3p
Az amerikai belpolitikai botrányok miatt már reggel Ázsiában is estek a részvényárak, de a haddelhadd az amerikai tőzsde nyitása után kezdődött. A BUX az OTP-nek köszönhetően úszta meg, a forint is erősödött kissé. Mindenütt csökkent a kockázatvállalási hajlandóság és drágultak a menekülőeszközök.

A legújabb botrányok, az oroszoknak átadott információk ügye és a kirúgott FBI-vezér állítólagos presszionálása miatt már komolyan felmerült, hogy Trump mögül eddigi híveinek jelentős része is kihátrálhat és megbuktathatják. A Bloomberg címlapja úgy fogalmazott, hogy ez az elnökségének a legnagyobb krízise. A vezető hírei közül ötből négy ezzel, illetve ennek piaci hatásaival foglalkozott délután (lásd a képet hátul).

Így csúnya világ köszöntött be ma a tőzsdéken, már hajnalban Ázsiában is eléggé piros volt minden. Európában mérséklet mínuszban indult a nap, majd kevéssel az amerikai piacok csúnya nyitása előtt és az után még csak fokozódott az esés. Végül a DAX index 1,3, a CAC 1,5, az FSE 100 pedig 0,2 százalékos eséssel zárt. Az amerikai S&P 500 1,1, a Nasdaq indexe 1,6, a Dow Jones ipari átlag 1,2 százalékos mínuszban volt este hat körül.

Tízezret ér az OTP?

Itthon a BUX index meglepően jól tartotta magát, a nap nagy részében egy százalékos pluszban volt, és csak a végén süllyedt plusz 0,2 százalékra. A fő ok az OTP, amely 2,9 százalékkal 8720-ra emelkedett, de járt kicsivel 8800 felett is. Az emelkedés oka lehetett a Citi céláremelése több mint 1000 forinttal 9965-re. Jó hír jött az osztrák Raiffeisentől is, de csak arra volt jó, hogy mérsékelje a részvény esését. A bankpapírok ugyanis Európa-szerte zuhantak.

A Mol viszont egész nap lefelé tartott, és 2,4 százalékkal 22 020-ra csúszott. A Richter fél százalékkal emelkedni tudott 6850-re. A Magyar Telekomot 0,9 százalékos esése 461 forintig juttatta. (A cégek nevére kattintva grafikonunkhoz jut.)

Száguldanak a menekülőeszközök

A BIF felfüggesztése véget ért, de az ajánlati árat 600,04 forintra emelték. A háttérben megint Mészáros Lőrincet sejtik.

A tőzsdéken alaposan csökkent a kockázati kedv, ez több mindenből látszik. A arany valósággal száguld, 1,7 százalékkal 1257-re, az ezüst is fél százalékos pluszban. A menedékdevizának számító jen 1,6 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. A kockázatkerülés másik jele a kötvénypiac felbolydulása, az amerikai és a német kötvényhozamok egyaránt jelentősen csökkentek.

Erős a mi forintunk

Az amerikai VIX és európai VSTOXX volatilitást, kockázatot jelző indexek rég nem látott mértékben, 23, illetve 19 százalékkal emelkedtek. A bitcoin is újra száguld, visszament 1800 dollár fölé.

A dollár tovább gyengült az euróhoz képest is, a keresztárfolyam már 1,1140. A forint meglepően erős, az euró lement 308,70-re is, ami 40 filléres csökkenés. Ez azért meglepő, mert a lengyel złoty, a román lej, a cseh korona, a török líra egyaránt határozottan esett ma. Talán a tegnapi nagyon jó GDP-adatnak lehetett ilyen hatása, ami a részvényekre is hathatott.

Olcsóbb a gáz

Az olaj egy jó amerikai készletadat nyomán emelkedik 1,2-1,4 százalékkal, a WTI 42,30, a Brent 52,30 körül jár. Az amerikai földgáz a keddi zuhanás után újabb 1,9 százalékkal süllyedt, erről a témáról ma itt írtunk.

Sell in may and go away” – adj el májusban, és menj el (nyaralni) – tartja a régi tőzsdés babona. Lehet, hogy az idén bejön?

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG