3p
A főváros pályáztatni fog az épület értékesítésére, hiába jelezte az MNB, hogy megvásárolná.
Kép forrása: MTI, Nagy Zoltán

Eddig a fővárosnak négymilliárd forintba került a Bálna, ennél kevesebb aligha lehet a minimális ár. A NOL értesülései szerint akár a következő közgyűlésen téma lehet a Duna-parton álló Bálna eladása. A városvezetés ugyanis pályázatot írna ki az üvegcet értékesítésére, amelyhez azonban a Fővárosi Közgyűlésnek is hozzá kell járulnia. A kiírásban a minimálár mellett a jelenlegi bérlők szerződéseit­ érintő passzusokat is meghatároznák.

Az ingatlan-értékbecsléssel a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt.-t bízták meg – tájékoztatta a Népszabadságot Bagdy Gábor gazdasági főpolgármester-helyettes, aki egyúttal megerősítette, hogy november óta tárgyal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képviselőivel az eladás kereteiről.

Csak az MNB érdeklődik komolyan

Tagadta viszont azt az értesülést, miszerint az adásvételi szerződés gyakorlatilag készen várja, hogy aláírják. Olyannyira, hogy az erről szóló előterjesztést már szerdán tárgyalta volna a közgyűlés.

A nagy értékű ingatlanok eladását rendelet szabályozza, amely előírja pályázat kiírását, ráadásul a Bálna értékesítésekor az érvényes bérleti szerződésekre is tekintettel kell lenniük. A feltételrendszer kidolgozása folyamatban van, mint ahogy zajlik az ingatlan értékének felmérése is. Azt viszont nem tagadta, hogy eddig egyetlen komoly érdeklődőről tudnak, és az az MNB.

A bank interaktív eszközökkel felszerelt látogatóközpontot és pénztörténeti múzeumot alakítana ki az épületben. A főváros által meghatározandó minimálárról egyelőre csak annyit árult el, hogy a bekerülési költséget mindenképpen meg szeretnék kapni.

A Közraktárak épületegyüttesre a beruházó Porto Investment Kft. 8,5 milliárdot költött, ebből 7,5 milliárdot adott az MKB. A főváros a perek idején kötött alkukban 6,5 millió eurót fizetett a beruházónak, 2,7 millió eurót a generálkivitelezőnek. Szeptemberben pedig 1,32 milliárd forintot szavaztak meg a befejezésre. Így jutott a főváros cirka négymilliárd forintért a 13 664 négyzetméteres multifunkcionális központhoz.

A Bálna eladásából származó pénzt elsősorban fejlesztésre költené a városvezetés, de nem kizárt, hogy a működési költségekbe is belefolyik egy része. Nagy kérdés azonban, hogy a perekkel kipányvázott ingatlanért hányan szállnak versenybe.

A bérleti díjból származó bevételek is jócskán elmaradtak a várakozástól. Négy éve még évi hárommilliárd forinttal számoltak, tavaly már a 400 millió forintra taksált üzemeltetési költség kitermelésével is elégedett lettek volna.

.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG