3p
Most lépett életbe a vasárnapi boltbezárási kötelezettség, de húsvét előtt, március 29-én szinte minden, amúgy a korlátozás alá eső üzletbe mehetnek vásárolni az emberek – írja a Hvg.hu. Erre ugyanis egy évben ötször lehetőséget ad a törvény.

Az ötből azonban négyet a karácsonyi nagy rohamra érdemes a boltoknak tartogatniuk. Mivel a karácsonyi bevásárlás négyhetes rohamában öngyilkosság lenne zárva tartani, így mellette egy vasárnap maradt, amikor még tarolhatnak. A Tesco például minden üzletét a húsvét előtti vasárnap tartja nyitva, az Auchan szétosztja, az IKEA ötre nyújtja az adventi hétvégés időszakot.

„Újra vásárnap lesz vasárnap” – írja a lap. A több mint 200 egységgel rendelkező Tesco országszerte csak a húsvétra lő. Pedig esetleg racionálisabb lenne mondjuk egy Balaton-közeli helyen egy hagyományosan forgalmas hétvégét meglovagolni.

A 13 áruházat működtető Metro is húsvét előtt használja fel az egyik vasárnapot, az adventi nyitva tartásról ugyanakkor nem nyilatkoztak. (A kedden megszavazott módosítóval, amelyet lex Metrónak is lehet nevezni, a vasárnapi nyitva tartást azoknak a vállalkozásoknak is megtiltják, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet – mint a Metro.)

Az Auchannál a helyi vásárlási szokások és igények alapján döntenek, a húsvét előtti vasárnapon a debreceni, a fóti, a székesfehérvári, valamit a miskolci József Attila utcai Auchan lesz nyitva, a többi nem. A Sziget fesztiválozóira a közelben levő Auchan Aquincum hajt majd, de a lánc november 22-én is kinyitja 3 áruházát. Az IKEA a karácsonyt megelőző öt vasárnapon lesz nyitva.

A Sparnál a négy adventi vasárnapon ugyan ott is egységes lesz a nyitva tartás, de az ötödik felhasználható vasárnapot szintén a helyi igényekhez igazodva határozzák majd meg. A CBA-nál a franchise tagjai szabadon határozzák majd meg, hogy mikor nyitnak ki, mindenkinek helyben kell majd tájékozódnia.

Egyébként a CBA-hoz tartozó franchise-partnerek közül vélhetően sokra igaz, hogy amikor csak akar, nyitva lehet vasárnaponként.

A Manna-Roni cégcsoportnak 25 boltja van, a négy adventi vasárnapon biztosan nyitva lesznek, az ötödik szabadon felhasználható vasárnapról azonban még nem döntöttek. A csoport szerint a vasárnapi és éjszakai nyitva tartást korlátozó törvény miatt a dolgozók negyedét, 75 embert el kell küldeniük.

A DrogerieMarkt, a Media Markt, az Aldi, a Lidl, a Reál és a Coop üzletláncok még nem döntöttek vagy nem nem válaszoltak a lap kérdéseire.

(Fotó: Wikimedia Commons)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG