3p
Ugyan a vagyonszerzési illeték bevezetésével emelkedtek a használtautó-piaci árak, ám ennek ellenére a piac - ha lassabb ütemben is - bővült. Az emelkedés időleges lehet: az egyre több bekerülő jármű lenyomja az árakat. Az euró árfolyama lehet a másik jelentős módosító tényező, mivel 300 forintos szint alatt további áresés jöhet.

Közel kétéves lendületes emelkedést követően 2015 első negyedévében megszakadt a Használtautó-index növekedési trendje: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám 134,4-ről 122,8 százalékra, a tavaly félévi szintre esett vissza. Az index előző negyedévhez képest történő visszaesését két tényezőnek köszönhetjük: egyrészt mintegy 3 százalékkal csökkent az eladott autók mennyisége, másrészt 5,7 százalékkal lett alacsonyabb az átlagár, ami a tavaly év eleji szintnek felel meg.

Tavalyhoz képest még így is jól állunk

Ha az előző év azonos időszakához viszonyítjuk az aktuális számokat, korántsem olyan borús a kép – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. Az eladott használt autók mennyisége 2014 első negyedévéhez képest több mint 8 százalékkal bővült, és ezzel párhuzamosan 113-ról 122 százalékra változott a Használtautó-index értéke is. A piacon gazdát cserélő autók száma várhatóan az év egészében is meghaladja majd a tavalyi mértéket, ennek ellenére a korábbi növekedési ütemtől valószínűleg egy időre el kell búcsúznunk: negatív jel például, hogy az utánpótlást jelentő újautópiacon márciusban év/év alapon mindössze 2 százalékos volt a bővülés.

Mi várható 2015 egészében?

Az elmúlt évben – elsősorban az importautókra tavaly bevezetett vagyonszerzési illetéknek köszönhetően – szinte minden járműkategóriában jelentős áremelkedés zajlott le, a növekedés átlagos mértéke meghaladta a 8 százalékot. Ez az emelkedés azonban csak időleges lehet, hiszen a hazai személyautó-állomány átlagéletkora folyamatosan növekszik, ami a kínálatban megjelenő autók átlagárát hosszú távon mindenképpen lefelé nyomja.

Szintén lefelé mozdulhatnak az árak, amennyiben az év egészére is jellemző lesz a mostani, 300 forint alatti euróárfolyam, amely az olcsóbbá váló exporton keresztül a hazai kínálat árát is érezhetően befolyásolja. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, hiába a további mennyiségi élénkülés, a Használtautó-index értéke jó eséllyel egész évben a tavalyi 134 százalékos rekordérték alatt marad.

Az Opel és a Suzuki használt autók toplistájának élén

Száz eladott hazai használt autóból 14 az Opel, míg 10 a Suzuki emblémáját viseli. Ezt a két márkát sorrendben a Volkswagen (10%), a Ford (8%) és a Renault (7%) követi. Összességében ez az öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom felét.

Összehasonlításképpen az új autók piacának márkasorrendje a következő volt ugyanebben az időszakban: Skoda (13%), Opel (12%), Ford (11%), Volkswagen (8%), Suzuki (7%). A koncentráció mértéke ezen a piacon is hasonló: öt márka adja a piac forgalmának felét.

Egyes márkák sorrendje piaci részesedés alapján
Használt autók Új autók
1. Opel (14%) 1. Skoda (13%)
2. Suzuki (10%) 2. Opel (12%)
3. Volkswagen (10%) 3. Ford (11%)
4. Ford (8%) 4. Volkswagen (8%)
5. Renault (7%) 5. Suzuki (7%)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG