1p
A gazdasági növekedés felpumpálásával, a gazdaságba öntött temérdek pénzzel Európa elinflálhatja az adósságot, mely nyakig borítja. De ne feledjük, nem sokban különbözik ez az adósság elengedésétől: pedig márciusban még az IMF és az Európai Bizottság is azt mondta Görögország egyedi eset. Hollande boríthatja a fiskális szigort: Magyarország örülhet?

Szépen muzsikált a német-francia páros

Merre tovább?

Nicolas Paul Stéphane Sarkozy de Nagy-Bocsa naggyá tette Franciaországot - elemzők szerint Sarkozy keménykezű válságkezelő volt elnöksége alatt, de legnagyobb sikereit a nemzetközi politikában aratta Angela Merkel oldalán. A német-francia viszony meghatározta Európát az elmúlt 5 évben, Sarkozy a jó kapcsolatért még az eurókötvények kibocsátásának támogatásától is elállt egy időre, cserébe az EU egyik legbefolyásosabb politikusa lett Angela Merkel kancellár mellett.

Az EU nettó befizetőjeként a huszonhetek egyik gazdasági motorja, Németország a válság elhúzódásával egyre kritikusabban szemlélte az államadósságuk lefaragásával nem bíró tagállamokat. A német állampolgárok is egyre többször tették fel a kérdést: "miért az ő pénzükből kell megmenteni a renitens Görögországot?" A megszorításokat és a fiskális fegyelmet hirdető európai válságkezelés német receptjét hirdette a hétvégén a szocialista Francois Hollande ellen elbukó Sarkozy. Az új francia köztársasági elnök ráérzett arra, mire vágynak a 4-5 éve alatt megszorítások között vergődő francia családok, akik Sarkozy "legnagyobb bűnének" a nyugdíjreformját tartják - pedig e nélkül aligha állna fékező pályára a francia adósságdinamika.

Angela Merkel és Nicolas Sarkozy "csúcsteljesítménye" a tavaly december 9-ei EU-csúcs volt, ahol az eurózónatagokon átnyomták az európai stabilitási paktumot. Mint emlékezetes, ezen a csúcson az első körben egyetlen nem eurózónatag volt, aki vonakodott rábólintani a paktumra: Magyarország.

Elinflálni vagy elengedni az adósságot: ugyanaz

Az Unióban azonban egyre többen vetették fel, hogy a válságkezelés módja nem a fiskális szigor kell hogy legyen, hanem a növekedés ösztönzése. Csakhogy egyszerre ösztönözni a gazdaságot és adósságot csökkenteni még senkinek sem sikerült. Európa előtt tehát most két út áll: vagy a szigor vagy megpróbálja kinőni az adósságát. A gazdaságba öntött temérdek pénz azonban hamarosan a magasabb inflációban köszönhet vissza, ami együtt jár az adósságok inflálódásával is. Nem sokban különbözik ez lényegében az adósságok elengedésétől - csak kevésbé látványos és nem esnek pánikba tőle a befektetők azonnal.

Szinte már alig emlékszünk a görög kötvénycserére, igaz? Pedig március 9. nem olyan távoli dátum: a görög állampapír-tulajdonosok egy csapásra 150 milliárd  eurót engedtek el, ennek híján a görög államkincstár két héten belül kiürült volna. Kongott volna az ürességtől.

A cserére rábólintó trojka, az az Európai Bizottság, az EKB és az IMF nem győzte hangsúlyozni, egyszeri, egyedi esetről van szó. Több ilyen nem lesz. Aztán mégis elkezdett teret hódítani a növekedéspárti elképzelés Brüsszelben.

Rendkívüli EU-csúcs is lesz

Rendkívüli, informális jellegű találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői május 23-án - jelentette be a vezetők tanácskozói fórumát (Európai Tanács) elnöklő Herman Van Rompuy kedden Brüsszelben.

Az uniós illetékes már korábban jelezte, hogy a június végén esedékes félévzáró találkozó előtt össze kíván hívni egy rövid értekezletet, amelyen kizárólag a növekedésre vonatkozó lehetőségekről tárgyalnak.    

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedden arra szólította fel az uniós tagállamokat, hogy tegyenek meg mindent olyan kezdeményezések kidolgozása érdekében, amelyek segíthetik a gazdasági élénkülést.



Két évig tétlenkedtek, most már megvan a véleményük

A hétvégén az EU egyik legfontosabb pénzügyi pozíciójában tevékenykedő Olli Rehn, az EU-bizottság gazdasági és pénzügyi alelnöke beszélt arról, hogy a "költségvetési szabályok nincsenek kőbe vésve". Rehn szerint a tavaly elfogadott stabilitási paktum mellett egy növekedési paktumra is szüksége van Európának. Hétfőn Hollande honfitársa, Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is szkeptikusan nyilatkozott arról, mennyire célravezető, hogy az országok mindenáron az adósságok lefaragására törekedjenek. Lagarde szerint a megszorítások nem sebezhetik meg a gazdaságokat. Nagy fordulat ez, ahhoz képest, hogy Washingtonban és Brüsszelben is 2 évig tétlenül nézték, ahogy Görögország az államcsőd felé sodródik, és hogy mekkora erőfeszítésbe telt rávenni a tagországokat a válság negyedik (!) évében, hogy a közös szabályokat most már illene betartani.

Ezek szerint mi is kaphatunk majd kedvezményt?

Egyetlen kérdés maradt már csak. Vajon a növekedés támogatása kontra fiskális szigor kérdésköre felszínre hozza-e az EU egyik másik, régebbi törésvonalát, amely "régiek és újak", "keletiek és nyugatiak" között húzódik. Csehországot kivéve a 2004-ben, majd 2008-ban csatlakozott "keleti blokk" minden országa aláírta és elfogadta a még Sarkozy-Merkel receptje alapján íródott stabilitási paktumot. Az újak megígérték előre, hogy fegyelmezettek lesznek, hogy ami eddig "kőbe volt vésve", azt valóban komolyan veszik.

Angela Merkel egyedül maradhat?



A kérdés az: amit lehet Jupiternek, azt szabad-e a kis ökörnek? Mi lesz, ha Magyarország - mely idénre 150, jövőre 600 milliárd forintos kiigazítást jelentett be nem rég - magasabb hiányt akar futni, mint ahogy azt tervezte? Az eddigi tapasztalatok alapján a nyugat-kelet törésvonalat elmélyítheti a növekedéspárti válságkezelés támogatása: míg Spanyolország kapott enyhítést az év végi hiányra, addig Magyarország az EU történetében először ragadt benne a túlzott-deficiteljárásban. Miközben Európa tovább roskadozik az adóssághegy alatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG