3p
Tavaly 91 500 gyermek született, 3,2 százalékkal több, mint az előző évben. A 2014-ben regisztrált 126 100 halálozás 0,5 százalékos csökkenést jelentett 2013-hoz képest. A természetes fogyás 34 600 fő volt, közel 3500-zal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Lassabban fogy a magyar

Az előzetes adatok szerint tavaly több gyermek született, a halálozások száma pedig mérséklődött az előző évhez képest. Az év folyamán született gyermekek száma 2811-gyel, 3,2 százalékkal haladta meg az előző évi értéket. A születésszám a februári enyhe csökkenést kivéve az év mindegyik hónapjában emelkedett. A legnagyobb mértékű, 9,5 százalékos növekedést áprilisban regisztrálták, júniusban és decemberben szintén jelentősen, átlagosan 5,8 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban.

2014-ben az elhunytak száma 0,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, ami a 678-cal kevesebb halálozásból adódott. A halálozások száma hét hónapban kevesebb, öt hónapban viszont több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a májusi emelkedés volt számottevő, amikor 6,2 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban, míg júniusban hasonló mértékű, 6,4 százalékos visszaesés volt tapasztalható. 

A természetes fogyás üteme 3,9 ezrelékről 3,5 ezrelékre mérséklődött, ami a 2013-ban regisztrált 38 089-cel szemben az év folyamán 34 600 főt jelentett. A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 849 ezer fő volt 2014 végén.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 12,8 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal volt magasabb, az utóbbi nem változott 2013-hoz viszonyítva. 2014-ben ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,9 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal múlta felül az előző évit.

Több esküvő volt, mint 2013-ban

2014 folyamán összesen 38 700 házasságot anyakönyveztek, 1714-gyel, 4,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma az első háromnegyed évben folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, ezután változóan alakult. Az októberi 6,5 százalékos csökkenést, novemberben 5,3 százalékos emelkedés, decemberben pedig ismét mérséklődés követte. A legnagyobb mértékű növekedés februárban történt, amikor a házasságkötések száma 21,2 százalékkal haladta meg az előző évit.





LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG