Privátbankár Híradó
A négynapos matrica megszüntetése és az úthasználati díjak emelkedése miatt az idén jelentősen nőttek az Állami Autópálya Kezelő bevételei.
Autópályán indulnak el a nyaralók
A Magyar Hírlap csütörtöki száma szerint a gyorsforgalmi utakon a nyári hónapokban közlekedik a legtöbb jármű, ami az értékesítési adatokban is megmutatkozik. Az ÁAK illetékesének közlése szerint május óta hónapról hónapra nő a forgalom. Míg májusban 1,15 millió e-matricát értékesített az ÁAK, júniusban már közel 1,3 milliót, júliusban pedig az előzetes adatok szerint 1,6 milliót.
A nyaralások és szabadságok beindulásával a legtöbb matricát - 2,3 milliót - a személyautóval közlekedők váltották, s ebben a kategóriában 2011-hez képest több mint ötven százalékkal nőtt a havi jogosultságok vásárlása is. A tehergépjárművek esetében nem volt változás a nyári hónapokban az előző évhez képest.
Két négynapos helyett heti vagy havi matricát veszünk
Ugyanakkor tavalyhoz képest mintegy húsz százalékkal kevesebb matricát - 4,9 helyett négymilliót - értékesített az ÁAK május és július között. Ez leginkább abból adódik, hogy az idén már nem vásárolható négynapos autópálya-matrica, amely a forgalom döntő részét tette ki. Így aki egy-két hétre vagy annál is hosszabb szabadságra megy, két négynapos helyett hetit (amely tíz napig érvényes), illetve havi matricát vásárol.
15 százalékkal ugrott a bevétel
Az ÁAK értékesítésből származó bevételei ennek ellenére nem csökkentek, mivel 2011-hez viszonyítva emelkedtek az úthasználati díjak, és megszűnt a kedvezményes áron vásárolható négynapos matrica. Tavaly az első hat hónapban 26,54 milliárd forint volt az ÁAK illetve az Útpénztár bevétele az eladott matricákból, 2012 ugyanazon időszakában pedig 30,65 milliárd. Ebből adódóan az idei díjbevétel a lap szerint meghaladja majd a tavalyi 46 milliárd forintot.
Címlapon
Rendesen zsebbe kell nyúlni, ha nincs, aki vigyázzon a gyerekre
Néhány hét és kezdődik a vakáció, de még most is érdemes elkezdeni spórolni a gyerek táborára. Nem minden gyerekre tud vigyázni ugyanis a nagyszülő. Ráadásul a táborokat sem engedheti meg mindenki. Szervezéssel és odafigyeléssel azonban egész nyáron megoldható a gyerekek felügyelete.
Legfrissebb
- Rendesen zsebbe kell nyúlni, ha nincs, aki vigyázzon a gyerekre
- Hírek nélkül erősödött a forint
- Hol a legdrágább és a legolcsóbb lakás? Nézze meg az otthontérképen!
- Billegett a BUX, aztán csak eldőlt
- Újabb csavar a formálódó magyar médiabirodalom ügyében
- Rossz számlák miatt megint milliókra büntették a szolgáltatókat
- Megvan az örök életű mobiltelefon akkumulátor
- Drágul a benzin - nyakunkon a családi csődeljárás
- Megérte haknizni, elkapkodták a műtrágyagyár kötvényeit
- Érdemes szerda éjfélig tankolni
Legfrissebb Híradó
- Megvan az örök életű mobiltelefon akkumulátor
- Rendesen zsebbe kell nyúlni, ha nincs, aki vigyázzon a gyerekre
- Olyat is tud az új magyar troli, amit csak kevés másik - képek
- Ez a bank lehet Csányi első szerzeménye
- Hol a legdrágább és a legolcsóbb lakás? Nézze meg az otthontérképen!
- Ha beütne a krach, három magyar banknak kellene mentőöv
- Hírek nélkül erősödött a forint
- Mindenkinek jár a fizetésemelés
- Újabb csavar a formálódó magyar médiabirodalom ügyében
Még több Fogyasztó
- Matolcsy már haknizik, de a hitelprogram még nincs kész
- Elvonhatja az állam a nyugdíjunkat, de nem így
- Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?
- Mindenki perelheti majd az államot a különadó miatt?
- Varga-csomag: bukhat a tanári fizetésemelés, veszélyben a stadionok
- Külföldön bezzeg fizet osztalékot a Fotex
- Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?
- Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások
- Sokba kerül a bankolás? 8+1 remek módszer a spórolásra
- Az EU felesleges szigora és az alacsony infláció hozhat minket nehéz helyzetbe
- Maradunk egyelőre a szégyenpadon (frissített)
- Ilyen, amikor Matolcsy hallgat a nagybankokra
- Közbeszerzések: pontosítani kellene, mi számít üzleti titoknak
- Bejön-e Matolcsy programja vagy csak hitelkiváltásra lesz jó?
- Legyen bátorságod a leggyengébbnek lenni
- Volt-e értelme a Matolcsy-csomagoknak: lesz-e több pénzünk idén?
- Magyarország akár 100 évre is lecsúszhat - interjú Bokros Lajossal
- Akiben nincs félelem, az hülye vagy hazudik
- Nemcsak a rezsicsökkentésnek köszönhetjük a hét meglepetését
- Fanatizmus és akarat, hogy megváltoztassuk ezt az országot - interjú
- Új világ jön: mi lesz a mobilszolgáltatók frekvenciájával?
- Újabb uniós milliárdok érkezhetnek: kiírták a Jeremie III-at!
- Drágán bankolnak az idősek, mert félnek: így segíthetnek a bankok
- Patthelyzet: mindenképpen ráfizetnek a banki ügyfelek?
- Kevesebb bevétel mellett is rekord alacsony a hiány
- Egyre nagyobb súllyal nehezedik ránk a Ratkó-korszak
- Közel 9 havi magyar GDP-t rejtegettek eddig a ciprusi bankok
- Apu, mi az az államadósság? Két hetes államkötvényt azért nem kéne
- A világ leggyorsabban dráguló devizája: nem játékpénz
- Tankot vezetnek, zumbáznak és libát vesznek - szereti valaki az adóellenőröket?
- Másodosztályba szorult nagyhatalom: őszig már nem lesznek nagy csodák
- Össztűz Magyarországra: menekülhet innen a működőtőke is
- Volt már ön hamis tanú? Mindig tudja, mit ír alá?
- Vizsgálódik Brüsszel: focira bezzeg van pénz?
- Özönlik a pénz a befektetési alapokba
- A férfiak keresik, a nők kezelik a pénzt
- Új üzletágat épít a Biggeorge's: nemcsak a startupoké a világ
- Az MNB új igazgatóinak alig van banki tapasztalata
- Az MNB egyszer már besegített az adósmentésbe - most miért lenne baj?
- Magyar, román, bolgár hajléktalanok lepik el Németországot?
- Közoktatás államosítás után: ráfizethetnek a szülők?
- Fizetünk vagy ráfizetünk: mennyi az IMF-hitel kamata valójában?
- Hétfőn működésképtelen lehet a Monetáris Tanács?
- Az igazi tündérmese: Matolcsy útja a jegybankig
- Itt a bejelentés: Kozármisleny díszpolgára lesz az MNB új elnöke
- Ráijeszt-e Matolcsy megint a forintra? Ma minden kiderül
- Egy korszak véget ért: készülnek a brit vészforgatókönyvek
- Pénteken jelenthetik be Matolcsy Györgyöt
- Kiszámolták: Nem is lett volna olyan olcsó az IMF-hitel?
- Allah áldásával: így kerülik meg a hagyományos bankokat a muszlimok
- Mítoszirtás: Ez a Wall Street öt legnagyobb hazugsága
- Nem jó ma Magyarországon gyereknek lenni
- Hatról az ötre jutnak a banki kamatajánlatok, vezet az állampapír
- Még nem is durrantak az új adók, a hiány alig látható
- Jöhet az Apple okosórája, az iWatch
- Elmű: olcsó nálunk az áram, a díj nagy része nem is a szolgáltatóké
- Mennyibe kerül a farsangi fánk? Itt a februári nagybevásárlás ára
- Óriási hiba, hogy alulértékeljük magunkat - Úton a sikerhez V.
- Simor: bújtatott lazításra és bankadóra nincs szükség
- Mára kevésbé kiszolgáltatott az eladósodott Magyarország
- Akik szerint a bankom nem ellenségem, hanem a partnerem
- Meghökkentő listán Magyarország: Zambia mögött, de legalább rajta vagyunk
- Az ingyenesség ára: ezt kérik a bankok az ingyenes számlákért
- A kormány tudomást sem vesz a közelgő nyugdíj-katasztrófáról
- Nem akartam hazatérni, de örülök, hogy visszajöttem - Úton a sikerhez IV.
- Barátkozott egy nagyot Orbán Brüsszelben, Barroso is szereti a focit
- Nem fog elszállni a ló az MNB-vel, 282 forint lehet az euró
- Most meg havi 10-20 százalék hozamot ígérnek – Szörnyű rossz befektetések 8.
- Kilövési engedélyt kaphat ma a forint
- Az irdatlan munkanélküliség ellenére a spanyol napfényre húznak a magyarok
- Hiába tiszta a víz, ha bokáig ér: ki menti meg a Balatont?
- A lovakat levágják, ugye?
- Ön mennyit tett hozzá, hogy lekerüljünk az EU szégyenpadjáról?
- Eltitkolt milliárdok: hiába rohanjuk le Svájcot?
- Orbánra január végén döntő ütközet vár Brüsszelben
- Sokat akar keresni? Fektessen marihuána-részvényekbe! (Videó)
- Ez az a 11 százalék, amely 0 és 7,2 között bárhol lehet
- Hogyan válasszunk könyvelőt?
- Drágák a bankok? Így lehet megszabadulni tőlük
- Kibelezett nyugdíjszámlák: nem ezt ígérték
- A birkák éve után a farkasoké lehet az idei
- Frissen végzettek, figyelem! Fontos határidő közeleg
- Van bank, ahol a vásárlásért is fizetni kell - mutatjuk a listát
- Édes cukorka vagy hatalmas öngól? 13. havi nyugdíjat tervezget a kormány
- Így nyertek 33 milliárd forintot a kisbefektetők decemberben
- Együnk füvet sütiben – befüvezett brókerek kapkodnak a marihuána-részvényekért?
- Tipptaksaméter 2.: Ez volt a 9+3 legrosszabb jóslat 2012-re
- 15 trükk, amivel a szupermarketben kicsalják a pénzedet
- Tipptaksaméter 1.: Amikor tíz meghökkentő előrejelzésből egy sem következett be
- Hogy a csodába lett Brazília a világ 6. legerősebb gazdasága?
- 8+3 tipp a fenyegető e-mail-áradat megfékezésére – Gépezd magad 4.
- Nőtt a menedékkérők száma, de szó sincs menekültáradatról
- Devizakötvény: beelőzzük-e az IMF-et?
- Ha jövőre eltűnik a készpénz, akkor elővesszük a mobiltárcánkat - interjú
- Teljes hátraarc: 10 500 helyett 55 ezer állami hely a felsőoktatásban
- Balog Zoltán: a diákok csak balhézni akartak
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság egy darázs
- Simor: ha Mikes Kelemennek néznek, nehéz együttműködni
- Szakadni kezdett a forint, a háttérben Matolcsy György
- Belerokkanunk-e a Diákhitelbe?
- Apokalipszis, most? Így lehet és így nem lehet felkészülni a világvégére
- A szorongás mindig ott van, de engem ez motivál - Úton a sikerhez III.
- Munkanélkülieket képeztünk, ez tarthatatlan
- Euróban is, forintban is nyomultak a kisbefektetők novemberben
- Árkosár: már száguld a krumpli ára - vigyen nagyítót a bevásárláshoz
- Kárpótlásból indítanák el gyorsan a Jeremie III-at?
- Még kapnak 3 hónapot a bajban lévő devizahitelesek
- Az utolsó előtti hónapban szépen elszállt a hiány
- Összejöhet a hiánycél: pirruszi győzelem lesz csupán?
- A játékszabályok kijelölésére várnak a láthatatlan milliárdok - interjú
- Mennyit bukik az ország azon, hogy nem hiteleznek a bankok?
- A gyanú árnyékában: így működik az óvadék
- Ma megmentik a spanyol bankokat is - de miből?
- Mitől csoki a csokimikulás? Nem olcsó telepakolni a csizmát - körkép
- Gépezd magad 3.: Ne szúrj ki magaddal, tanulj angolul!
- Így lesznek "adatokból dolgok" - miről olvasott Matolcsy?
- Kezdősarok: Így érdemes nyugdíjra, lakásra hosszú távon félretenni
- Nagy lehet a megspórolt eurómilliárdok ára Spanyolországban
- Vékony jégen a benzinár - ez van a háttérben
- Szörnyű rossz befektetések 6.: keressen naponta 600 eurót és egyéb átverések
- A Mikulás esete a fiskális szakadékkal – rali vagy nem rali, ez itt a kérdés
- Munkahelyet szeretnél magas törlesztőrészlettel, vagy alacsony részletet munkanélküliként?
- Ha nem otthon tölti az ünnepeket: ajánlatok belföldön és külföldön
- Spórol és a télre készül a kormány - Giró-Szász András felelt
- Megszüntetett különadókról beszél az NGM
- Apu, kik azok a londoni elemzők?
- Egy jó szót nem kaptunk, mégis kéthetes csúcson a forint - miért?
- Újabb felszólításokat kaptunk az Európai Bizottságtól
- A tanácsadás nem luxus, a pályázatkezelés olyan, mint a foci
- Nyoma sincs az állami hátszélnek? Ez a különbség bank és takarékszövetkezet között - interjú
- Rosszabbul élünk, mint négy éve? Nagyon rezeg a léc
- Hogy lesz nekem első állásom? Munkakeresési tippek válság idejére
- Ezért nem szeretünk interjút adni - interjú Vakmajommal és Veermedvével
- Adatvédelmi szempontból a felhő nagyon gázos! Interjú
- Megtudtuk, mi áll a harmadik Matolcsy-csomagban: újabb adóemelések jönnek
- Hogy lesz nekem lakásom? Tippek az első ingatlan vásárlásához
- Közzétették: Soros megtriplázta aranykészletét, Buffett offenzívába megy át
- Közzétették: Ennyien játszanak az OTP és a Mol árfolyamesésére
- Lantos Csaba cége a Signallal együtt lép a magánegészségügyi piacra
- Egészségbiztosítások: ingoványos talaj vagy bomba üzlet?
- Apu, mi az a fiscal cliff?
- Az eleje vicces volt: kinyitottunk és nem jött senki - Úton a sikerhez II.
- „A magyar eszközökkel kapcsolatban van egy nagyon komoly utálat” – interjú a Concorde Columbus kezelőivel
- A cégek érdeke és nem az állam feladata az innováció finanszírozása - interjú az MTA elnökével
- Megint előkerült velünk kapcsolatban az államcsőd
- Olcsó volt, hát felfedezte az amerikai dollárt a magyar lakosság
- Van biztosításom, a biztosító mégsem fizet - erre kell figyelni!
- Hangosan dübörög a Nemzeti Együttműködés Rendszere?
- Lakást vásárolnál hitelből? Adunk 9+1 tippet!
- A hosszú hétvége miatt ijesztő az októberi hiányadat
- Matolcsy boldog, de nem tudja, ír-e újabb kiigazítócsomagot
- Egy kelet-európai Crocodile Dundee voltam az ausztrál szállodaiparban - interjú
- Segít az állam az otthonteremtésben - mit válasszak?
- Postán jön a karácsonyi ajándék? Így kell utána fizetni!
- Nem nagyon marad más, mint a forint gyengítése - interjú
- Oszkó: sokkal kevesebbet tudunk kihozni magunkból, mint amit lehetne
- Varga elárulta, mit akar az IMF - semmi értelme a 200 milliós kampánynak
- Különleges extrákkal, de póker nélkül indul a kgfb-kampány - interjú
- Apu, mi az az alapkamat?
- Így kell milliárdokat csinálni a levegőből - interjú
- Nem a Valutaalap pénzére van szükségünk
- Itt vannak a számok: a bérünkhöz képest piszok drága a budapesti és a miskolci bérlet
- Fregattfoglalás: Argentína sem úszta meg teljesen a fizetést az államcsőddel
- Ki fizeti a járulékot? Így mehet ingyen orvoshoz
- Kevés a zsebpénz? Irány az iskolaszövetkezet!
- Részegen fogsz fogadni a meccsre? Sokan várnak már a pénzedre!
- Kevés a nyugdíja? Kiegészítené lakásáért cserébe? Jól fontolja meg!
- "Nem kell attól félni, hogy lenyúlják a nagy ötletet" - Úton a sikerhez I.
- Két hét alatt nagyot változott a világ: még szűkösebb évekre számít a kormány
- Mi az a közműadó, és ki fogja kifizetni?
- Lakás állami segítséggel: hogy működik a szocpol?
- Budai Gyula a Tescóba ment, estek az árak
- A nőt "férfi számba venni" nemcsak etikai kérdés: jó üzlet!
- Mi lesz most az ingyenes bankszámlacsomagokkal?
- Mi a jó az önkormányzati szégyenlistában? Lájkolhatod mások adósságát
- Kizártam magam a médiapiacról - interjú Csermely Ákossal
- Pénzügyek a halál után: hogyan és mennyiért lehet sírhelyünk?
- Kétszámjegyű nyereség: mivel lehetett a legtöbbet kaszálni a nyáron?
- A fák az égig nőnek? Mindjárt 5000 milliárd forintnál a külföldiek állampapír-állománya
- Sárga helyett zöld aranyat vegyenek - kapkodnak az erdőbefektetések után
- Így válasszon e-könyv olvasót!
- Gépezd magad! 1.: Így pakoljuk fel az agyunkat az internetre
- Unatkozó nyugdíjasok vagy dolgozó fiatalok? Egyre több magyar lakik Spanyolországban
- Egy időre leállhat az MNB a lazítással
- Az életben nincs főpróba - interjú a Videoton vezérigazgatójával
- Leugrasz egy cigiért a Nemzetibe?
- Darabra drága a magyar tojás - de kilóra is?
- Nem a növekedési álmokról szólnak ezek az évek - interjú
- Kellemeset a haszonnal: mennyit lehet keresni a szexszel?
- Csúszhat a Jeremie II. alapjainak startja
- Wáberer György TOP 10-es biztosítót faragna az egykori Wabardból
- Lázár János kiürítené a Nyugdíjreform Alapot
- Jó üzlet-e a közmunka az államnak?
- Domokos: a Számvevőszék nem az állam vasökle, sokkal inkább terelő juhászkutyája
- Apu, mi az a QE?
- Nem indul roham a magyar nőkért
- Gyémánt: özvegyeknek és árváknak való, vagy pilótajáték az egész?
- Nem lesz luxus a külföldi kórházi ellátás
- 15 év alatt 5,5-szörös tőke - ezért nem érdemes ki-be ugrálni az alapokból
- Plusz adóbevételeket, 266 forintos eurót, őszi IMF-paktumot vár Matolcsy
- Hogyan vesztették el a nők az egyenlőségért vívott harcot?
- Szörnyű befektetések 3.: Nigériai levelektől a látszatnyereményen át a csalárd távmunkáig
- Rég nem látott tempóban drágult az élelmiszer - szervusz, Interspar!
- Euróőrület: a lakosság nem igazán bízott a forintban augusztusban
- Csak a magyarok körében nem csitult a britanniai kivándorlás vágya
- Jobb, ha sietnek a kkv-k: perceken múlhat az állami támogatás!
- Stock picking, avagy egy jó módszer a hozamvadászatra (interjú)
- Szörnyű rossz befektetések 2.: Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad
- Itt a hurrikánszezon - ezt kell tudni a viharokról
- Gerendai: nem értem, miért engem cseszegetnek (interjú)
- Ha végrendeletet ír, mindenképpen mondja el valakinek!
- 11 hónapig nem adtak ki adókártyát - mutatjuk, milyen az új
- Merre tovább, forint? Erősödésre vagy gyengülésre vagy ítélve?
- Foghatják a fejüket a biztosítási adó miatt a devizahitelesek is?
- Segély kell a tartományoknak: elapadhatnak Madrid forrásai
- Kezdősarok: Miért pont akkora állampapír-hozamot kapok, amekkorát?
- Szörnyű rossz befektetések 1.: A pilótajáték ezer formában éled újjá
- De mikor kerülünk ki a bóvliból?
- Kinél van OTP?
- Kezdősarok: Aki BUX-ot mond, mondjon MAX-ot is? - egy kis indexológia
- Hivatalosan is recesszióban van Magyarország (frissítve: elemző)
- Nagyot estek az élelmiszerárak - búcsúzik a Cora
- Néma feszültség az európai kötvénypiacon
- Kötvények és részvények - pánik és eufória együtt?
- Óriási tőzsdei ralit jósol a Fuggerek tanácsadója - 5 érve is van
- Az infláció és a kamatadó felzabálta a megtakarításaink egy részét
- Ez történik, ha mégis jön a vagyonadó – másfél millióért elképesztő dolgokat adnak
- Olimpiák 120 éve: vagy belebuktak, vagy nagyot szakítottak
- Dobogós helyen Magyarország az egy főre jutó offshore pénzek listáján
- Lesújt ez a válság? 10+1 egyszerű tippet adunk spóroláshoz!
- Negatív hozamok mindenütt - az európai állampapírpiacok a fejükre estek?
- Magyar garázscég ment mennybe az amerikai ingatlanpiacon
- Tovább erősödik a kivándorlás: 200 ezer magyar lakik külföldön - legalább
- Kiszálljak? Ne szálljak? Kaszáljak? Kisbefektetői dilemmák nyaralás előtt
- "Közel 100 ezer forint a minimálbér": 8 éve létminimum alatt a legkisebb keresetűek
- Tibor vagyok, de tőzsdézni akarok!
- A sárga csekkeket is megadóztatják - így már tényleg mindenki fizet
- Van visszaút a csőd széléről: Ireland is back
- Négy (tév)hit a forintárfolyamról: vajon mely fortélyos erők mozgatják?
- Hogy áll most a kormány államadósság-mérője?
- Elképesztő államadósság: ketyeg-e a japán bomba?
- Ünnepeljenek az adófizetők: mától magunknak keressük a pénzt (majdnem)
- Hétfőn egy jobb világra ébredünk: felpörögnek az átutalások
- EU-csúcs: 10 kérdés, ami alapján eldől, életben marad-e az euró
- A végső szót nem a közgazdászok mondják ki, hanem a politikusok (interjú)
- De most akkor kik azok a spekulánsok és kell-e félni tőlük?
- Luxushajók a Dunán: hogyan kerülhetünk a fedélzetre?
- Az adófizetők állhatják a Neo FM csődjét?
- Súlyos betegségeket okozhat a mértéktelen tőzsdézés (videó)
- Ne várjunk csodát az IMF-tárgyalások megindulásától
- Itt a várt módosító: Matolcsy eltitkolja az MNB devizatartalékát
- Így kapják meg a magukét a bedőlt takarékszövetkezet ügyfelei
- Így kell kétezerről harminchat forintra lökni egy részvényt öt hónap alatt
- Csúcsok és gödrök - 22 éve alapították meg a Budapesti Értéktőzsdét (képekkel)
- Kezdősarok: Ezért jobb az állampapír, mint az akciós betét
- Don’t like: egy hónapos a Facebook-részvény
- MNB-ügy: ellentmondásos nyilatkozatok, miközben mindenki egyetért
- Büdzsé: marad a bankadó, nem lesz könnyű évünk 2013-ban - részletes elemzés
- Kezdősarok: van államadósság, amelyik hasznos, és van, amelyik nem
- Így szab ki idén bírságokat az adóhatóság
- Otthonteremtési program: lássuk be, az első nem működött
- Újabb forintgyengülés jöhet: őszre valamit le kell tennünk az asztalra
- Kihez forduljunk, ha külföldön robbanunk le autónkkal?
- Mire jó a kétharmad? Nem sok követője van az unortodox adóinknak
- Meg sem érzi a spanyol válságot a Zara és a Bershka anyacége
- Ősszel a tőzsdére menne az új vagyonkezelő társaság
- Zuhan az OTP? – Forduljon orvoshoz!
- Ezért nem nyugdíjtőzsdézik többet az állam
- Újabb 5190 magyar kért tb-számot Nagy-Britanniában
- Simor: az IMF-megállapodás csúszása negyedévente 100 milliárdot vihet el
- Rejtegetik a bankválságot, botrány és egyre mélyebb recesszió
- Válság 2.0: Egyre több ingatlanalapunk táncol a fizetésképtelenség szélén
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Elvonhatja az állam a nyugdíjunkat, de nem így
- Hiába törlesztünk, többel tartozunk - nagyon sok lett a bedőlt hitel
- Friss, ropogós a gyorsvonati pótjegy – így néz ki a gyakorlatban
- Magyarország akár 100 évre is lecsúszhat - interjú Bokros Lajossal
- Jön az újabb rezsicsökkentés: a miniszter azt is megmondja, miből
- Erre jó a trafikbotrány: ideje átgondolni, mennyire vagy züllött
- A nyugdíjállamosítást nem kajálta be Brüsszel
- Orbán: ha eljön az ideje, nyilvánosak lesznek a trafikpályázatok
- Budapesten gyalogoshidak nőnek majd a Duna fölé
- Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Elfogyott az európai lendület, Amerikára és Németországra figyelnek
- Megvan az örök életű mobiltelefon akkumulátor
- Olyat is tud az új magyar troli, amit csak kevés másik - képek
- Kisütött a nap: London régen volt ilyen jó véleménnyel rólunk
- Óriási károkat okoz a madárinfluenza a baromfiiparban
- Hol a legdrágább és a legolcsóbb lakás? Nézze meg az otthontérképen!
- Az állam teheti rá a kezét az Antenna Hungáriára
- Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában
- Hírek nélkül erősödött a forint
- Ha beütne a krach, három magyar banknak kellene mentőöv












Azt nem tudjuk mennyi az osztrák matrica ára, de pont annyiért építettek autópályát itt a pusztában mint az Alpokban :) És a dombok közé is völgyhidakat, 4 méter föld alá alagutakat. Ezt kell most megfizetni.
labellohu: Az autó fenntartása nagyon drága, főleg ha tényleg kijavíttatják a vizsgára, nem csak elintéztetik. Ha nem telik csak zsíroskenyérre egész nap, akkor biztos jó gumira, rendesen szervizelt autóra sem, lehet jobb nem kimenni ilyen autóval az autópályára, hanem tényleg menni az alsóbbrendű utakon, keresztül a kisvárosokon-falvakon, 40-nel.
@Admin: a Válasz gomb miért nem működik?
Egyébként a #3-as hozzászóláshoz személyes tapasztalat, hogy nálam a rendszámban szereplő első szám a 0 (nulla). Szöszi benzinkutas beüti helyette az O-t, (nagy o). Gondolta ez is kerek, az is kerek. Persze az igazoláson sem volt egyértelmű, mert az O pár pixellel szélesebb csak 0-nál (pedig informatikában ezt a kérdést már megoldották az áthúzott nullával). És mondanom sem kell minden "videokapu"-nál meg is büntettek, jöttek pár nap eltéréssel a csekkek, de sikerült lenullázni (nem ózni) az ügyfélszolgálaton mindet, mondván a kamera is tévedhet, főleg ebben a helyzetben, hogy a betűk után az első szám a 0. Ez kb. 4 éve történt, még a másik (politikai) rendszerben.
x
Mennyi is az ára egy 10 napos osztrák ill. magyar matricának? Köszönjük!
Akinek a napi betevőre is alig jut és csak azért van autója, mert valamilyen okból muszály, hogy legyen, az nem eszik gyorsétteremben, hanem elvan 2 zsíroskenyérrel egy egész napig, csak arra használja az autóját, mert el kell mennie valahová, az bizony nem fog kiadni 3000 Ft-ot matricára, merta benzint is úgy veszi meg amennyi pénze van egy útra. Gondolom, akinek nem számít a matrica ára az nem gondolkodik annak megvételén, de akinek minden fillért be kell osztania, az bizony megy az alsóbbrendű utakon, ahol egyre nagyobb a forgalom, szemben az autópályákkal, amit egyre inkább a külföldi tranzitforgalom tölt meg. A statisztika is ezt a tendenciát bizonyítja.
Gyuri, ha az autópályát minden dolgozó ember fizetné az még 1000x igazságtalanabb lenne.
A legigazságosabb az lenne persze ha mindenki annyit fizetne amennyit megy rajta, de jelenleg ez kivitelezhetetlen. Szerintem az egész különbözet nem akkora a benzinárhoz képest, hogy annyit foglalkozzunk vele. Persze én is utálom ha valami illetékes nyaralót épít az Adrián az én pénzemen amit matricára fizetek ki vagy a fölösleges völgyhidak/alagutak építéséből származó nyereségen, de most nem látok korrupciót a dologban.
Amit a nyögdíjról írsz az nagyon durva. Komolyan mondom a rokonaim/ismerőseim alapján is, hogy a nyugdíj összege fordított arányban áll azzal, hogy ki mennyit és milyen felelősségteljesen dolgozott életében. Azért faragtak a dolgon, pl a 38 évesen nyugdíjba ment rendőrt visszahívják, de az egészhez nem mernek nyúlni sajnos, mert óriási felháborodás lenne. Ugyanis azok is akiknek hatalmas a nyugdíja mind meg vannak róla győződve, hogy nekik több járna...
Helyes, csak így tovább! meg kell szüntetni a 10 napost is! Még több bevétel!! Aztán már csak éves matrica... A birka magyarral mindent meg lehet csinálni! Hajrá!
ui. Kedves Lényeglátó Barátom!
A következők tényleg nem tartoznak a témához, de mivel egyéb lehetőségem nincs, ezért itt írom le: azért is írok ilyen hangnemben (orbán maffia, stb.) hogy hátha ki tudom provokálni a hatalom figyelmét, hátha így odafigyelnek arra amit mondok, mert hiába írtam a pártközpontba, névvel, címmel már több levelet, még válaszra sem méltattak! Talán így sikerül kiprovokálnom, hogy akár a lakásomnál is megjelenik a "fekete autó" és elmondhatom nekik azt amit a nép mond nekem (szolgáltató vagyok és nekem mondják el naponta a panaszaikat, de én csak írkálni tudok, más "hatalmam" nincs). Tavaly, elértem annyit, hogy 4 ember jött ki a nyugdíj intézettől megkérdezni tőlem: tényleg komolyan gondolom azt amit írtam? Ugyanis, kértem nyugdíjemelést, mivel betöltöttem a 62-ik életévemet és mint rokkantnyugdíjas is fizettem (43 évi munkaviszony után!) még 5 évig nyugdíjjárulékot. Reménykedtem abban, hogy legalább 6-8 %-os emelésben lesz részem, amivel szemben kiszúrták a szemem 3 azaz háromezer forinttal (61 ezer a nyögdíjam) és ezt az összeget visszaküldtem nekik azzal, hogy küldjék tovább a nehézsorban élő orbán családnak!!! A lényeg: mondtam, hogy nagyon komolyan gondolom és ha csak ennyire telik az államtól, akkor tartsák meg maguknak!
Kedves Lényeglátó barátom!
Kérlek szépen, hogy változtass "nevet", mert ha nem értetted a (kissé bő lére eresztett) mondandóm lényegét, akkor sajnos éppen a lényeget nem látod! Ahogy mondani szoktam magamra én is, "nehogy hülyén halj meg", ezért megvilágosítalak: az orbánék vették el a négynapos matrica lehetőségét, vagyis a teljes felelősség az övék! Csak azért, nehogy azt hidd, hogy "hazabeszélek": szinte a szomszédba sem megyek már ki, csak akkor ülök autóba, ha nincs más választásom, de mivel a legközelebbi autópálya is kb. 70 km-re van a lakásomtól és én maximum10-20 km-re szoktam elmenni, ezért elmondhatom neked. elképzelhető, hogy az életemben nem fogok már autópályán közlekedni, ezért aztán csak a hazafias érzelmeim miatt törtem így ki az autópálya témában!
Még valami: elképzelhető, hogy azt fogod mondani, hogy a gazdasági helyzet, stb. miatt kényszerültek erre a lépésre, amivel szemben én a szokásos érvemet hozom fel: talán vissza kéne vezetni a 32%-os adókulcsot és akkor befolyna a kasszába az 500 milliárd forint, nem kellene a közalkalmazottaknak a 130 milliárdot kitevő bérkompenzációt sem akkor kifizetni, vagyis szerény számítások szerint is 630 milliárd forinttal lenne gazdagabb az államkassza és az talán elég lenne arra, hogy ne nyomorgassa az orbán maffia az országot, hogy ismét legyen 4 napos autópálya matrica!!!
Remélem így már érthető voltam?
Üdv. Gyuri
Gyuri! Ez az Orbános kényszerképzet hogyan jön a témához?
labellohu! Összehasonlítás képpen:
Autópálya matrica 2975Ft 10 napra, egy tank benzin minimum 20-25 000, egy szállás minimum 5000 Ft/fő, egy McDonalds menu 1200, egy villamos jegy 320, egy heti BKV jegy 4600Ft. Ki az a hülye aki 3000Ft miatt alsóbbrendű utakon megy sokkal több km-t sokkal lassabban? Pláne azért mert 4 napos helyett nem fog 10 napost kell venni?
Ha az autópálya kezelő "kaszál rendesen", akkor csak többet ad vissza a közösbe, ha már úgyis olyan töméntelen összeg ment el pusztai völgyhidak és alagutak építésére az adófizetők pénzéből.
És a sok halottal ki számol el, akik azért halnak meg az alsóbb rendű utakon, mert nincs pénzük a matricára?! Plusz a táppénz a sok sérültnek?! Ez nem számít?
A beperlésről: a magyar államot, a magyar fideszes maffiabirodalmat kellene beperelni, de azt nem lehet, ha esetleg mégis lenne egy jogász, aki találna rá lehetőséget, akkor az orbán, főmaffiavezért összehívatná a rendkívüli nyári ülésre a képviselőit (maffiózóit) és azonnal hozna egy visszamenőleges rendeletet az esetre kihegyezve!
Vagyis (az ismert törvény):
1. az orbánnak mindig igaza van.
2. ha még sem lenne igaza, akkor azonnal az első paragrafus lépne érvénybe!
Az a szörnyű ebben, hogy ez nem vicc, ez az iszonyatos magyar valóság! Ami ettől még szörnyűbb, hogy a magyar nép otthon ül és siránkozik, az helyett, hogy kimenne a parlament elé és megbilincselve vinné el az összes fideszkdnp-s (jobbikos) képviselőt. Nagyon nagy szüksége lenne az országnak ingyen munkaerőre pld. a metro építésnél és még számtalan más helyen, amihez el lehetne vinni a képviselő hölgyeket és urakat minimum 10 évre, dolgozni! Természetesen, teljes vagyonelkobzást is elrendelve!
Miután ledolgozták a 10 évet, utána vörösiszap katasztrófa területén kapnának lakást, de úgy, hogy mindenféle biztonsági intézkedés nélkül működtetnék az egész létesítményt, hátha ismét elöntené a lakóhelyüket az addigra már erősen megtört maffiózóknak!
Hát igen, kaszálnak rendesen. Én megvettem az egy hetest, mégis jött a levél csekk kíséretében, mivel nincs matricám fizessek be közel 15 ezer Ft büntit. A matricát előkerítettem, kiderült 1 karakter rosszul szerepelt a rendszámban. Bediktáltam telefonon a matrica sorszámát, az igazolás nálam van, gondoltam ezzel rendben is van a dolog. Nem, 1 rossz karakter 1.470 Ft. büntetést von maga után, 2 rossz karakter a dupláját stb. Kéretik a csekk, a forgalmi, a matrica másolatát elküldeni. Tehát megvettem a matricát, fizessem be a büntit, másoltassam le az iratokat, postázzam el, ja meg a telefonszámla költsége is hozzájön hiszen kétszer hívtam a Tisztelt Céget. Nem rossz bevétel és csak egy ügyfél vagyok.
Nem lehet Őket beperelni tisztességtelen piaci magatartás és haszonszerzés miatt???
Így könnyű eredményt elérni! Rohadt trógerek! Majd ha én is így emelhetem a fizetésem, gratulálok ezeknek.