2p
13,176 milliárd forintos díjbevétel mellett 463 millió forintos adózott nyereséget ért el a CIG Pannónia csoport.

A vállalatcsoport adózott eredménye 463 millió forint nyereség, teljes átfogó jövedelme pedig 531 millió forint nyereség. Ez azt jelenti, hogy az egy részvényre jutó háromnegyed éves eredmény 7,5 forint. A vállalatcsoport magyar számviteli elvek szerint megállapított konszolidált eredménye az első három negyedévre 829 millió forint, 5 százalékkal magasabb, mint a 2015. évi hasonló időszaki eredmény.

A vállalat biztosítási díjbevétele elérte a 13,176 milliárd forintot, amely az előző év azonos időszakához képest 6 százalékos növekedés. Ezen belül a nem-életbiztosítási szegmens 65 százalékos IFRS szerinti díjbevétel növekedést mutat, míg az életbiztosítási szegmens IFRS szerinti díjbevételei 9 százalékkal csökkentek 2015 első három negyedévéhez képest.

A 2014-ben elkezdett stratégiaváltás egyik legfontosabb eredménye, hogy a biztosító saját értékesítési hálózata negyedévről negyedévre egyre jobb teljesítményt nyújt: az idei harmadik negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest pedig 25 százalékkal magasabb új szerzést produkált.

Továbbra is kiválóan teljesít a CIG Pannónia EMABIT és így a biztosító nem-élet szegmense: 2016 első három negyedévében 4,209 milliárd forint IFRS szerinti biztosítási díjat ért el, melynek legnagyobb része a casco, a vagyon-, a lengyel fuvarozói felelősség és olasz kezesség ágazatokhoz kapcsolódik. 2016. év első három negyedévében az új szerzés összege 1,188 milliárd forint, így az időszak végén a cégcsoport 2,652 milliárd forintos nem-élet állománnyal rendelkezett.

Bejött az MKB felvásárlás?

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. október 7-én jelentette be, hogy felvásárolja az MKB Életbiztosító Zrt. 98,97 százalékát, leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. 98,98 százalékát. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa határozatában engedélyezte a tranzakciókat, és a szerződés hatálybalépéséhez a Magyar Nemzeti Bank vonatkozó engedélyezési folyamata is megkezdődött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG