3p
Jövő héten kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, de nem valószínű, hogy hozzányúlnak a rátához. Ezen kívül kiskereskedelmi, valamint foglalkoztatottsági adatok is megjelennek, de egyik sem lesz piacmozgató hatású. Képes-grafikonos ajánló a jövő hétre való felkészülés jegyében.

Kedd

A hét legfontosabb eseménye, hogy kedden tartja soron következő, októberi kamatdöntő ülését a monetáris tanács, piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a testület tavaly szeptemberhez hasonlóan nem változtat az alapkamat 1,35 százalékos szintjén.

A 2015 júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György, a jegybank elnöke bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy az MNB a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be. Szakértők nem várnak kamatváltoztatást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa február 23-i ülésén, és úgy vélik, hogy a kamat a jövő év végéig marad a jelenlegi szinten.

Szintén kedden jelenik meg a tavalyi és a decemberi kiskereskedelmi forgalomról szóló második becslés. A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak.

Szerda

Szerdán a lakásépítések, építési engedélyek tavalyi I-IV. negyedévi adatait közli a KSH. A harmadik negyedévben 1574 lakás épült, 290-nel, 5,6 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában, a kiadott építési engedélyek száma 3035 volt, 3,3 százalékkal több a tavalyinál.

Forrás: KSH

Péntek

Pénteken a foglalkoztatottság-munkanélküliség 2015 novemberi - 2016 januári időszak adatait teszik közzé. Az előző három hónapban, a múlt év október-decemberében 281 ezer volt a munkanélküliek száma, 38 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 6,2 százalékra csökkent.

2015 egészét tekintve  átlagosan 308 ezer volt a munkanélküliek száma, 35 ezerrel kevesebb, mint 2014-ben. A munkanélküliségi ráta 6,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 259 ezret 2015 negyedik negyedévében, és 118 ezerrel - 2,8 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit.  A növekedéshez az elsődleges munkaerőpiac 58 ezer fővel járult hozzá, a bővülés közel felét a közmunkások adták - 54 ezer fővel lettek többen. Külföldi telephelyen 6 ezerrel dolgoztak többen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG