Hirdetés
Az ING IM globális vagyonkezelő szerint a világgazdaság egyértelműen a fenntartható „gyógyulás” útján jár, még akkor is, ha időnként a kifáradás bizonyos jelei mutatkoznak
Hirdetés
Egyes államok adósságproblémái, valamint a kormányok fiskális és monetáris szigorításainak köszönhetően csökkent a befektetők kockázati étvágya februárban. Ugyanakkor a vállalati szektor továbbra is jól teljesít, hiszen a profitokon már látszik az agresszív költségcsökkentések és racionalizálások eredménye. A kereslet fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat pedig már rövidtávon ellensúlyozni fogják a termelékenységi adatok pozitív hatásai.Az ING IM szenior részvénystratégája, Patrick Moonen szerint „a részvénypiacok az elmúlt időszakban különbözően teljesítettek köszönhetően a görög államadósság probléma nyomán keletkezett nemzetközi turbulenciának. Azonban a politikai kockázat enyhülésével rövid távon már inkább sáv-kereskedésre számítunk. Tehát nem hiszünk a medve piac visszatérésében, de a viszonylag széles sávon belüli kereskedés még fennmaradhat, amíg teljesen egyértelmű képet nem kapunk a görög helyzet megoldására vonatkozólag.”
| Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
Az ING IM úgy gondolja, hogy a laza kormányzati monetáris politika globálisan 2010 végéig jellemző lehet, ami segíthet a gazdaság növekedésében idén és jövőre is. Patrick Moonen szerint néhány ázsiai gazdaságnak és Brazíliának ugyanakkor szüksége lehet szigorításra, hogy elejét vegyék a „lufik” kialakulásának és csökkentsék az inflációs kockázatot. Azonban erre inkább pozitívumként, mint negatívumként tekintenek az ING IM szakemberei.
Az ING IM azért is optimista a részvénypiaci kilátásokat illetően, mert a 2009-es negyedik negyedéves vállalati eredmények jócskán meghaladták az elemzői várakozásokat. Az eredményjavulásban pedig egyre jelentősebb szerephez jut a profit marzsok növekedése. Az ING IM a vállalati eredmények tekintetében globálisan idén mintegy 30%-os növekedést vár, elsősorban a folytatódó agresszív költségcsökkentésekre alapozott termelékenység növekedésének, valamint a bevétel növekedésnek köszönhetően.
| Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron |
Az ING IM részvényportfolióra vonatkozó ajánlásában enyhén, de felminősítette a pénzügyi szektort: 2% alulsúlyozásról 1% alulsúlyozásra. Ennek a taktikai lépésnek az oka egyrészt az eddiginél jobb eredmények, másrészt a továbbra is fennálló bizonytalansági tényezők: a szektor szabályozásának kimenetele, gyenge számok a hitelezés területén, várható monetáris szigorítás, túlzott kamatérzékenység. Mindezek mellett a globálisan javuló makro adatok és vállalati eredmények miatt az ING IM a globális eszközportfoliójában továbbra is felülsúlyozza a részvényeket és alulsúlyozza a kötvényeket.
Az ING IM stratégiai és eszközallokációs részlegének vezetője, Eric Siegloff hozzátette, hogy „az elmúlt hónapok feszültségei láthatóan csökkentek. A globálisan javuló makro adatoknak és vállalati eredményeknek köszönhetően pozitívak vagyunk a részvénypiacok 2010-es alakulásával kapcsolatban.”
Az ING Investment Management magyarországi leányvállalata, az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Benczédi Balázs szerint „a 2009 Q4-es gyorsjelentési szezon végével a görög adósságprobléma végleges rendezése, valamint az USA kamatpolitikájának alakulása a kulcsa rövid távon a globális tőkepiaci trend alakulásának. Mivel mindkét esetben pozitív fejlemények történtek az elmúlt napokban, az S&P megerősítette Görögország hosszú lejáratú adósságának besorolását és levette a leminősítést valószínűsítő negatív figyelőlistáról a görög besorolást, az amerikai FED pedig megerősítette, hogy az alacsony kamatszint hosszútávon is fennmaradhat. Ezért véleményem szerint rövidtávon folytatódhat a pozitív hangulat a tőzsdéken és az irány most a korábbi lokális csúcsok elérése lesz."A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
Befektetések: nehéz évre számíthatunk
EBRD: hiba lenne gyengíteni a kelet-európai valutákat
Megtorpanhat a kamatcsökkentés, teljesülhet az inflációs cél
Kis kockázat mellett is megcélozhatóak a kétszámjegyű hozamok
Nőtt a befektetési alapok vagyona, közel a történelmi a csúcs
Lovász Márton
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Új árak, régi trükkök: sosem volt még ilyen drága a nagybevásárlás
2012. február 13., 12:35
Februárban tovább folytatódott az élelmiszerárak emelkedése a hipermarketekben: lejártak az áfaemelkedés hatását kiszűrő januári akciók, az év eleji 3,7 százalékos havi áremelkedést februárban újabb 1,8 százalékos drágulás követte. A Privátbankár Árkosár ellenértéke így történelmi magasságba emelkedett: átlagosan 16 455 forintot kellett fizetnünk képzelt nagybevásárlásunk végén.
Legfrissebb híreink
- Lezárult a Napi kedvenc cikk nyereményjáték
- Véget ért a jó világ: a héten áremelés lesz a kutakon
- Itt a bejelentés: Debrecenből is repül a WizzAir
- Zöld utat kapott az új árfolyamrögzítés - április 1. a céldátum
- Százezrek maradtak hoppon a Malév csődje miatt
- Malév-jegyem van, mit tegyek?
- Hatvanmilliárd forintért adtak el kincstárjegyet az aukción
- Eltereli Irántól az olajtankereket az embargó
Legfrissebb híreink
- Mégsem eszi olyan forrón Kína az európai piacokat
- Athén lángokban, de erősödnek a piacok
- A HVG-től igazolt új igazgatót az Est Media
- Újabb tiltott állami támogatást kaszált el Brüsszel
- Malév-csőd: a K&H is segít a pórul járt utasoknak
- Tavaly 323 ezer tonna szemetet gyűjtöttünk szelektíven
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- Kontroller - Confidential
- Telefonos kintlévőség kezelő / Telefonos követelésbehajtó - Creditline Control Kft.
- IA Tax Administrator (Spanish and Italian speaking) - PBS International Kft.
- Business Operations Professional (German speaking) - PBS International Kft.
- Business Support Operations Specialist (French speaking) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










