4p
A török puccskísérlet után szép mélyrepülést mutatott be az ottani tőzsde, a helyi deviza és a kötvénypiac is, így sokkal olcsóbbá vált, mint az előtt. Ezzel vajon kellőképpen alulértékeltek a török eszközök és érdemes belőlük bevásárolni, vagy a java még hátra lehet?
Török hagyományőrzők, a Brandenburgi Kapu Berlinben (Wikimedia Commons)

Egy hét alatt, szerdától szerdáig nyolc százalékkal esett a BIST 100 isztambuli tőzsdeindex, közel hat százalékkal esett a török líra, és a kötvényhozamok is megugrottak. (Ma, csütörtökön egyébként tovább esik minden.) Nem csoda, az ország államadósságát egy hitelminősítő már bóvliba sorolta le, és ha még egy nagyobb hitelminősítő is ezt teszi, a török eszközök kényszerűen kikerülnek majd sok intézményi befektető portfóliójából.

Ráadásul sok helyen azt latolgatják, hogy a politikai felfordulás mennyire fogja az ország gazdaságát a mélybe lökni. A korábbi évi négy százalékos növekedés háromra, vagy még alacsonyabbra csökken-e. Az egyik legfontosabb kérdés azonban az, hogy a külföldi befektetőkre nagyon rá van utalva az ország, a külkereskedelmi mérleg hiányát ugyanis évek óta hitelfelvételből és más külföldi forrásokból (kötvénykibocsátás, működőtőke-beáramlás) fedezik.

Tíz év alatt duplázott

Most azt vizsgáltuk meg egy grafikon erejéig, hogy a török részvénypiac vajon mennyire lehet felül- vagy alulértékelt az európai részvénypiachoz képest. A BIST 100 isztambuli index az utóbbi egy év három évre visszatekintve mínuszban van, az eredeti devizában, török lírában számolva.

Tíz év alatt azonban több mint kétszeresére, 112 százalékkal ment fel. Eközben az EuroStoxx 50 tőzsdeindex például esett, nem csoda, hiszen 2006-ban, a nagy pénzügyi válság előtt eléggé magasan álltak az árfolyamok.

Nagyon leértékelődött a líra

A török lírára azonban a fokozatos leértékelődés jellemző, mivel az infláció rendszerint magas az országban, néha a két számjegyű tartományt is eléri vagy megközelíti. A külföldieknek nyilván a dollárban vagy euróban vett megtérülés a fontos. Így azonban már nem olyan vonzó a kép. Tíz év alatt a líra elveszítette értékének 43 százalékát, így a török index euróra átszámolva már csak 22 százalékkal ment fel, nem évesítve.

Mutatók változása (nem évesített, 2016. július 20-ig)
BIST 100 EuroStoxx 50 EURTRY BIST 100 euróban
Egy hetes változás -7,9% 1,1% 5,7% -12,9%
1 éves változás -7,9% -19,9% 16,5% -21,0%
3 éves változás -1,3% 8,9% 35,1% -26,9%
5 éves változás 21,5% 9,1% 43,9% -15,6%
10 éves változás 112,1% -17,1% 74,0% 21,9%

Eközben a török gazdaság rendszerint jól teljesített, jobban, mint az OECD-átlag (erről itt írtunk), tavaly például évi négy százalék feletti volt a növekedés. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a török tőzsde az utóbbi években olcsóvá vált az eurós befektetők szemében. (Dollárban, a dollár erősödése miatt még inkább ez a helyzet.)

Veszélyes ország maradhat még sokáig

Az olcsóságra utal a Starcapital.de weboldal táblázata is, ahol a török részvénypiac egy bonyolult pontrendszer alapján a világ kilencedik legolcsóbb piacaként szerepel, még a puccs előtti, június 30-i árak mellett. (Magyarország egyébként a hatodik.) Kérdés, mennyire vették figyelembe a magas török inflációt és kamatszintet.

Akkor érdemes-e török eszközöket vásárolni? Nem biztos. Könnyen lehet, hogy napok múlva újabb leminősítés következik, és csak akkor indul meg az igazi eladási hullám a török eszközökben. Újabb merénylet, puccskísérlet vagy tisztogatási hullám, a halálbüntetés visszaállítása tovább súlyosbíthatja a helyzetet. Veszélyes ország, amelytől magasabb hozamot fognak elvárni a befektetők egy ideig, ez pedig azt jelenti, hogy csak alacsonyabb áron akarnak majd vásárolni.

Magyar, lengyel, intő példa

Itt van előttünk a magyar példa is: miután leminősítettek bennünket bóvliba, éveken keresztül csak esett vagy stagnált a magyar tőzsde, igaz, később, az utóbbi másfél évben ennek egy részét már behozta. Vagy a lengyel példa, ahol egy szélsőséges párt hatalomra kerülése hónapokon keresztül tartó lecsorgást hozott a tőzsdeindexben és a deviza értékében egyaránt.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG