1p
A gépjármű-biztosítások díjcsökkenése miatt a biztosítók a kárrendezés során szigorúbbak lettek, így az eljárás sok esetben nehézkesebbé vált. A FBAMSZ összegyűjtötte, hogy kárrendezés során mire érdemes figyelni, hogy probléma nélkül juthassunk hozzá a biztosítási összeghez, ugyanakkor a direkt kárrendezés bevezetése jelentős javulást hozhatna.

A gépjármű-biztosítások területén lezajlott nagymértékű díjcsökkenés érezhető hatással volt a kárrendezési folyamatokra is. A biztosítók a kárrendezés során szigorúbbak lettek, így az eljárás sok esetben nehézkesebbé vált. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tíz pontban gyűjtötte össze, hogy mire érdemes odafigyelni a kárrendezés során, hogy probléma mentesen juthassunk hozzá a biztosítási összeghez.

1. Baleseti bejelentő

A FBAMSZ kiemelten fontosnak tartja, hogy az autónkban mindig tartsunk néhány nemzetközi (a köznyelvben a színe alapján ’kék-sárgának is nevezett) baleseti bejelentőt, így akár több szereplőt érintő eseményt is hiánytalanul le tudunk dokumentálni a biztosítók által elvárt formában. A helyszínen készségesnek tűnő károkozó később megváltoztathatja álláspontját, ezért fontos, hogy egyértelműnek tűnő esetekben is írásban külön is kérjünk tőle nyilatkozatot arról, hogy a balesetben elismeri a felelősségét.

2. Okostelefon: mire jó, és mire nem?

FBAMSZ kiemelte, hogy számos biztosító kínál okostelefonra baleset-bejelentési alkalmazást, ám ez nem helyettesíti az előbb említett dokumentumot. Leginkább azért nem, mert az ott közölt információkat a felek nem tudják hitelesen igazolni aláírásukkal. Arra viszont mindenképpen ki tudjuk használni mobiltelefont, hogy a megfelelő dokumentálás érdekében a lehető legtöbb körülményt igyekezzünk fényképen is rögzíteni.

3. Amikor kötelező rendőrt hívni

A baleseti események nagy részében a felek rendőr közreműködése nélkül is rendezni tudják a szükséges teendőket. Három esetben azonban mindenképpen rendőrt kell hívni a helyszínre: személyi sérüléssel járó baleset esetén, ha felmerül a gyanúja, hogy a másik fél ittasan vezette járművét, illetve, ha a felelősség és más fontosabb körülmény megítélésében eltérő a felek álláspontja.

4. Több elem sérülése gyanús lehet

Főként többszörös ütközés esetén fordul elő, hogy az autón eltérő helyeken is keletkezik sérülés. A szövetség szerint a biztosítóval történő egyeztetések során sokszor problémát okoz annak egyértelmű igazolása, hogy e sérülések mindegyike az adott baleset során keletkezett, ezért ezek megfelelő dokumentálására (fénykép, tanúk, rendőrségi jegyzőkönyv) fokozottan oda kell figyelni.

5. Kárbejelentéskor ne csússzunk a határidővel

Ha csak tehetjük, a kárt 2 munkanapon belül jelentsük a biztosítónak - hívta fel a figyelmet a FBAMSZ. Mindez nemcsak azért fontos, hogy a folyamatot elindítva mielőbb a pénzünkhöz és a megjavított autónkhoz jussunk, hanem amiatt is, mert a késlekedés – főként, ha több sérülés is van az autón – felvetheti a gyanút, hogy egyes károk nem is a baleset időpontjában keletkeztek, amely az ügyintézés további elhúzódását, rosszabb esetben a kárigény egy részének elutasítását is eredményezheti.

6. Hiányos dokumentáció miatt elhúzódhat az ügyintézés

A biztosítót ugyan jogszabály kötelezi arra, hogy három hónapon belül mindenképpen meghatározza a kárösszeget, ám az óra csak akkor kezd ketyegni, ha valamennyi, a biztosító és szerviz által kért dokumentumot rendelkezésre bocsátottunk. A kárügyintézés elhúzódásának ez a leggyakoribb oka. Cégek esetén sokszor egy hiányzó bélyegző, áfa-nyilatkozat vagy az aláírási címpéldány másolatának hiánya is akár hetekre megakaszthatja a folyamatot - mutat rá a szövetség.

7. Vagyoni és nem vagyoni kártérítés

A balesetben nem csupán a jármű sérülhet. A biztosító személyi sérülés vagy egyéb vagyontárgy (ruházat, poggyász, szemüveg, stb.) károsodása esetén is köteles jótállni. Kevesen tudják, de ha a jármű igazolhatóan pótolhatatlan a javítás idejére, a kölcsönzött bérautó díját is térítenie kell, mindehhez azonban ezeket a kárigényeket is egyértelműen jelezni kell a biztosító felé.

8. Nem köt a rendőrségi jegyzőkönyv sem

A biztosítónak jogában áll a károsult vétlenségéről kiadott rendőrségi igazolás ellenére is elutasítani a kárigényt, vagy kármegosztást megállapítani. Ezért is különösen fontos a baleset megfelelő dokumentálása.

9. Totálkár - mennyi is az annyi?

Gyakori probléma a roncsérték meghatározása is. A biztosítók által meghatározott értéken ugyanis gyakran nem sikerül a roncsot értékesíteni. Ebben az esetben azt kell elérni, hogy a biztosító vagy segítsen a vele szerződő kereskedőkön keresztül a megadott roncsértéken eladni az autót, vagy térítse meg a roncsra beszerzett ajánlatok és a megállapított roncsérték különbözetét.

10. Avultatás

Megkerülhetetlen biztosítási alapelv, hogy a károsult nem gazdagodhat a káresemény kapcsán. Ez vonatkozik a beépített alkatrészekre is, vagyis például öreg autó esetén egy alkatrészcsere során sem fizeti ki a biztosító az alkatrész teljes vételárát, csupán annak avultatott mértékét. Ebben a tekintetben – ha cascóra rendezzük a kárt – az önrészen kívül mindig számítanunk kell arra, hogy az avulás mértékét is nekünk kell fizetnünk.

A kárrendezési eljárással kapcsolatban a FBAMSZ úgy véli, hogy alapvető javulást hozhatna a direkt kárrendezés bevezetése. Hozzátették, hogy minden korábbinál indokoltabb a direkt kárrendezés lehetőségének a FBAMSZ által immár évek óta szorgalmazott bevezetése. A direkt kárrendezés lényege szerint az ügyfél választhat, hogy a károkozó, vagy a saját KGFB-biztosítóján keresztül rendezi autója kárát. Ebben a pillanatban ugyanis az ügyfélnek érdekévé válik olyan biztosítóval szerződni, amely hangsúlyt fektet a minőségi kárrendezésre, ily módon az immár romboló kötelezőpiaci árverseny a szolgáltatások versenyévé válhatna.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG