3p
Miután a szeszfőzdékben végzett bérfőzés adóterhe összehasonlíthatatlanul magasabb lesz, mint a házi gyártmányú termékeké, sokan attól tartanak, hogy a pancsolt, amatőr házi pálinkák elárasztják majd az országot. Sokan az idén még egy utolsó rohammal lefőzetnék, amit le lehet, megrohanták a szeszfőzdéket.

A Magyar Nemzet szerint egyes piaci piaci szereplők attól tartanak, hogy az ukrán vodka vagy illegálisan előállított házi pálinka lehet a sláger akár már jövőre, miután az Országgyűlés új szabályokat fogadott el az otthoni pálinkafőzés és a bérfőzetés kapcsán. Az emelkedő adó miatt a szeszfőzdéket jövőre ötödannyian kereshetik csak fel, mint az idén, így kétséges, hogy talpon tud-e maradni mind a félezer ma működő vállalkozás – írják.

A szeszfőzdéknek mostanság bőven akad teendőjük, hatalmas a tülekedés, mindenki még az idén ki szeretné főzetni a cefréjét – mondta egy szabolcsi főzdés. A vállalkozó szerint több hete hasonló a helyzet, gyorsan híre ment, hogy jövőre a kisebb mennyiség főzetése után is fizetni kell jövedéki adót.

A passzusokat a napokban szavazták meg a képviselők, bármilyen hivatalos álláspont csak a törvény kihirdetése után fogalmazható meg – válaszolta Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője arra a kérdésre, miként készül a hatóság az esetleges szabálytalanságok feltárására. De „a NAV már az idén is legfontosabb feladatai között tartotta számon a pálinkapiac szereplőinek ellenőrzését”.

A külföldön előállított, illegális italszállítmányok tömeges beérkezésétől talán nem kell tartani, az ukrán határon például a vasúti kocsikat és a teherautókat is röntgennel vizsgálják meg a magyar hatóság munkatársai – mondta a szóvivő.

Pálinkaárus valahol Romániában (Fotó: Wikimedia Commons)

Ennek ellentmond, hogy a tegnapi hírek szerint durván megnőtt a csempészcigaretták fogyasztása, pontosabban durván visszaesett a legálisan árult termékeké. Ezeknél nem sokat segített a röntgen.

Eddig, a 2010-ben hivatalba lépő jelenlegi kormányzat egyik első intézkedésekén több mint négy éven keresztül nulla volt a bérfőzés és az otthoni magánfőzés adója is. Az új adótörvények szerint jövőre a magánfőzést továbbra is csak jelképes, évi 1000 forintos adó terheli majd. (De sokak szerint ezt sem mindenki fogja befizetni, mert sokan el akarják kerülni, hogy egyáltalán a pálinkafőzéssel kapcsolatban adatok keletkezzenek róluk, bekerüljenek bármilyen adatbázisba. Így ugyanis egy későbbi adóemelés, szigorítás, ellenőrzés célpontjaivá válhatnak.)

A bérfőzés ugyanakkor kedvezményes, a többi égetett szesz adójának 50 százalékára rúgó adókulcs alá esik majd, ami azt jelenti, hogy egy liter 50 százalékos alkoholtartalmú párlat esetében 1670 forint lesz a jövedéki adó. Ez teljesen versenyképtelenné teszi a bérfőzést, és azzal fenyeget, hogy az ország elmerül a kétes minőségű, amatőrök által készített, legális vagy féllegális házi pálinka tengerében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG