2p
Az Egyesült Államok eddigi valószínűleg legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata; a kínai cég kedden nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentumokat az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnál.

Az Alibaba, amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is. A cég nem közölte, hogy pontosan hol kíván tőzsdére menni, a kibocsátás esélyéért a Nasdaq és a NYSE verseng egymással.

A New York-i részvénykibocsátásról szóló bejelentés csapás a hongkongi tőzsde számára, amely korábban egyet nem értését fejezte ki az Alibaba irányítási struktúrájával kapcsolatban, hiszen az bennfentesek egy kis csoportjának biztosítja majd azt a privilégiumot, hogy az igazgatótanács többségét kinevezhesse. A Yahoo, amely 24 százalékos arányban tulajdonosa a vállalatnak, szép profitra számít a kibocsátásból.

Áprilisban a "kínai Twitter", a Weibo ment tőzsdére Amerikában, összesen 286 millió dollárt begyűjtve.

Egy KFC-t sem bíztak rá - most milliárdokat kezel

Az Alibaba Kínában domináns helyet foglal el az e-kereskedelemben. A cég Tobao elnevezésű szolgáltatása 7 millió beszállító összesen 800 millió termékét listázza. A részvénykibocsátáshoz benyújtott iratok szerint a vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett. A kínai bevételek értéke 4,7 milliárd, a nemzetközieké pedig 669 millió dollár volt.

A Jack Ma jelenlegi ügyvezető elnök által 1999-ben, Hangcsouban megalapított Alibaba tavaly mesés forgalmat bonyolított le: 231 millió vásárló összesen 11 milliárd megrendelését fogadta. Cégének elindítása előtt Jack Mát még egy sor munkaadó elutasította. A többi között még arra sem tartották alkalmasnak, hogy elvezesse a Kentucky Fried Chicken egyik üzletét. Jack Ma 8,9 százalékban tulajdonosa az Alibabának.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16850 16630 16890 +1,51% 16820 16845 2 448 838 950 HUF 2024-03-28 16:50:05
MOL 2976 2938 2980 +1,92% 2976 2978 893 197 400 HUF 2024-03-28 16:48:39
MTELEKOM 895 890 900 +0,56% 895 899 145 468 130 HUF 2024-03-28 16:49:02
RICHTER 9290 9275 9375 +0,27% 9275 9290 1 602 532 595 HUF 2024-03-28 16:50:08
OPUS 401 397 403 0,00% 400 401 37 749 188 HUF 2024-03-28 16:49:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG