1p
Elemzők szerint a második negyedévtől a hazai ipar kibocsátása már éves összevetésben is elérheti vagy meghaladhatja a tavalyi szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ipari termelés 2,9 százalékkal maradt el márciusban az egy évvel korábbitól, az előző hónaphoz, februárhoz képest azonban 0,4 százalékkal nőtt a januári 3,1 és a februári 0,1 százalékos emelkedés után. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője hangsúlyozta, hogy márciusban is folytatódott az előző hónapok trendje, vagyis éves összevetésben a hazai ipar még kevesebbet termel, de az idén már hónapról hónapra javulnak az eredményei.

Hozzátette: mindez azt jelzi, hogy a feldolgozóipar még mindig nem jutott ki abból a mély gödörből, amelybe a múlt év utolsó negyedében került, bár a kilábalás már megindult. A szakértő úgy véli, hogy a második negyedévben az ipari termelési adat éves szinten nulla körül lehet, a második félévtől pedig már pozitív éves adatok várhatók, azaz negyedévről negyedévre javulhat az ipar teljesítménye. Török Zoltán 2013-ban az ipar 1 százalék körüli éves növekedésével számol.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a már harmadik egymás utáni hónapban bővülést mutató ipari termelés kifejezetten biztató arra nézve, hogy a magyar gazdaság nagy eséllyel kikerülhetett a technikai recesszióból. A szakértő arra számít, hogy áprilistól kezdve bázishatások miatt már éves összehasonlításban is növekedhet az ipari termelés. Véleménye szerint a kilátásokra nézve biztató, hogy a német bizalmi indexek bár megtorpantak, azonban jóval a tavaly őszi szint felett tartózkodnak.

Az elemző arra számít, hogy az idén az Audi új győri üzemének év közepére tervezett indulásával, a Mercedes- és az Opel-üzemek kapacitásának felfutásával, továbbá bázishatások miatt, és az év második felétől várhatóan javuló külső kereslet mellett 3-3,5 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása. Suppan Gergely megjegyezte, hogy a hazai ipari termeléssel szemben csalódást okozott a cseh ipari termelés, ahol a várt 4,5 százalékos visszaesés helyett 6 százalékkal csökkent a kibocsátás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG