A római vezetés továbbá elfogadja, hogy az Európai Unió is figyelemmel kísérje az erőfeszítéseket, amelyek a piaci bizalom erősítését szolgálják - mondták uniós illetékesek a Reutersnek.
Egy olasz kormányzati forrás a Dow Jones hírügynökségnek azt mondta, a kormány fontolgatja, hogy felkéri a nemzetközi pénzügyi szervezetet arra, hogy kísérje figyelemmel a gazdasági növekedést ösztönző és adósságcsökkentő tervek alakulását, az azonban nem igaz, hogy az ország az IMF felügyelete alá kerül, és az sem helytálló értesülés, hogy az olasz kormány ilyen jellegű kérést terjesztett elő.
Az olasz államadósság a hazai össztermék (GDP) 120 százalékát teszi ki, ennél csak Görögországnak magasabb a GDP-arányos államadóssága az euróövezetben.
Csúcson a kötvényhozamok
A 10 éves olasz államkötvények hozama 6,402 százalékra, az euró bevezetése óta a legmagasabbra emelkedett csütörtökön. Az Európai Központi Bank már augusztus óta vásárol olasz állampapírokat, akkor lépett közbe, amikor a hozamok az államadósság finanszírozhatóságát tekintve a veszélyzóna határának számító 6 százalék fölé nőttek.
Az olasz kormány két megszorító csomagot is elfogadtatott a törvényhozással nyáron, a piacok bizalma azonban nem tért vissza, a kötvényhozamok nem csökkentek. Szerdán ismét rendkívüli ülést tartott a kabinet, további megszorításokról döntöttek, Silvio Berlusconi miniszterelnök pedig a cannes-i G20 csúcson hangoztatta, hogy kormánya 2013-ra egyensúlyba hozza az államháztartást, a tervezett újabb intézkedésekhez pedig november végéig megszerzik a parlament hozzájárulását.
Az olasz kormány hozzájárul ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását - jelentette pénteken a Reuters hírügynökség.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
19 perce
-
Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
41 perce
-
Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
körülbelül 1 órája
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2 órája
-
Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
2 órája
-
Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
2 órája
-
A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Talán soha nem látott egységbe kovácsolta a parlamentet a Tisza javaslata
- Magyar Péter máris megadta a tartozásait
- Ennyiért válthat most eurót
- Az ukránok többsége támogatná a tűzszünetet, de van egy feltétel
- Többezer milliárd forintot kellene költeni a vasúti és a buszközlekedésre
- Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
Befektetés
Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés
Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés
Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés
IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés
Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés
Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés
Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés
Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés
Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés
Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Makro / Külgazdaság
Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
19 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
-
Felforgatja a logisztikát az EU új rendszere
15:34
-
Ez az ország még mindig mágnesként vonzza a turistákat, de a nyár tartogat kérdéseket
15:08
-
Újabb csontváz a szekrényben: közel 100 milliárdos előleget fizettek ki a választások előtt
14:31
-
Mélyponton az európai fogyasztói hangulat
14:11
-
Lassul a lakásdrágulás: egyre több helyen jönnek az árengedmények
13:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kaláka Fesztivál 2026: négy nap zene, költészet és közösség Eger szívében
15:00
-
Magyar Péter: A történelem szemétdombjára kerül a Szuverenitásvédelmi Hivatal
12:38
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10
-
Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
2026. június 9. 14:13
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
2026. június 9. 07:26





