3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy-egy félévben átlagosan 320 ezer forint kiadása van az egyetemistáknak. Főként az elsőévesek számíthatnak magas számlákra, ám sok múlik a választott szakon is. Szeptemberben sok diák és szülő olyan kiadásokkal is szembesül, mint az albérlet után fizetendő kéthavi kaució, vagy egy laptop vásárlása.

A CIG Pannónia számításai szerint az állami ösztöndíjas hallgatóknak is 200 ezer forintot meghaladó kiadása lehet az egyetemi, illetve főiskolai tanévkezdéskor. Az orvosi és a műszaki egyetemeken a szakkönyvek, jegyzetek, a füzetek és a kötelezően megvásárolandó, illetve ajánlott eszközök (pl. köpeny, szike, csipesz, sztetoszkóp, illetve építészek esetén a rajzeszközök, makettekhez szükséges anyagok) ára összesen 120-150 ezer forint körül alakul.

Ennél olcsóbban úszhatják meg a tanévkezdést például a bölcsész szakok hallgatói, akinek tankönyvei és jegyzeteinek ára 40-50 ezer forint körül mozog. Azoknak a vidéki diákoknak viszont, akik új albérletben kezdik a tanévet, átlagosan 80 ezer forintos kaucióval is számolniuk kell. Ezek mellett akár 100 ezer forintos tételt jelenthet az is, ha valakinek ilyenkor kell megvásárolni a tanuláshoz ma már szinte nélkülözhetetlen notebookot.

A szeptember a leghúzósabb

A CIG Pannónia kutatása szerint a diákok átlagosan 320 ezer forintra becsülik egy-egy félév átlagos költségét, amelynek jelentős része szeptemberben jelentkezik. Még nagyobb kiadással - egy félév során átlagosan 480 ezer forinttal - számolhatnak tanévkezdéskor a költségtérítéses hallgatók. Bár az egyetemisták 87 százalékát támogatják szüleik, de kizárólag családi támogatásból a diákok mindössze egyharmada tudja finanszírozni ezeket a kiadásokat. A hallgatók 34 százaléka ezért a szülői támogatás mellett is dolgozni kényszerül.

 

„Az egyre jelentősebb kiadások ellenére a szülők csekély része készül előre a felsőoktatás költségeinek finanszírozására. Sok diák és szülő így csak a tanévkezdéskor szembesül a tanulmányok jelentős költségeivel. Pedig az időben elkezdett rendszeres megtakarítással a családi kassza nagyobb megterhelése nélkül lehet jelentősebb tartalékot képezni az egyetemi kiadásokra”  – mondta el a tanévkezdés költségeivel kapcsolatban Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója.

 

A CIG Pannónia adatai szerint azok a szülők, akik életbiztosítással készülnek erre a célra, átlagosan 15 évvel korábban kezdik el a takarékoskodást, sőt, minden ötödik hozzátartozó már a gyermek 1 éves kora előtt szerződést köt. A szerződők fele legalább 1,5 millió forintos összeget jelöl meg a szerződésben, amely segít majd a továbbtanulás költségeinek finanszírozásában.

Idén ennyien tanulhatnak az állam pénzén

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárásban a 106 175 jelentkező kicsivel több mint kétharmada (77 százalék), összesen 73 973-an jutottak be valamelyik intézmény állami ösztöndíjas vagy önköltséges (teljes mértékben fizetős) alap-, osztatlan- vagy felsőfokú szakképzésére. Támogatott formában 56 913-an, fizetős szakokra pedig 17 060-an nyertek felvételt. Sok ez a szám vagy kevés? Nemrég megnéztük, mit jelent ez az elmúlt évek statisztikáinak tükrében. Részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG