2008-hoz képest mind az e-vásárlók száma, mind az online vásárlások gyakorisága megnőtt
Lendületben van az online piac: az internet penetráció emelkedése és az e-vásárlók számának bővülése mellett az elmúlt év során a vásárlások gyakorisága is növekedést mutatott – többek között ez derült ki a KutatóCentrum és a Mai Piac közös E-Shopping Report elnevezésű felméréséből. Míg tavaly a legalább hetente internetezők 62 százaléka próbálta már ki a netes vásárlást, addig idén ez az arány 78 százalékra nőtt. Mind az idei, mind a tavalyi vizsgálat eredményei szerint leginkább a 25-34 évesek, a férfiak, valamint az átlag feletti anyagi körülmények között élők élnek az online vásárlás lehetőségével. Az előző évi adatokhoz viszonyítva ugyanakkor nőtt a fővároson kívül élő e-vásárlók aránya.
Miért ne online?
A netes vásárlások motiváló tényezői lényegében nem változtak: leggyakrabban a gyorsaságot, egyszerűséget és a kedvezőbb árakat említették a megkérdezettek. Az elutasítók többsége a termékek kézzelfoghatóságának hiányát emelte ki az e-shopping legnagyobb hátrányaként. Ugyanakkor az internet egyre több lehetőséget kínál ennek ellensúlyozására – például multimédiás termékbemutatók, fogyasztói értékelések és vélemények megjelenítése, visszavételi garancia –, ezek kiaknázása segítheti az online vásárlás gyorsabb terjedését.
Növekvő online piac
Míg 2005-ben a felnőtt lakosságnak alig egynegyede használta az internetet, mára már a 18-64 évesek fele legalább hetente "online", és további 8-10% próbálta már ki a világháló nyújtotta előnyöket. Az internetezők számának növekedésén túl az elmúlt években az online vásárlási kedv is folyamatosan emelkedett; míg tavaly az aktív (legalább hetente) netezők 62%-a vásárolt már valaha a világhálón keresztül, az idei felmérés tanúsága szerint mára több mint háromnegyede (78%-a) legalább egyszer élt már az e-shopping lehetőségével. A gyakori internetezőkön belül 40%-ról 46%-ra nőtt azok aránya, akik az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer vásároltak a világhálón keresztül.

Az internet penetráció és az online vásárlók arányának változása a 18-64 éves népességen belül
Az online kereskedelem népszerűségének növekedését a vásárlók számának lendületes gyarapodásán túl a vásárlási gyakoriság emelkedése is mutatja. Az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer online vásárlók között 37%-ról 46%-ra nőtt azok aránya, akik legalább négy alkalommal vettek valamit a világhálón keresztül, míg a mindössze egyszer vásárlók aránya 22%-ról 12%-ra csökkent.
Mind az idei, mind a tavalyi vizsgálat szerint az online vásárlási lehetőséggel élők között többségben vannak a 25-34 évesek, a férfiak, valamint az átlag feletti anyagi körülmények között élők.
A keresleti hajlandóság növekedése mellett a kínálati oldal is folyamatos bővülést mutat: a GKIeNet adati szerint 2007 októbere óta a regisztrált online kiskereskedések száma 1800-ról 2400-ra nőtt.

Az online vásárlás során legkelendőbbek az elektronikai termékek, a CD-k, DVD-k és könyvek, valamint a ruházati cikkek. Viszonylag magas továbbá az utazás, utazással kapcsolatos termékek (repülőjegy, szállás vagy komplex szolgáltatások) és a színház-, mozi- és koncertjegyek iránti kereslet; az online vásárlók 18%-a szerzett már be ezekbe a kategóriákba tartozó terméket vagy szolgáltatást. A technikai, elektronikai cikkeket elsősorban a férfiak szerzik be a világhálón, míg - egyáltalán nem meglepő módon - a ruházati és kozmetikai termékeket inkább a hölgyek keresik a neten.
Az egyik legfigyelemreméltóbb változás a napi fogyasztási cikkek beszerzésénél tapasztalható: az elmúlt évben az e-vásárlók 27%-a vett e kategóriába tartozó terméket online, ami drasztikus emelkedés a tavaly mért 16%-hoz képest.
Lélektani határ fölött: korai aranyláz
Egyre könnyebb a kosár, de olcsóbbat nem veszünk
A bevásárlás többé nem élmény, hanem kényszer
Új pénztárgépek: hátha lesz egyszer eurónk
Lassan lefaragunk a digitális hátrányunkból
Egyre többet használjuk a bankkártyánkat
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanish-Portuguese speaking Accounts Payable Analyst - Exact Solutions Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)













