1p
Ha az autóban való szépítkezésről van szó, sokszor nem állunk meg a rúzs vagy a villanyborotva használatánál. Egy friss, balesetekkel foglalkozó tanulmány szerint az autósok 27%-a végez vezetés közben oda nem illő, hétköznapi tevékenységet - sminkel, borotválkozik, átöltözik, orvosságot vesz be, napvédő krémet ken fel.

Az Allianz Technológia Központ (AZT) legutóbbi, balesetekkel foglalkozó tanulmánya szerint az emberek vezetés közben gyakran nem odaillő, hétköznapi teendőiket is elvégzik, például borotválkoznak vagy sminkelnek a kormány mögött. Az autóvezetők figyelmének elterelődése minden tizedik esetben komoly mértékben hozzájárul a közlekedési balesetek bekövetkeztéhez – közölte Christoph Lauterwasser, az AZT vezérigazgatója.

A szakértők az autóvezetők különböző tevékenységeinek széles skálájára derítettek fényt: ékszereket vagy órát csatolnak fel; rendezik a ruházatukat; igazgatják a frizurájukat; ellenőrzik a fogaikat; körmöt ápolnak; szemüveget cserélnek; napvédő krémet kennek fel; orvosságot vesznek be; fel-, vagy leveszik a nyakkendőjüket; kényelmesebb cipőt váltanak. Különösen munkába menet hajlamosak a vezetők testük ápolásával foglalkozni.

Az autósok nem tekintik veszélyesnek

Az autóvezetők a legtöbb ilyen jellegű tevékenységet nem tekintik veszélyesnek, sőt sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy ilyesmikkel foglalkoznak. Ezek a dolgok többnyire véletlenül, menet közben egyszerűen megtörténnek és pontosan emiatt annyira veszélyesek – magyarázza Jörg Kubitzki, az AZT baleseti kutatója.

Sok ember alábecsüli, hogy a visszapillantó-, vagy sminktükörbe vetett gyors pillantások ténylegesen mennyire veszélyesek. A balesetekkel foglakozó kutatók megállapították, hogy egy ilyen pillantás akár több másodpercig is eltarthat. A sminkelés időtartamának nagy részében az autóvezetők nem az utat figyelik, amint ezt az Egyesült Államokban  elvégzett kutatás (100 autós vizsgálat) kimutatta.

A sminkelés nagy odafigyelést igénylő tevékenység, ami az autóvezető figyelmének mintegy 40 százalékát elveszi, így a baleseti kockázatot a háromszorosára növeli – mondta Kubitzki. Egy nemrég elkészült tanulmány szerint az AZT által megkérdezettek 7 százaléka ismerte el, hogy vezetés közben szépítkezéssel is foglalkozik, azaz sminkel vagy borotválkozik.

A visszapillantó tükörbe vetett pillantást sem mindig biztonsági megfontolások vezérlik, hanem a mögöttünk közlekedő emberek megfigyelésének szándéka. Ha a vezetők nem elégednek meg csupán a mögöttük jövők távolságának felmérésével, akkor az ilyen pillantások sokkal tovább is tarthatnak, mint gondolnánk, ami szintén a figyelem elterelődéséhez vezet.

Minden ötödik járművezető átöltözik menet közben

Az AZT a „Figyelemelterelődés a közlekedésben” című tanulmánya elkészítéséhez az Alkalmazott Pszichológia Intézettel és a Makam Piackutató Intézettel közösen reprezentatív felmérést végzett az autóvezetők körében Németországban, Ausztriában és Svájcban, valamint elemezte a jelenleg folyó nemzetközi kutatások eredményeit.

A megkérdezettek 27 százaléka elismerte, hogy autóvezetés közben időnként valóban foglalkozik a következő dolgok egyikével, vagy akár többel is: szépítkezés, borotválkozás, átöltözés, körömápolás, ékszer vagy óra fel-, illetve levétele. Azon autóvezetők aránya, akik menet közben átöltöznek, azaz fel-, vagy levesznek egyes ruhadarabokat különösen magas, eléri a 20 százalékot.

A téli időszakban az autóvezetők az elindulás után várnak egy ideig a télikabát levételével, de nem állnak meg az autóval, hogy ezt megtegyék – mondja Kubitzki. Tényleg át kellene gondolniuk, hogy ez a néhány másodperc figyelemelterelődés a saját-, vagy mások életébe is kerülhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG