4p
Az ingatlanok tulajdonosai nagyon sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak betörés áldozatává. Minél több védelmi eszközt szerelünk fel, alakítunk ki, annál valószínűbb, hogy a betörők nem próbálkoznak ingatlanunkkal.

A Groupama Garancia Biztosító lakásbiztosítással rendelkező ügyfelei körében tavaly 2 047 betörést regisztráltak, amelyekre a társaság összesen több mint 220 millió forintot fizetett ki. Az összeg nem csupán az ellopott értékek után járó térítést, hanem a betörésnél keletkezett egyéb károk helyreállításához szükséges összeget is tartalmazza. Ez is jelzi, hogy egy-egy betörés jelentős rombolással jár.

Kell az erős rács, a biztonsági ajtó és a kutya

Az Országos Kriminológiai Intézet (OKI) 2014-ben lefolytatott kutatásából kiderült, hogy a betörők harmada akár úgyis bemegy a kiszemelt házba, illetve lakásba, hogy lakói éppen otthon alszanak. A betörések többsége azonban fényes nappal történik, és, hogy melyik ingatlan válik célponttá, azt több tényező is befolyásolja.

Az igényesebb környéken található lakások nagyobb értéket sejtetnek, és bár a betörők tudják, hogy itt a védelem is magasabb szintű, a nagyobb zsákmány reményében néha megkísérlik a behatolást.

„Nagyon sok olyan káresttel találkozunk, amikor a kiszemelt lakást a lakópark, vagy utca végéről választják ki a betörők, elkerülve a feltűnést és biztosítva a könnyű távozást” – mondta Cser Palkovics Zoltán, a Groupama Garancia Biztosító kárszakértője.

Nem csupán az elhelyezkedés játszhat azonban szerepet egy ház kiválasztásakor, a védelmi eszközök hiánya is vezethet betöréshez. Ne hagyjuk nyitva, de még bukóra állítva se a nyílászárókat, ha elhagyjuk lakásunkat, és arra is ügyeljünk, hogy az ajtókat akkor is zárjuk, ha otthon vagyunk.

Természetesen zárak minőségére is érdemes nagy hangsúlyt fektetni. A leghatásosabb védelmi eszközök a bejárati ajtóra és nyílászárókra szerelt rácsok, a biztonsági ajtó és a biztonsági fólia.

„Legyünk körültekintőek, és figyeljünk arra, hogy csak jó minőségű rácsot szereltessünk fel, és hogy mindezt szakember végezze. A bejárati ajtó az egyik legfontosabb a védelem szempontjából, így erre érdemes nagy hangsúlyt fektetni. A legjobb, ha a MABISZ által minősített terméket vásárolunk, hiszen hiába a biztonsági ajtó, ha a tok nem megfelelően van rögzítve a falazatba, családi házak esetében pedig hasznos lehet a jól elhelyezett mozgásérzékelős reflektor is. Ingatlanunkat, akár a melléképületeket, garázst, kerti kisházat védhetjük riasztó berendezéssel is, de a leghatékonyabb a mechanikus és az elektronikus rendszer együttes alkalmazása” – mondták az ORFK bűnmegelőzési szakemberei.

Ugyanilyen fontos, hogy a hátsó ajtó és a garázsajtó is megfelelő, a biztosítók által előírt védelemmel bírjon. Sokszor a kerti, jellemzően alacsony hátsókerítés felől, a sötétben közelítenek a betörők. Természetesen mindezekre rásegít egy figyelő és főként egy hangos házőrző. Ha van egy éber kutyánk, legyen az akár kicsi vagy nagytestű, szintén hasznos társ, élénken jelzik, ha valami nem szokványos történik a lakás vagy ház előtt.

Árulkodó jelek a Facebookon

„Ügyeljünk arra, hogy becsekkolunk-e például külföldről a közösségi hálóra, és arra is, hogy milyen képeket osztunk meg. A családi fotók alapján ugyanis bárki megtudhatja, milyen értékek rejlenek otthonunkban, vagy a világhálóra való bejelentkezésből épp azt, hogy nem tartózkodnak otthon” - mondta Cser Palkovics Zoltán, a biztosítótársaság szakértője.

„Ha otthon tartózkodunk, a bejárati kaput, illetve ajtót lehetőség szerint zárjuk be. Sokszor találkozunk vidéken olyan esettel, hogy a tulajdonos „épp csak hátrament” az állatokhoz a kertbe, és ez elegendő volt a besurranónak” – mondták az ORFK munkatársai.

Ha nem vagyunk otthon hosszabb ideig

Ha elutazunk, amellett, hogy megfelelően bezártuk a lakást és annak nyílászáróit, élesítettük a riasztórendszert, hasznos lehet, ha megkérjük a szomszédainkat is, hogy alkalmanként ürítsék a postaládát, figyeljenek lakásunkra és annak környezetére.

Praktikus lehet az időzített lámpakapcsoló használata is. Minél kevesebb olyan jelet hagyjunk, ami alapján valószínűsíthető, hogy üres a lakás! A nyaralók, kerti lakok esetén pedig a távfelügyeleti szolgálattal való együttműködés lehet a megoldás, akik riasztás esetén azonnal kiszállnak a helyszínre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG