1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hazai autósok közel 30%-a már hajtott bele kátyúba a magyarországi utakon úgy, hogy mindez sérülést is okozott a gépjárművében. A Generali biztosítónak az idei évben már több mint 6,6 milliárdos casco kárkifizetése volt, a becslések szerint ennek 3-5%-a volt a kátyúkároknak köszönhető.

A Generali Biztosító 1200 fős reprezentatív kutatása szerint a magyarországi autósok 28,9 százalékának a gépjárművében okoztak már komoly sérülést a hazai utakon lévő kátyúk legalább egy alkalommal. A budapesti autósok helyzete tűnik a legrosszabbnak, hiszen az ő esetükben 40 százalékos ugyanez az arány, míg vidéken alig több mint 25 százalék.

A Generalinak az idei évben több mint 6,6 milliárdos casco kifizetése volt, melyből a társaság számításai szerint nagyságrendileg 3% körüli, vagyis megközelítőleg 200 millió forint volt az az összeg, amit kátyúkárok miatt kellett kifizetni.

Öreg autó könnyebben sérül

A károk illetve balesetek súlyosságában szerepet játszik az autópark állapota is. A KSH legfrissebb adatai szerint a hazai utakon futó járművek sajnálatos módon egyre öregebbek. 2008-ban még 10,4 év volt a magyarországi gépjárművek átlagéletkora, ugyanez a szám jelenleg már 12 év körüli. Mindez azért is jelent problémát, mert az idősebb gépjárművek sok esetben rosszabbul reagálnak az úthibákra, kátyúkra, mint a pár éves, és számtalan, a menetstabilitást elősegítő eszközzel felszerelt újabb autók.

Jól szemlélteti a problémát az is, hogy a Magyar Közút Zrt. az általa kezelt 30 ezer kilométeres  úthálózaton 2012 november közepéig közel 78 ezer tonna kátyúzó anyagot használt fel több mint 800 ezer négyzetméternyi úthiba megszüntetésére, a munkálatokra 6,5 milliárd forintot fordítva. Ennek ellenére 100 ezernél is több betömetlen kátyú lehet az országban a becslések alapján.

Leggyakoribb kátyúkárok: defekt, motorleállás, de ki is törhet a kerék

A kátyúk leggyakrabban háromféle sérülést okozhatnak az autókban. Az első esetben leáll a motor, de az autó nem sérül meg. Ennek az az oka, hogy nagyon „ugrat” a gépjármű, és a modernebb autókban ilyenkor az üzemanyag ellátást megszakító rendszer aktivizálódik, ezt a problémát pedig sok esetben csak szervizben tudják megoldani. A második eset a defekt. Ha csak egy kerék lesz defektes, akkor a legbiztonságosabb megoldás a pótkerék, amivel szintén érdemes óvatosan vezetni, és a lehető leghamarabb szervizbe vinni az autónkat, ahol az összes kerékrögzítő csavart alaposan meghúzzák. Amennyiben viszont több kerék kap defektet, szinte biztosan autómentésre lesz szükségünk. A legsúlyosabb, és szerencsére legritkább kátyúbalesetnek számít, amikor megsérül a futómű, és kitörik az autó kereke.

Kihez forduljunk, ha megtörténik a baj?

A kátyúkárt főszabály szerint – ha nincs cascónk vagy kátyúkár kiegészítőnk - az adott út tulajdonosának kell bejelentenünk, lehetőleg minél hamarabb, de mindenképpen öt napon belül. Az sem mindegy, hogy milyen jellegű útszakaszon következett be a baleset: országutakkal kapcsolatban a Magyar Közút Zrt.-hez kell fordulni, a települések útjait érintő problémákkal pedig az adott önkormányzatot kell keresnünk. Amennyiben Budapest fő- és tömegközlekedési útjain történt a kátyúkár, a BKK-Közút Zrt. az illetékes, míg a többi, ide nem sorolható úton, - pl. a mellékutcákban - az adott kerület. Amennyiben rendelkezünk biztosítással, úgy a bejelentést a biztosítónknál kell megtenni. Ha rendelkezünk biztosítással, a kárrendezés hatékonyságát nagyban növeli, ha pontosan dokumentáltuk a történteket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG