3p
Több tízezer telefon, tablet és más okoseszköz tűnik el az ünnepek alatt. Védelemre már csak akkor gondolunk, amikor a baj megtörtént.

Becslések szerint a magyarok több tízezer okoseszközt veszítenek el decemberben a céges és egyéb karácsonyi, év végi partikon, s mivel többségükön a tapasztalatok alapján semmilyen biztonsági megoldást nem használnak, a magyarok kíváncsiságát ismerve, a megtalálók több mint 60 százaléka bele is néz az elvesztett telefonokon tárolt adatokba - mondta Béres Péter a Sicontact Kft., az ESET szoftvercég magyarországi disztribútorának vezető IT-tanácsadója az MTI-nek.

Hozzátette, bár pontos magyar felmérés még nincs a partikon elhagyott okos eszközökről, a becslést megalapozzák azok a statisztikai adatok, miszerint tavaly 19 065 zenés szórakozóhely és italüzlet működött Magyarországon, miközben az okostelefon penetráció az eNET kutatócég legfrissebb felmérése szerint elérte a netező felnőtt lakosság körében a kétharmados arányt.

Azok a kemény brit bulik

Kifejtette, egy nemrégiben készült angol felmérés rávilágít arra is, hogy nem magyar jelenségről van szó: az Egyesült Királyságban az ESET elemzése alapján mintegy 138 ezer mobiltelefont és laptopot hagynak el tulajdonosaik, csak a karácsonyi bulik alkalmával, miközben az elhagyott mobileszközök 64 százalékának nincs semmilyen biztonsági védelme.

Az angol tanulmány 600 szórakozóhely megkérdezésével készült, így átlagban 12 telefont vagy laptopot hagynak el báronként szerte Angliában, s bár csak a 18 százalékukat adják át a rendőrségnek, az elvesztett eszközök 83 százalékát végül visszakapja a gazdája. A válaszadókat megkérdezték arról is, hogy ha lehetőségük lenne, akkor belenéznének-e a megtalált telefonba, amire majdnem kétharmaduk igennel válaszolt - idézte a felmérést a szakember.

Van védelem

Jobb megelőzni a bajt, erre pedig megannyi lehetőségünk van. Ma már szinte minden szolgáltató és gyártó biztosít eszközöket arra, hogy megtaláljuk a készülékeket, illetve illetékteleneknek ne engedjünk hozzáférést. Az egyik legfontosabb ilyen eszköz a készülékek helymeghatározása egy másik eszközről, ezek használatához pedig mindössze egy - egyébként is kötelező - felhasználói fiókra van szükség.

Mindhárom alkalmazással meghatározhatjuk a készülék helyét, üzenetet helyezhetünk el a kijelzőn, és zárolhatjuk is a készüléket - persze csak akkor, ha be van kapcsolva és tud kommunikálni a neten.

Kevesen ismerik a Google másik, talán kissé titokzatosabb eszközét, a Timeline-t. Készüléktől függetlenül, ha belépünk a Google-fiókunkba és engedélyeztük a helymeghatározást, a Google lementi, hogy milyen útvonalakon jártunk, amelyet megtekinthetünk a Google Maps-en. Így ha valaki viszi a karácsonyra kapott csúcstelefont, láthatjuk, hogy milyen útvonalon jár.

Ha lopás történt, forduljunk egyből a rendőrséghez, és még csak véletlenül se próbáljuk meg önállóan visszaszerezni a készüléket!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG