4p
A biztosítottság egyik fokmérője az, hogy az adott országban a biztosítók díjbevétele hogyan aránylik a GDP-hez. A nyugat-európai országokhoz viszonyítva Magyarország az alulbiztosított országok körébe tartozik. 1993 óta szeptember 20-a a biztosítás világnapja.

Lenne mit behozni

Pandurics Anett

Ausztriával összevetve Magyarországot, kétszeres a különbség. Ausztriában az éves GDP 5,3, míg Magyarországon 2,7 százaléka a biztosítási díjbevétel a tavalyi adatok szerint - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke az MTI-nek adott interjúban.

A biztosítottság aránya nagyon eltérő, attól függően, hogy életbiztosításról, vagy pedig a nem élet jellegű biztosításokról van szó. Ez utóbbiakkal kapcsolatban megemlítette Pandurics Anett, hogy a több mint 4,1 milliós magyar járműállománynak az 5,8 százalékára - bár a nevéből adódóan is kötelező - nem kötnek kötelező gépjármű felelősségbiztosítást, ez 250 ezer gépjárművet jelent. Hasonló a biztosítatlansági arány Írországban és Horvátországban, míg Romániában 15, Ukrajnában 33 százalékot tesz ki.

Sok vagy kevés?

Az uniós országok többségében azonban csak 1-2 százalék közötti a biztosítatlan gépjárművek aránya. Mielőtt a magyar arányszámot elviselhetetlenül magasnak tartanánk, hozzá kell tenni azt, hogy a nem biztosított járművek 60 százaléka 25 évnél öregebb - ez a teljes állomány 10 százaléka -, így ezek közül sokat nem is használnak, csak bennragadtak" a hivatalos nyilvántartásban.

Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor kapjuk meg a reális 2,5 százalék körüli biztosítatlansági arányt, ami teljesen elfogadható - hangsúlyozta a Mabisz-elnök.

Cascot akarok kötni!

A casco biztosítás már szabadon választott, rosszabb is az aránya. A gépjárművek 19 százalékára (800 ezerre) kötnek ilyent az üzembentartók, míg például Ausztriában pontosan duplája, 38 százalék a casco biztosítások aránya.

Ugyanakkor az első fél évben - az új járművek eladásának növekedésével együtt - nőtt a casco biztosítások száma is. Ez a növekmény azonban nem jelentkezett a díjbevételben, mivel a piaci verseny hatására az utóbbi időben jelentősen csökkentek a casco biztosítások díjai - tette hozzá az elnök.

Mennyire féltjük az otthonunkat?

A lakásbiztosításoknál sokkal jobb a helyzet, mint a járműveknél: a több mint 4 milliós magyar lakásállomány háromnegyede biztosított.

A Mabisz elnöke szerint a lakásingatlanok biztosítottsága nemzetközi összehasonlításban is jó arányú, a szerződéseken belül a biztosított kockázatok eloszlása is megfelelő.

Becslések szerint körülbelül a kimaradt lakások felét lehetne még piaci alapon biztosítani, de a másik fele olyan - leginkább ártéri - területen fekszik, hogy arra nem is lehet biztosítást kötni. Ezekre jött létre - törvényileg - még 2003-ban a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap, amely az ár- és belvízkárokat téríti meg azoknak, akik önként belépnek és vállalják a befizetést. Kár, hogy csak pár százan vállalták ezt a fajta állami biztosítást, mivel a kockázat folyamatosan magas, amit a magyarországi árvizek is bizonyítanak - vélte Pandurics Anett.

Nehéz elköteleződni

Az életbiztosításoknál az az attitűd hiányzik (és ez nem magyar sajátosság), amely az öregkort megelőzően már 30-40 évvel korábban megtakarításra késztetné az embereket.

Ahogy nőtt a bizonytalanság az emberek mindennapjaiban, egyre nehezebb hosszú távra elköteleződni, ilyen hosszú időszakra előre gondolkozni. Ezért is fontos, hogy az állami szabályozás ez év elejétől kedvezően változott: a nyugdíjbiztosításra - amely egy sajátos életbiztosítás - a befizetett díj 20 százalékáig, de legfeljebb évi 130 ezer forintig adójóváírás jár.

Szerencsejáték helyett

A megtakarítási hajlandóságot nyilvánvalóan befolyásolják a jövedelmi viszonyok is, de ha azt vesszük alapul, hogy az emberek mennyit költenek szerencsejátékokra és élvezeti cikkekre, akkor kiderülhet, hogy ebből az összegből akár öngondoskodásra is jutna, hiszen a nyugdíjbiztosításokkal jellemzően már pályakezdéstől egészen kicsi összegekkel elkezdhető a rendszeres megtakarítás.

Ezen termékek két sajátosságát fontos kiemelni az egyéb nyugdíjcélú megtakarításokhoz képest: a nyugdíjbiztosítások - a megtakarítási elem mellett - életbiztosítási védelmet is nyújtanak és amikor eljön a nyugdíjfolyósítás ideje, akkor ezek a termékek képesek - a piacon egyedülállóan - valós járadékot szolgáltatni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG