Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a tavaly év végi időszakban, a ténylegesen biztosítót váltó autósok aránya azonban ennek csak hetven százaléka. Az átszerződő ügyfelek még a baleseti adó megfizetése után is átlagosan alacsonyabb díjat fizetnek a tavalyinál – derül ki a PSZÁF piaci gyorselemzéséből.
A biztosítók a tavaly év végi átkötési időszakban összességében 1,026 millió új szerződést regisztráltak, amiből 116 ezer a flottákat érintette. Az 1 milliónyi átkötésből 288 ezer volt a régi biztosítóhoz visszakötők száma, így a biztosítót váltók száma valójában „csak” 738 ezer körül alakul majd az átkötések körüli viták rendeződése (pl. történt-e felmondás, s ha igen, az érvényes volt-e), illetve az adatok véglegesítése után.
Megérte váltani
Az átkötés során az ügyfelek átlagosan a régi díjuk 28,5%-át spórolták meg (a fölmondott szerződések átlagos állománydíja 24 987 forint volt, az újrakötött szerződéseké 17 868 forint), így még a 30%-os baleseti adóval együtt is átlagosan 7%-kal kevesebbet fizetnek, mint korábban. A saját biztosítójukhoz visszakötők egy hajszálnyival még többet spórolhattak. Itt az átlagos állománydíjak közötti különbség 28,8% volt. Emlékezetes: a 2012-es díjtarifákkal a 2011-es állományon (a bónusz-malusz hatásokat is figyelembe véve) mindössze 2,8%-kal kapunk alacsonyabb díjakat, mint a 2011-es tarifákkal.
2011 végén az egy gépjárműre jutó állománydíj 23 277 forint volt. Ez 2012-től a december 31-ei évfordulós szerződéseknél érvénybe lépett új díjtarifák, az új bónusz-malusz besorolások, s az átkötések hatására 20 598 forintra esett, ami átlagosan 11,5%-os díjcsökkenés. E mérték a nem naptári évfordulós szerződések miatt az év során várhatóan nőni fog.
A 2011. december 31-ére fölmondott szerződések átlagdíja 24 987 forint volt, azaz az átlagosnál magasabb díjú szerződők váltottak. Ez érthető is, mert az alacsony díjú szerződéseknél kevésbé volt elérhető olyan díjcsökkenés, amiért megérte váltani. A váltók átlagdíja 17 868 forintra, azaz mélyen a teljes piaci új átlagdíj alá csökkent. Ez mutatja, hogy mennyire megérte váltani, de nem jelenti azt, hogy a nem váltók is ekkora vagy ehhez hasonló csökkenést tudtak volna elérni, ha a váltás mellett döntenek.
A 2011. december 31-ei 99,5 milliárdos összpiaci állománydíj 2012. január 1-jére, azaz kizárólag az új díjtarifák alkalmazása, a bónusz-malusz átsorolások és az átkötések hatása miatt 88,8 milliárdra csökkent (vagyis csökkent a baleseti adó alapja is). Ez a 10,6 milliárdos (11,5%-os) díjtömeg-csökkenés két lépcsőben valósult meg. Egyrészt a biztosítók újratarifálták áraikat, és minden szerződőre adódott egy új díj a régi biztosítójánál. Valójában a szerződők ezt az új díjat vetették össze a többi biztosítónál elérhető árakkal, és ez alapján döntöttek a maradásról vagy a váltásról.
A tarifaváltás, illetve a bónusz-malusz átsorolás a teljes portfólión 2,7 milliárddal csökkentette a díjtömeget, míg az átkötések során az átkötők összes állománydíja (a régi biztosító régi díjához képest) 7,3 milliárddal apadt. Mindezek alapján a 10,6 milliárdos díjtömeg-csökkenés csak úgy jöhetett létre, hogy a váltóknak összességében a biztosítók a régi díjuknál 0,6 milliárddal, azaz átlagosan 2,5%-kal magasabb díjat ajánlottak meg. Magyarul, számos ügyfélnek a régi biztosítója jelentős tarifanövelést ajánlott, amelyhez képest különösen érdemes volt váltani.
Címlapon
Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.
Kiemelt szakértő
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Szakad az OTP és a forint
- Dolgozó nőket akar az Audi Hungária
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
Még több Biztosítás
Utánajártunk...
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Meddig lehet lehúzni az embereket? - vélemények az új adókról (videó)
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Vámosi-Nagy: az egykulcsos szja nem hozza a várt eredményeket
- Svihák spekulánsokról beszélt Orbán Viktor a tranzakciós adóval kapcsolatban
- Brutális terhet kaphatnak a közmű és - energiacégek, jön a három új adó
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Bedőlt a nemzetközi bútorcég magyar leányvállalata
- Matolcsy benyújtotta: az Országgyűlés előtt a tranzakciós illeték
- Internet és kávé is lesz a dunai vízibuszokon
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- A szomszédok már recesszióban
- Megszüntetik a két Aberdeen-ingatlanalapot a német sógor miatt
- Különadók: a NAV mindent tud majd rólunk, miközben az állam üzletel
- Zuhan a forint: 297 az euró!
- Nem kell külön díjat fizetni, ha sárga csekken érkezik a közműszámla
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Rossz GDP-adat: romlanak a költségvetési kilátások
Τα λέμε!
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Itt a G terv: így oldható meg, hogy tényleg kiváljon Görögország az euróövezetből
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Megállapodás: szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie az EU bankjainak
- A magyar GDP-adat után éleződhet a vita: növekedés vagy szigor?
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
Legfrissebb híreink
- Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adóról
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Hogyan rendszerezzük munkafolyamatainkat?
- Nem jön Magyarországra a széles nyomtávú vasút?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- Borsos postaköltsége lesz az USA-ból érkező iPad-nek
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
- Erzsébet-utalvány: az EU-nak nem tetszik az állami monopólium
- Áremelkedésben uniós elsők vagyunk
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Tovább spannolja a befektetőket a Facebook







