Maga a nagyprojekt 29,5 kilométer hosszban tartalmazza az M0 körgyűrű másik pályájának a megépítését úgy, hogy a körgyűrű a jelenlegi 2x2 sáv helyett 2x3 sávos legyen, és épüljön mellé leállósáv is. Ez a nagyprojekt bővül ki az említett felújítással, amelyre az M7 és az M6 autópályák között kerül sor, és amelynek a becsült költsége nettó 3 milliárd 50 millió forint.
|
| Az M0 déli szektorának bővtése - fotó: NIF |
A kormány egyúttal elrendelte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztassa a bővítési szándékról az Európai Bizottságot, a Közlekedési Operatív Programot irányító hatóság pedig intézkedjen a támogatási szerződés módosításáról.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. adatbázisában a nagyprojekt több szakaszra tagolódik, az északi rész az M1 autópályától tart az M6 autópályáig, ennek a kivitelezője a Colas Hungária Kft., a szerződéses összeg pedig 10,8 milliárd forint.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




