3p
Kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, több kocsival megerősített járatok az idei Balaton Sound fesztiválra vonattal utazóknak Zamárdiban. A július 10-13. közötti esemény idején könnyítik a fesztiválozók jegyváltását, így rövidebb sorban állásra számíthatnak. Zamárdi állomáson már a fesztivál idején is lesz ingyenes wifi internet.

Korábban szemtanúk szerint eléggé áldatlan állapotokat hozott a Balaton Sound – és a 2013. augusztusi Strand Fesztivál – Zamárdi vasútállomására és annak környékére. Az egyetlen pénztár miatt az utcán is vonatjegyért kígyózó hosszú sorokkal, a peron minden talpalattnyi helyét és a közeli parkot is ellepő fesztiválozókkal, széthagyott üvegekkel és uzsonnás zacskók garmadájával, csak a második-harmadik vonatra felférő, szardíniaként szorongó utasokkal.

A MÁV-Start közleményéből ítélve most sok javulás várható. A július 10-13. közötti esemény idején kihelyezett jegypénztár működtetésével könnyítik a fesztiválozók jegyváltását. Így aki a fesztivál helyszínén szeretne vonatjegyet vásárolni, rövidebb sorban állásra számíthat.

(Fotó: Wikimedia Commons)

Zamárdi állomáson már a fesztivál idején is lesz ingyenesen elérhető wifi internet szolgáltatás. Nemcsak az épületen belül, hanem az állomáson kívül, 10-15 méteres hatókörben is elérhető lesz a MÁV díjtalan internetszolgáltatása. A már más településeken működő állomási wifi szolgáltatásokkal azonos módon lesz használható, az általános felhasználási feltételek elfogadását követően lehet böngészni a világhálón. Három elérési pont üzemel, a sávszélesség a csatlakozott felhasználók között arányosan oszlik meg.  A Zamárdiban kiépített internet hozzáférés a rendezvényt követően is elérhető marad.

Zamárdival együtt már hat vasútállomáson nyújt ingyenesen internetelérést a MÁV. Az áprilisi fejlesztések nyomán a Déliben, a Keletiben, a Nyugatiban, Debrecen és Keszthely állomáson is díjmentesen netezhetnek az utasok. Egyre több vonalon az utazás során is használható a wifi, eddig több mint hétszáz vasúti kocsit „okosított fel” a MÁV-csoport.

Zamárdiban áz állomás épületében július 10-én 7 órától 14-én 17 óráig két pénztárban lehet vonatjegyet vásárolni 24 órás nyitva tartás mellett. Az állomás épületében bankjegykiadó automata működik, az egyik kijelölt pénztárnál lehetőség van kártyás fizetésre is, melyről a helyi információs kollégák adnak majd tájékoztatást – írja a MÁV-leányvállalat. Ezen túl a fesztivál információs pontjánál egy kihelyezett vasúti pénztár is elérhető lesz.

Azon utasok számára, akik már előre tudják, milyen járattal fognak utazni, a MÁV-Start javasolja az előzetes, online jegyváltást, illetve az elővételt. A Balaton Sound idején, csütörtöktől hétfőig hosszabb szerelvényeket közlekedtet a MÁV-START a Budapest-Déli pályaudvar – Zamárdi útvonalon. Az elmúlt évek tapasztalatához igazítva akár 12 kocsis szerelvények közlekedtetésével is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvége "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG