4p
Óriási fejlődésen ment át a magyar borszakma, és a híres borászatoknál szerencsére biztosított az utánpótlás is. A szakemberek munkájának köszönhetően mostanra divat lett a borozás Magyarországon - az év egyik legkülönlegesebb rendezvénye pedig épp fontos jubileumot ünnepel. Dr. Tábor Istvánt, a szervező Trinety Media Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.

A rendszerváltás óta jelentős átalakuláson ment át a magyar borászat. Hol tartunk most, hol van a magyar bor helye a világban?

Dr. Tábor István

Az elmúlt 25 évben valóban óriási a fejlődés. Beérni látszik az a munka, amelyet néhány – a top borvidékeinken dolgozó – termelő elkezdett a kilencvenes években. A megjelenő igényes fesztiváloknak, illetve azoknak a borászoknak köszönhetően, akik nem csak jó bort tudnak készíteni, hanem rájöttek arra, hogy azt el is kell tudni adni, divat lett a borozás. Szerencsére a gasztronómia is sokat fejlődött az elmúlt években, már elmondhatjuk, hogy országosan van 10-20 prémium étterem. A gasztronómia és a borászat fejlődése pedig egymást erősítő folyamatok.

A magyar bor helye egyelőre itthon van, itthon kell megteremteni azt a közönséget, amely tudja értékelni és finanszírozni a minőséget. A tokaji persze kiemelt figyelmet érdemel, hiszen azt a külföldi borrajongók is tudják, hogy egyedülálló termékről van szó, de az itthoni értékesítés kell legyen az az alap, amire később építkezni lehet.

Értenek a magyar fogyasztók a borhoz? Mik a kedvenceink?

Van egy fogyasztói réteg, amelyről elmondható, hogy ért valamelyest a borhoz. A Borászportál.hu készített több fogyasztói felmérést is. Ezek szerint az általunk egyszerű borfogyasztóknak és érdeklődőknek nevezett csoport teszi ki a „borosok” nagyjából 70-80%-át, a borbarátnak, borismerőnek és borszakembernek, tehát olyannak, akire már azt lehet mondani, hogy ért a borokhoz, válaszadóink nagyjából 15-20%-a sorolta magát.

Felméréseink szerint a magyarok ragaszkodnak a bejáratott bormárkákhoz, leginkább az egri, villányi és tokaji borokat keresik.

Vannak olyan híres borászok, pincészetek, akiket-amelyeket szinte minden magyar borkedvelő régóta ismer. Mi a helyzet az utánpótlással? Vannak feltörekvő fiatalok, akikre oda kell figyelni?

Elmondható, hogy a híres magyar borászatokban az utánpótlás biztosított, sőt, sok esetben a következő generáció számára már megvan az a lehetőség, hogy külföldön, Franciaországban, Olaszországban, vagy épp Kaliforniában tanulja meg a szakma különböző fogásait, szerezzen gyakorlatot.

A Magyar Borok Bálja szervezőiként mi is igyekszünk tenni azért, hogy az új generáció lehetőségei gyarapodjanak. A bálon 2006-óta adják át a Gál Tibor Emlékdíjat, amelyet tavaly megújítottunk. Arra törekszünk, hogy a segítségével olyan szakembereket ismertessünk meg a közönséggel, akik kiváló borászok, de eddig nem voltak széles körben ismertek. A jelölteket az Év Bortermelője cím birtokosai ajánlják, és a borszerető közönséget kérjük meg arra, hogy szavazzák meg azt, aki egy szakmai ösztöndíjat, valamint egy online hirdetési csomagot kap.

A Winelovers több olyan eseményt is rendezett a közelmúltban, ahol a szokásos borfesztivál-egyveleg helyett egy-egy borfajtát jártak körül alaposabban: egyszer az olaszrizlinget, máskor a kékfrankos vagy a bordói borokat lehetett megismerni. Bejön a vendégeknek ez a stratégia?

Igen. Négy sikeres rendezvény után határozottan úgy látjuk, van jövője a tematikus boros programoknak. A Winelovers rendezvények jó hangulatú közönségtalálkozók a borászok és a fogyasztók között, ugyanakkor komoly szakmai részük is van, hiszen az egyes témák avatott szakértői tartanak mesterkurzusokat. A mi vendégeinknek jó részét nyugodtan nevezhetjük „vájtfülű” fogyasztónak. Ők azok, akik ismerik a magyar borokat, borvidékeket, így érdeklődve fordulnak az egyes fajták, termőhelyek felé. Márciusban a tokaji borok, áprilisban a kékfrankos, júniusban a pezsgők, októberben az olaszrizling, novemberben pedig a cabernet franc, a cabernet sauvignon és a merlot van terítéken.

Az év egyik legkülönlegesebb boros rendezvénye a februári Magyar Borok Bálja - ráadásul az idén szép jubileumot is ünnepelnek. Mivel készülnek?

Azon vagyunk, hogy minden szempontból emlékezetes legyen a 10. Magyar Borok Bálja. Van egy kiváló borsorunk, amelyben tradicionális eljárással készült magyar pezsgők, tokaji furmint, aszú, szekszárdi kadarka és kékfrankos, valamint villányi házasítás is megtalálható. A bál séfjei azon dolgoznak, hogy ezekhez a különleges minőségű borokhoz tökéletesen illő ételeket kóstolhasson a közönség.

A bál azonban nem csak gasztronómiai élményeket tartogat a vendégeknek, hiszen olyan neves előadókat sikerült meghívnunk, mint Vásáry André férfi szoprán, a Four Fathers énekegyüttes, Elek Norbert zongoraművész, és az InFusion Trió.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG