2p
Az OTP bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el, tájékoztatása korrekt volt – nyilatkozta Csányi Sándor. A perek augusztusban kezdődnek. A bankszektor tőkéjének harmadát is elvihetik a kormány intézkedései. Az OTP zuhan, a forint zuhan a nyilatkozat nyomán.

Az OTP Bank bíróság előtt fogja bizonyítani, hogy a törvényeknek megfelelően járt el, tájékoztatása pedig korrekt volt – nyilatkozta Csányi Sándor a Vg.hu-nak. Az OTP elnök-vezérigazgatója bízik abban, hogy ezt majd a bíróságon is érvényesíteni tudják. A perek augusztusban kezdődnek el.

A pénzintézeteknek akár 900 milliárd forintot is vissza kell fizetniük a hitelfelvevőknek az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelések miatt – nyilatkozott a lapnak Csányi. Meglepte az a döntés, amit jegybank kommunikált, mely szerint tőketörlesztésként kell elszámolni a túlfizetéseket, valamint az is, hogy a kamatot változatlannak kell tekinteni.

„A bankszektor tőkéjének legalább egyharmadát viszi el a kormány intézkedése, ami gazdasági szempontból súlyos károkat fog okozni" – hangoztatta Csányi. Úgy vélte, hogy a bankok hitelező képessége romlani fog majd. Tartanak az eszköz-felülvizsgálatok, ősszel pedig következik a stresszteszt. Olyan tőkehiányok alakulhatnak majd ki, amelyeknek a pótlása nehezen lesz majd megvalósítható - mondta Csányi.

Feltehetően ez a nyilatkozat okozta, hogy az OTP amúgy is mínuszban levő részvényei meredek zuhanásba váltottak, legalábbis ennek kezdete majdnem pontosan megegyezett a cikk megjelenésével. Ugyanakkor külföldi hatások is nyomasztották a bankpapírokat, miután a Banco Espirito Santo rekordveszteséget jelentett ma, és 40 százalékos mínuszban is volt a tőzsdén.

Nagyjából egy órakor kezdődött a forint gyengülésének újabb lendülete is, az euró/forint azóta 311,70-ről 313,30-ra ment fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG