A jogvédelmi biztosítás jogászok bevonásával támogatja a biztosítottakat a jogi érdekérvényesítés folyamatában, és a biztosító viseli a költségeket
Szomszédok közötti perpatvar, koccanás utáni vita a kár mértékéről, jogszerűtlennek tartott felmondás, ki nem fizetett túlórák; sajnos mindenkivel megeshetnek, igazunkat azonban sok esetben nehéz bizonyítani. Megfelelő jogi ismeretek és tapasztalat nélkül szinte lehetetlen érdekeinket érvényesíteni, egy esetlegesen elhúzódó jogi procedúra ráadásul súlyos anyagi terhet jelent - olvasható az UNIQA Biztosító közleményében. Az UNIQA tavaly ősz óta ezért jogvédelmi biztosítást is kínál az ügyfeleknek.
Miért van szükség jogvédelemre?
„A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek ritkán érvényesítik jogaikat, tájékozatlanok, félnek az akár évekig tartó bírósági procedúrától, az ellenfél erős jogi hátteréről, vagy csak egyszerűen túl magasnak tartják az anyagi kockázatot és az eljárási költségeket” – világított rá a jogvédelem szükségességére Ertl Pál, az UNIQA Biztosító igazgatósági tagja a termék bevezetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
A jogvédelem Nyugat-Európa egyik legelterjedtebb biztosítási módozata, Németországban például a háztartások több mint fele rendelkezik valamilyen szintű jogi védelemmel. Ausztriában csak az UNIQA Biztosító anyavállalata 400 ezer jogvédelmi szerződést kezel. Magyarország még jóval elmarad nyugati szomszédaitól, a háztartásoknak mindössze 1,5 százaléka biztosított.
Mit fedez a jogvédelmi biztosítás?
A jogvédelem célja az ügyfelek jogos érdekeinek megóvása és képviselete perben és peren kívül minden olyan területen, amelyre az adott szerződés vonatkozik. A jogvédelmi biztosítás az érintett területet kiválóan ismerő szakemberek és jogászok bevonásával támogatja a biztosítottakat a jogi érdekérvényesítés folyamatában, és a biztosító viseli a megállapodás szerinti összegig annak költségeit.
A termék olyan kockázatokat fedez, amelyeket semmilyen más biztosítás nem foglal magába. Míg a felelősségbiztosítás feladata például az ügyféllel szemben támasztott követelések elhárítása, a casco biztosításé pedig az ügyfélnek okozott kár enyhítése, a jogvédelmi biztosítás a biztosított jogainak eredményes érvényesítését célozza.
Mit nyújt az UNIQA jogvédelmi szolgáltatása?
Az UNIQA fedezi többek között a jogi képviselő munkadíját és készkiadásait, a bírósági illetékeket, a tanúk, valamint a békéltető testületek eljárási költségeit, a szakértők díját. Pervesztés esetén fizeti az ellenoldal költségeit, amennyiben a biztosítottat ezek megtérítésére jogerősen kötelezik. Emellett megelőlegezi a biztosítási összegen felül az óvadékot, biztosítékot (maximum 6 hónap időtartamra, kamatmentesen).
A költségek térítése mellett a másik fontos szolgáltatás a jogvédelmi tanácsadás. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek telefonon a nap 24 órájában elérhetik a jogászokat.
Ertl Pál elmondta: a jogvédelmi termékcsalád bevezetésére 2009 őszén került sor, és az év végi gépjármű-biztosítási kampányidőszakot követően intenzív fejlődés mutatkozik az értékesítésben. 2010-ben többszázmilliós díjbevételt vár az biztosító ebből a termékből. A pozitív fogadtatásra építve a biztosító tavasszal bővíi a palettát, és vadászok számára is nyújt speciális jogvédelmi terméket.
Kérdésre válaszolva Ertl Pál elmondta: az új biztosítási termék miatt emelkedhet a jogviták, perek száma Magyarországon, mivel azok számára is megteremti az ezekhez szükséges jogi és anyagi hátteret, aki korábban ezek hiánya miatt nem tudott minden fórumon kiállni az igazáért. A jogvédelmi biztosítás legolcsóbb alapváltozata évi 10 ezer forintért érhető el.
Nem ismerjük fel a csődben rejlő lehetőségeket
Felturbóznák a betétbiztosítást
Csökkenő bevételek a biztosítási piacon
A nagy biztosítók uralják a piacot
Kgfb: az autók harmadát átsorolják
Biztosítás nélkül egy síbaleset miatt el is adósodhatunk
Privátbankár
Címlapon
Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.
Kiemelt szakértő
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Szakad az OTP és a forint
- Dolgozó nőket akar az Audi Hungária
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
Még több Biztosítás
Utánajártunk...
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Meddig lehet lehúzni az embereket? - vélemények az új adókról (videó)
- Svihák spekulánsokról beszélt Orbán Viktor a tranzakciós adóval kapcsolatban
- Vámosi-Nagy: az egykulcsos szja nem hozza a várt eredményeket
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Bedőlt a nemzetközi bútorcég magyar leányvállalata
- Brutális terhet kaphatnak a közmű és - energiacégek, jön a három új adó
- Orbán Viktor lecserélte Fellegi Tamást
- Az Orbán-kormány elleni legnagyobb tüntetés lehet a csütörtöki
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- A szomszédok már recesszióban
- Megszüntetik a két Aberdeen-ingatlanalapot a német sógor miatt
- Különadók: a NAV mindent tud majd rólunk, miközben az állam üzletel
- Zuhan a forint: 297 az euró!
- Nem kell külön díjat fizetni, ha sárga csekken érkezik a közműszámla
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Rossz GDP-adat: romlanak a költségvetési kilátások
Τα λέμε!
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Itt a G terv: így oldható meg, hogy tényleg kiváljon Görögország az euróövezetből
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Megállapodás: szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie az EU bankjainak
- A magyar GDP-adat után éleződhet a vita: növekedés vagy szigor?
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
Legfrissebb híreink
- Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adóról
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Hogyan rendszerezzük munkafolyamatainkat?
- Nem jön Magyarországra a széles nyomtávú vasút?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- Borsos postaköltsége lesz az USA-ból érkező iPad-nek
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
- Erzsébet-utalvány: az EU-nak nem tetszik az állami monopólium
- Áremelkedésben uniós elsők vagyunk
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Tovább spannolja a befektetőket a Facebook





