2p
Idén akár 7 százalék feletti mértékben is emelkedhetnek a bérek, ez pedig a fogyasztás növekedéséhez vezet a szakértők szerint.

Ahogy arról beszámoltunk reggel, a bruttó átlagkeresetek 5,7 százalékkal (év/év) növekedtek júniusban, és így a bruttó átlagbér 259 875 forintra emelkedett. Az év elejétől számítva pedig elérte a 6 százalékot a bruttó bérek növekedési üteme. A közfoglalkoztatottak hatásának kiszűrésével a bérek növekedési üteme 6,3% (év/év) volt az év hatodik hónapjában. A bruttó bérek ütemét meghaladó mértékben nőttek a nettó bérek köszönhetően a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkenésének. Így júniusban a közfoglalkoztatottakat is figyelembe véve 7,3 százalékkal (év/év) voltak magasabbak a nettó bérek, míg a hatásukat kiszűrve 7,9 százalékos (év/év) növekedést láthattunk.

Forrás: KSH

Lássuk, mit szólnak ehhez az elemzők:

A Privátbankárhoz eljuttatott elemzésében Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője azt írja, a reálértelemben vett nettóbérek 7,5 százalékkal nőttek, ha figyelembe vesszük az inflációs rátát.

"Ha szétválasztjuk a vállalkozásokat és a közigazgatást, akkor látjuk, hogy mindkét ágazatban egyaránt gyors tempóban emelkedtek a bruttó átlagkeresetek, hiszen a vállalkozások esetében 5%, az államigazgatásban pedig 7,3% volt az éves növekedés" - közölte.

Az Erste elemzője szerint az év egészében 6-7% körül alakulhat a bruttó bérnövekedési ütem, ami alátámasztja azt a várakozásukat, hogy idén elsősorban a háztartások fogyasztása lehet a GDP növekedés fő motorja.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szintén hasonló állásponton van, szerinte a nettó reálbérek idén akár jóval dinamikusabban, 7% feletti mértékben is emelkedhetnek, ugyanis egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani. Ahogy lapunkhoz eljuttatott kommentárjában is megjegyezte az idénre várt 0,6%-os infláció mellett 6,6%-os nettó reálbér növekedésre számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG