| Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >> |
Az elmúlt 17 év alatt összesen 200 milliárd forintnyi osztalékot fizetett ki a társaságcsoport a tulajdonosoknak, míg ezalatt 450 milliárd forintot fordított beruházásokra - közölte Marie-Theres Thiell, azokra az állításokra reagálva, amelyek szerint az energiaszolgáltatók jelentős extraprofitra tettek szert Magyarországon.
Az egyetemes szolgáltatás, azaz a lakossági áramellátás korábban is veszteséges volt, de ezt az áramszolgáltatással kapcsolatos más üzletágak kiegyenlítették. A kormány intézkedései jelentősen növelték az energiaszektor adóterheit, így a 2013-as évre a társaságcsoport szintjén sem várnak nyereséget.
A további rezsicsökkentésről szóló hírekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: ezekről a sajtóból értesültek. A vállalatcsoport a döntéshozókkal szeretne tárgyalni, akkor is, ha a magyar állam úgy ítéli meg, hogy nincs szükség a német tulajdonosokra, és szeretné visszavásárolni a villamosenergia-szolgáltatást - tette hozzá.
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



