Hirdetés
Hirdetés

Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?

2015. április 29., 08:48

A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.

Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében valamint Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés a viharos szél miatt - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Mi lesz ma? 

Azt írták: a Dunántúl középső és keleti területein, a Duna vonalában, valamint az északkeleti területeken délelőtt még előfordulhatnak helyenként viharos széllökések. A déli, kora délutáni óráktól mérséklődik a légmozgás.

Hirdetés

Az előrejelzés szerint szerdán nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre inkább a Dunától keletre valószínű eső, legtovább a keleti, délkeleti határvidéken. A Duna-Tisza közén, valamint a Tisza vonalában a front mögött még szerda késő délután is kialakulnak futó záporok. A legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon várható, a legkevesebb a keleti határvidéken és Bács-Kiskun, valamint Csongrád megye déli részén valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13-18 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 3-11 fokig hűl le a levegő.

Hogyan tovább?

Csütörtökön a napos időt időnként felhők zavarhatják meg, de inkább csak a nyugati tájakon alakulhat ki a késő délutáni óráktól egy-egy zápor. Nyugaton-északnyugaton megélénkül a délies szél. Hajnalban helyenként 0 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, nappal 16-21°C várható - írja az Időkép. 

Pénteken a szeles időben ismét több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, de napos időszakokra is számíthatunk. Enyhébb lesz a hajnal, délután pedig 16-22 fokot mérhetünk. Szombaton és vasárnap is marad a változékony, időnként szeles idő, eső, zápor több alkalommal is kialakulhat. Az éjszakák többnyire enyhék lesznek, a csúcshőmérséklet pedig szombaton 14 és 20, vasárnap pedig 15 és 23 fok között alakulhat.

Fákat döntött ki a vihar

A kedden délután, kora este viharossá erősödő szél miatt jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: szerda reggelig országszerte több mint 60 esethez riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt. Az ország több területén is gondokat okozott a nagy szél, de legtöbbször a Dunántúlon kérték a tűzoltók segítségét. Személyi sérülésről az OKF-hez nem érkezett bejelentés.

Hajdu Márton kiemelte, hogy a leszakadt ágak több helyen akadályozták a közlekedést is. Balatonszárszó és Szántód között felsővezeték-szakadás okozott problémát. Szigetvár és Szentlőrinc között pedig a vasúti sínre dőlt egy fa, így a vonat nem tudott továbbhaladni.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nem minden átverés – tényleg ennyire egyszerűen meggazdagodhatsz

Nem minden átverés – tényleg ennyire egyszerűen meggazdagodhatsz

Naponta szembe jön valamilyen kamuhirdetés, ami örök életet és gazdagságot ígér, otthoni, rugalmas munkavégzéssel. Ezek jellemzően túl szépek, hogy igazak legyenek, és a legtöbbről valóban kiderül, hogy csak a szerencsétlen álláskeresőket húzza le. Ugyanakkor az otthoni munkavégzés nagyon is reális alternatíva, és vannak tisztességes, értékteremtő munkák, amiket valóban a kanapénkról végezhetünk. Itt van belőle rögtön öt.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX37115.87+0.4%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • augusztus 21
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. július végi helyzetéről
    augusztus 22
    KSH: Keresetek (január–június)
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció (15 mrdFt)

    ZEW-index (augusztus)
    ZEW-index (augusztus)
    augusztus 23
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés, június)
    ÁKK: 2026/D államkötvény csereaukciók, 2019/A - 20 mrdFt és 2019/C - 20 mrdFt
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari BMI (előzetes)
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari BMI (előzetes)
    Fogyasztói bizalom (előzetes)
    Feldolgozóipari BMI (augusztus)
    Hewlett-Packard (2017 Q3)
    augusztus 24
    GDP (év/év, Q2)
    Munkanélküli segély adatok
    Első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók
    augusztus 25
    MNB: Hitelintézetek prudenciális adatai (2016. év végi auditált adatokkal, Q2)
    IFO üzleti hangulatindex (Q2)
    GDP (év/év, Q2)
    Fogyasztói árindex (év/év, július)

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?