Nem nagyon lehet trükközni a baleseti adóval, mely "követi" a kgfb-tarifánkat: és ez akkor is így van, ha év közben valamilyen okból változik a biztosítási díjunk. Figyelem, az adóhoz szabott felső határ nem él, ha nem fizetés miatt megszűnik a kötelezőnk, vagyis ilyenkor nemcsak a fedezetlenségi díj nagyobb mértéke sújthatja az autósokat.
A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (Neta tv.) kiegészítésének alapján 2012-től életbe lépett a baleseti adó, amelynek megállapítása, beszedése, bevallása és befizetése a törvény alapján – az önadózás esetén kívül – a biztosítók feladata.
![]() |
| A baleseti adó "követi" a kgfb-tarifánkat |
A biztosítóknak a megállapított adót – főszabályként - a törvény hatálybalépését követően az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahogyan azt az ügyfél fizeti. Azon szerződés esetében, amelynek 2011-es utolsó esedékes díjával lefedett időszaknak van 2012-re áthúzódó része is, akkor a 2012-re eső díjrész után is meg kell fizetni a baleseti adót, amelyet a szintén a biztosító köteles beszedni. Ennek az adónak a beszedését a biztosítók 2012. január 1-jei esedékességgel kezdeményezni kötelesek.
Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, illetve a fedezetlenségi díj, amennyiben a gépkocsi-tulajdonost ilyen kötelezettség terheli - ez alól az állami autók például kivételt képeznek.
Mi történik, ha a biztosítási díj változik?
Amennyiben az eredetileg megállapított biztosítási díj változik, a baleseti adó is arányosan növekszik vagy csökken. Így amennyiben bármely okból (pl. érdekmúlás – a gépjárműnek új tulajdonosa lesz vagy totálkárossá válik az autó) a befizetett biztosítási díj időarányos része az ügyfélnek visszajár, és ekkor a megfizetett baleseti adó arányos részét is visszakapja. A biztosító által megállapított baleseti adó és a biztosítási díj befizetése után nincs további tennivaló az adóval kapcsolatban.
Ha nemfizetés miatt megszűnik a kgfb, nincs felső plafon
Amennyiben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, az okmányirodák a jegyző határozata alapján kivonják a gépjárművet a forgalomból. A gépjármű forgalomból történő kivonása következtében a gépjármű üzembentartója önadózóvá válik. Ebben az esetben neki kell a fizetendő baleseti adót bevallania és befizetnie az állami adóhatóság részére. A biztosító a kockázatviselés megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást küld arról, hogy az adó mely napig lett befizetve. Az önadózóvá váló személynek e napot követően a gépjármű kivonása napjáig kell megfizetni az adót, mégpedig a MABISZ által közzétett fedezetlenségi díj alapulvételével, azzal, hogy ilyenkor az adó felső határának napi 83 forintos összegét sem lehet figyelembe venni.
Mindegy, hogy az adót vagy díjat nem fizetjük
Ha a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizettünk be, akkor ezt a törvény szerint úgy tekintik, hogy részben vagy egészben a megállapított adófizetési kötelezettségünket rendeztük. Fontos tudni, hogy akár a díj, akár az adó megfizetésének elmaradása a szerződés megszűnését eredményezi. A szerződés megszűnése komoly anyag terhekkel járhat, hiszen a fedezetlenségi díj többszöröse lehet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás eredeti, a biztosító tarifája szerinti díjának.
Címlapon
Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.
Kiemelt szakértő
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Szakad az OTP és a forint
- Dolgozó nőket akar az Audi Hungária
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
Még több Biztosítás
Utánajártunk...
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Meddig lehet lehúzni az embereket? - vélemények az új adókról (videó)
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Vámosi-Nagy: az egykulcsos szja nem hozza a várt eredményeket
- Svihák spekulánsokról beszélt Orbán Viktor a tranzakciós adóval kapcsolatban
- Brutális terhet kaphatnak a közmű és - energiacégek, jön a három új adó
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Bedőlt a nemzetközi bútorcég magyar leányvállalata
- Matolcsy benyújtotta: az Országgyűlés előtt a tranzakciós illeték
- Internet és kávé is lesz a dunai vízibuszokon
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- A szomszédok már recesszióban
- Megszüntetik a két Aberdeen-ingatlanalapot a német sógor miatt
- Különadók: a NAV mindent tud majd rólunk, miközben az állam üzletel
- Zuhan a forint: 297 az euró!
- Nem kell külön díjat fizetni, ha sárga csekken érkezik a közműszámla
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Rossz GDP-adat: romlanak a költségvetési kilátások
Τα λέμε!
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Itt a G terv: így oldható meg, hogy tényleg kiváljon Görögország az euróövezetből
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Megállapodás: szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie az EU bankjainak
- A magyar GDP-adat után éleződhet a vita: növekedés vagy szigor?
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
Legfrissebb híreink
- Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adóról
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Hogyan rendszerezzük munkafolyamatainkat?
- Nem jön Magyarországra a széles nyomtávú vasút?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- Borsos postaköltsége lesz az USA-ból érkező iPad-nek
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
- Erzsébet-utalvány: az EU-nak nem tetszik az állami monopólium
- Áremelkedésben uniós elsők vagyunk
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Tovább spannolja a befektetőket a Facebook








