1p
Magas, 5-6 százalékos infláció, egyre újabb és újabb vagy magasabb adók, növekvő létbizonytalanság. A spórolás, biztonsági tartalék képzése szinte bármi áron egyre többek számára nem hobbi vagy döntés kérdése ma már, hanem létszükséglet, túlélési stratégia. Ehhez gyűjtöttünk össze egy sorozat egyszerű ötletet.

1. Keress olcsóbb bankszámlát!

A tranzakciós illetéknek vagy sárgacsekk-adónak nevezett új sarc miatt több pénzintézet máris megemelte díjait, néhányan pedig valószínűleg a közeljövőben fogják, lehet, hogy pont a legnagyobb nyárban, amikor alig figyel rá valaki. Érdemes odafigyelni, összehasonlítást végezni (nem csak a számlavezetési díjakról, hanem egyéb fontos költségekről is), és ha úgy látjuk, túl drága a bankszámlánk, másikra váltani. Fizetésünktől, nyugdíjunktól, aktivitásunktól, szokásainktól függően éves szinten több tízezer forintot is meg lehet ezzel spórolni évente. (Olcsó nyugdíjasszámlákról itt írtunk, ezek egy része azonban bér átutalására is használható.)

2. Skype-olj, vagy keress olcsóbb telefonelőfizetést!

Az új távközlési adót is várhatóan áthárítják a telefontársaságok, van, amelyik már jelezte is, hogy árat emel, mint a Magyar Telekom. (Az adó természetesen nem megszorítás, az áremelés pedig nem áthárítás...) Ha eddig is lépni akart, de esetleg halogatta volna, vagy már régen nem nézett körül a piacon, mi a legolcsóbb megoldás, akkor itt az ideje megtenni. Szokásainktól függően itt is havonta több ezer, évente több tízezer forintot is spórolhatunk. Itt az ideje megismerkedni az internetes telefonálási lehetőségekkel is, amelyekről már írtunk, és amelyekkel akár száz százalékban is megspórolhatjuk a telefonszámlát.

3. Fizesd vissza gyorsan fogyasztási hiteledet, folyószámla-hiteledet, hitelkártya-keretedet!

Ezek a legdrágább hitelfajták, a lakáshitelek kamatterheinek (THM-jének) kettő-háromszorosát is simán elérhetik. Egy 35 százalékos THM azzal egyenértékű, mintha valakitől kölcsönkapnál 100 ezer forintot, és egy év múlva 135-öt kéne visszaadni. Ugye, sokallnád? Az infláció közben 5-6, a betéti kamat 5-8 százalék.

Érdemes tehát az ilyen kölcsönöket, hiteleket minél hamarabb visszafizetni, illetve fel sem venni, szintén hatalmas pénzeket lehet vele megspórolni. A gyorskölcsön-társaságok ennél is drágábbak lehetnek, maximum közvetlen életveszély esetén jöhetnek szóba. (Az egyik cégnél például most 42-44,5 százalék közötti THM-értékeket találtunk.)

4. Igyál hetente eggyel kevesebb capuccinót!

Az a szokásod, hogy hetente háromszor beülsz a kedvenc kávézódba egy csodálatos habos, illatos capuccinóra? Redukáld heti két alkalomra. Ha 400 forint egy ilyen mennyei ital, havonta több mint 1200, évente pedig 20 800 forintot fogsz spórolni (mert 52*400=20 800).

Hasonlóképp sokan naponta több szénsavas üdítőt is megisznak, dobálják a pénzt a munkahelyi automatába, sorban állnak a büfében. Ez egyszerre egészségtelen és drága, ha csak a felét csapvízzel, bolti ásványvízzel, esetleg, ha már feltétlenül édeset kívánunk, vízzel hígítható gyümölcsszörpökkel tudjuk helyettesíteni, rengeteget lehet spórolni.

5. Kösd le a pénzed!

Sokan lusták vagy feledékenyek, és a folyószámlájukon parkoló pénzeket parlagon hagyják lekötés nélkül, vagy túl sok készpénzt tartanak otthon. Érdemes végiggondolni, mennyi pénzre van szükségünk a következő egy, három, hat hónapban, és olyan internetes bankolási rendszert használni, amellyel a karosszékből, otthonról percek alatt le lehet kötni a pénz egy részét. Akár egy hónapra is érdemes, összegtől függően akkor is sok száz forintról is szó lehet havonta. Nagyobb megtakarítások és hosszabb futamidő esetén gyümölcsöző lehet a pénzt banki akciók szerint mozgatni más pénzintézethez, vagy az Államkincstárnál állampapírba tenni (éves papírok évi 8, fél évesek 7,5 százalékos kamattal kaphatók jelenleg.)

6. Legyen elegendő nyomás az autód gumijában!

A szükségesnél fél barral alacsonyabb légnyomás a gumiban öt százalékkal növeli az üzemanyag-felhasználást. A német kleingeldblog.de számításai szerint hét literes átlagfogyasztásnál és 15 000 kilométeres éves utazásnál ez már több, mint 50 liter évente, ez pedig a jelenlegi hazai benzinárakkal számolva 22 000 forint körüli összeg.

7. Mozi helyett házimozi

Drágák a mozijegyek, főleg ha kólát és chipset vagy kukoricát is kérünk hozzá, két főre könnyen a 3000-5000 forintos sávban lehet egy látogatás. A televízió meg tele van reklámokkal, önreklámokkal és egyéb furcsa dolgokkal. Berendezhetünk otthon is házimozit, szinte ingyen: egy adag mikróban pattogatható kukorica 100 forintért kapható, az üdítő is töredéke a boltban a mozisnak. DVD-ket barátoktól, rokonoktól kölcsönözni nem tilos, de a kihalófélben levő videotékák is jóval olcsóbbak, mint a mozi.

Az interneten mindig van mit nézni, még komplett magyar nyelvű filmeket is találhatunk. Például a Youtube keresőjébe írjük be: „teljes film”, meglepően sok találatot kapunk, bár persze nem a friss filmeket és nem a legjobb minőségben, de legalább reklámok nélkül. Ha idegen nyelven jól tudunk, még több a lehetőség, és még gyakorolunk is közben.

A televíziók is sokszor tesznek fel rövidfilmeket vagy egész műsorokat az internetes oldalukra, általában reklámok nélkül. (Gyűjteményt televíziós csatornák oldalairól például itt talál.)

8. Kerüljük el messzire az éttermet, az ételrendelést

Azt mondod, nincs otthon semmi, ami megehetsz? Hívod a pizzafutárt? Szinte soha nincs olyan, hogy ne lenne valakinek legalább egy zacskó lencséje, némi zöldsége és rizse, amit jól fűszerezve gyorsan el lehet készíteni. Heti egy pizzarendelés megspórolása már évi 50-80 ezer forintot is jelenthet évente és fejenként.

9. Használjunk takarékos izzókat

A német kleingeldblog.de számításai szerint az energiatakarékos izzók 80 százalékkal is kevesebb energiát fogyasztanak és nyolcszor addig működnek, mint a hagyományosak. Ezzel egy átlagos háztartás Németországban, az ottani árakon évente 50 eurót (átszámolva mintegy 14 500 forintot) spórolhat évente. Itthon már csak a jóval magasabb hazai ÁFA miatt is magasabb lehet a megtakarítás.

10. Főzz duplán, és vidd magaddal az irodába!

Egy munkahelyi menzai, vagy utcai gyorséttermi ebéd ára ma jellemzően 700-1500 forint között van. Ha otthoni étellel pótoljuk, az 200-500 forintból kijöhet. Ha minden áldott munkanap ezt csináljuk, elvileg akár havi tizenöt-húszezret, évente 150-240 ezer forintot, egy kisebb nyaralás árát is megspórolhatjuk. Azért a kollégákkal is rendszeresen kell beszélgetni valamikor, amire jó alkalom az ebédidő.

10+1: Biztos, hogy szükséged van bérletre?

Ha nem kell nagy távolságokat utaznod a városban, érdemes megfontolni, hogy nem érdemesebb-e gyalogolni, kerékpározni a munkahelyre. Ha a munkahely közel van, gyalog is elérhető, és ha egyébként csak néha mozdul ki az ember a környékről, akkor lehet, hogy havonta pár menetjegy elég a távolabbi úticélokig. (Az orvos pedig szinte biztosan önnek is sok testmozgást javasolna.)

Kérdéses esetben érdemes lehet egyszer kipróbálni, lemérni, meglepő eredmények tudnak születni. A villamosmegállóig elgyalogolni, bevárni a villamost, kivárni a piros lámpákat, megállókat, majd a villamostól a munkahelyig sétálni, lehet, hogy alig tart rövidebb ideig, mint egy rövidebb útvonalon végigsétálni. E sorok írójának korábban 20-25 percig tartott így az út villamossal (öt megálló), és 30-35 percig gyalog. Tavasztól őszig napi egy óra séta egész kellemes és üdítő tud lenni, de hóesésben is szép lehet.

(Az ötletek jelentős részét a kleingeldblog.de német oldalon találtuk és a hazai viszonyokra adaptáltuk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG