1p
Júliusban gyakorlatilag az egy hónappal ezelőtti szinten ragadt a Privátbankár Árkosarának ellenértéke. Tavaly ilyenkor viszont jelentős áresést mértünk a hipermarketekben, így az éves áremelkedés szintje 9 hónapja nem látott mértékűre ugrott. A Corában már Auchanos árcímkéket nyomtatnak, a dinnye és a sárgabarack még csak elvétve magyar.

Két és fél cég

Mint 2007 februárja óta minden hónapban, július 5-én is nyakunkba vettük három - illetve két és fél - hipermarket-lánc egy-egy áruházát, hogy 30 termékből álló élelmiszerkosarunk árának alakulását felmérhessük. A Corában egyre inkább teret nyer az Auchan, folyamatosan zajlik az átalakítás, a mérlegek és a kinyomtatott árcímkék már az Auchan nevét és logóját tartalmazzák.

Az árakban azonban még mindig van eltérés: mindössze 6 terméknél egyezett meg az ár az Auchanban és a Corában a vizsgált élelmiszerek között, ha viszont a Tescóval hasonlítjuk össze a madaras láncot, 7 termék esetében forintra ugyanaz szerepel az árcédulán - pedig nem a brit lánc magyar üzleteit vette meg a francia érdekeltségbe tartozó cég.

- 18 forint 1 hónap alatt, + 913 egy év alatt

Ami az árkosár értékét illeti, épp az Auchan volt az egyetlen, ahol a múlt hónaphoz képest összességében áremelkedést mértünk. A Tescóban és a Corában egyaránt olcsóbban töltöttük meg mintakosarunkat, mint egy hónappal ezelőtt. A három áruház átlaga így 0,1 százalékos, 18 forintos csökkenést mutat.

Tavaly júliusban viszont ennél sokkal jelentősebb, 3,8 százalékos csökkenést mértünk egy hónap alatt, a bázishatás így jelentősen felfelé nyomta az éves árindexünket. A 16 687 forintos kosárérték azt jelenti, hogy 913 forinttal, 5,8 százalékkal drágább lett a bevásárlás idén júliusban, mint egy évvel ezelőtt.

A havi áremelkedés ellenére az Auchanban volt a legalacsonyabb a kosár összesített ára, a Cora végzet a második helyen, a Tescóban a 17 ezer forint fölötti kosárérték a harmadik helyre volt elegendő. A különbség a legolcsóbb és a legdrágább áruház között 1078 forintos, 6,22 százalékos volt.

A 30 élelmiszer és élelmianyag beszerzését akár 15 417 forintból is megúszhattuk volna, ehhez azonban mindent ott kellett volna megvennünk, ahol épp a legolcsóbb. Ehhez azonban 3 áruházat is végig kellett volna járnunk, ami nem egyszerű és nem olcsó feladat.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Egy hónap alatt a rizs ára csökkent legnagyobb mértékben (-23%), 17 százalékkal olcsóbb a banán és a tészta, 11 százalékkal a margarin. Közel 20 százalékkal drágább viszont az alma és 12 százalékkal a csirkemell, mint júniusban.

A KSH szerdán közli a fogyasztói árak alakulásával kapcsolatos friss tájékoztatóját.

Az éves áremelkedésben továbbra is a tojás az első bő 36 százalékkal, de a chipsért és a kávéért is közel 30 százalékkal többet kell fizetni, mint egy éve. Bő 20 százalékkal drágább lett az alma és a csirkemell, de egyes felvágottaknál is 30 százalék körüli éves áremelkedést mértünk. Aki a szeletelt húskészítmények helyett az egyben árult termékeket szereti, fokozott figyelemmel vásároljon: ezt a termékkört is elérte a zsugorodó csomagolás, a korábban félkilós termékek ma már esetenként csak 400 grammot nyomnak - természetesen változatlan, vagy magasabb áron.

Havi legolcsóbbak

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Július elején még nem indult be mindenhol a magyar dinnyeszezon: a Tescóban 139-ért a spanyol görögdinnye kilóját adták, a Corában 179-ért magyar dinnyét vehettünk (ráadásul akár jégről is). Az Auchanban 299 forint volt a Fashion márkanevű dinnye kilója, címkéjéről megtudtuk négy nyelven, hogy mag nélküli, de a származási országról nem találtunk információt.

A sárgabarackot is egyelőre inkább a mediterrán vidéken szüretelik a multikm 569-ért olaszt kaptunk a Corában, 599-ért spanyolt a Tescóban, az Auchan pedig 699-ért kínálta az olasz barack kilóját.

Aki mindenáron magyar UHT-tejet venne, a másfél százalékos zsírtartalmúból 129 forintos literenkénti áron vehet a Corában és az Auchanban (Alföldi), 135-ért pedig a Tescóban (Magyar tej). A Tescóban ennél pár forinttal olcsóbb volt a külföldi versenytárs terméke, összességében azonban kifejezetten alacsony áron juthattunk hozzá a magyar mezőgazdaság tejéhez az áruházakban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG