1p
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyre többször találkozik olyan, Távol-Keleten feladott postacsomaggal, amelyben hoodia tartalmú áru található. A hoodia egy veszélyeztetett növényfaj, behozatalához külön engedély szükséges, így ennek hiányában minden ebből készült terméket lefoglalnak a pénzügyőrök.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által postaforgalomban végrehajtott vámellenőrzések során az tapasztalható, hogy Távol-keletről érkező, egyre növekvő számú küldemény tartalmaz „P57 Hoodia Cactus Slimming Capsule” elnevezésű táplálék-kiegészítő készítményt. Ha a terméken feltüntetett összetétel alapján felmerül a gyanú, hogy az adott táplálék-kiegészítő olyan védett növény részét, származékát tartalmazza, melyeknek behozatala engedélyhez kötött, a NAV megkeresi az engedélykötelezettség megállapítása érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium CITES Igazgatási Hatóságot.

Erre mindenképp figyeljen
A neten rengeteg gyanús, nem ellenőrzött online "áruházból" rendelhetünk hoodiát, ezek nagy része azonban a megfelelő engedélyek nélkül árulja a gyógynövényszármazékot. Csak ellenőrzött és biztonságos helyről vegyünk hoodiát, és ne dőljünk be a különböző internetes oldalakon reklámozott "hatalmas akcióknak" se.

A megkeresett hatóság szakvéleménye szerint a „P57 Hoodia Cactus Slimming Capsule” elnevezésű termékek a hoodia nevű növény származékai. Valamennyi hoodia nemzetségbe tartozó növényfaj „Hoodia spp.” név alatt szerepel a Washingtoni Egyezményben, amely a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmével összefüggésben tartalmaz rendelkezéseket és azokat a megfelelő hazai jogi szabályozás értelmében Magyarországon is alkalmazni kell. Ennek megfelelően az ilyen növénynek – beleértve az élő és élettelen példányokat is –, illetve bármely részének és származékának, az Európai Közösségbe történő behozatalához, vagy onnan történő kiviteléhez úgynevezett CITES engedély megléte és bemutatása szükséges.

A Büntető Törvénykönyv szerint a fenti szabályokat megsértők akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők, ezért a NAV az ilyen jellegű jogsértések esetén természetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményez. A NAV 2012-ben 63 esetben több mint 10 ezer dobozba csomagolva, több mint 310 ezer darab hoodia tartalmú kapszulát foglalt le.

Címkék: Vásárló Hoodia NAV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG