3p
Az Air France kálváriája csak egy kicsit enyhült azóta, hogy a dolgozók egy része csúnyán nekiment vezetőiknek a héten. Az ingszaggatás után most újra egy asztalnál ülnek, a vezetőség pedig három hónapot adott a szakszervezetnek egy működő javaslat kidolgozására.
A francia miniszterelnök, Manuel Valls és az Air France vezetői sajtótájékoztatón. EPA/CAROLINE BLUMBERG

Négy nappal azután, hogy az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit az üzemi tanács ülésén, újraindult a párbeszéd pénteken a pilóták többségi szakszervezete, az SNPL és az igazgatóság között.

Most nem volt bunyó

"Jól sikerült" - mondta Philippe Evain, az SNPL elnöke a találkozó után. A vezetőség is azt közölte, hogy nyugodt légkörben folyt a megbeszélés. Véronique Damon, az SNPL egy másik vezetője szerint a jövőbeni tárgyalások kereteinek meghatározásában együtt fognak működni a vezetőséggel, amely a jövő héttől kezdve kategóriánként külön-külön kíván tárgyalóasztalhoz ülni a dolgozók képviselőivel.

A pénteki megbeszélésen jelen volt Alexandre de Juniac, az Air France-KLM vezetője, Frédéric Gagey, az Air France elnöke és Xavier Broseta humánpolitikai igazgató. Ez utóbbi egyike volt annak a hét embernek, akik megsérültek a hétfői incidensben, amelynek képei bejárták a világsajtót. A humánpolitikai igazgató félmeztelenül távozott, miután letépték az ingét és szemtanúk elmondása szerint "majdnem meglincselték". Két másik vezető is szakadt ingben hagyta el akkor az Air France székházát.

Tűzoltás

A képek hatásának tompítására az Air France pénteken kommunikációs kampányt indított a közösségi oldalakon, 15 millió törzsutasának pedig e-mailben küldött szét egy egyperces videót és egy levelet, amelyek a cég honlapján is megtekinthetők.

"Amit hétfőn láttak, az nem az Air France igazi arca" - hangsúlyozza a humánpolitikai igazgató a felvételen. "Ez az Air France. Az Air France mi vagyunk, az Air France önökért van" - mondják ezt követően mosolyogva a dolgozók franciául, angolul, kínaiul és spanyolul, jelezve, hogy büszkék a munkahelyükre.

Ezt nem lehet bevállalni

A hangulat ugyanakkor feszült a francia légitársaságnál, miután a hétfői incidenst megelőzően szeptember 30-án a tárgyalások a szakszervezetekkel teljesen megszakadtak. Az érdekképviseletek ugyanis nem fogadták el azt, hogy a légitársaság fizetésemelés nélkül növelje a pilóták munkaidejét. A vezetőség azt kérte tőlük, hogy évente 100 órával repüljenek többet fizetésemelés nélkül, és mondjanak le pihenőnapjaik egy részéről.

A légitársaság ezt követően bejelentette, hogy a következő két évben 2900 állás felszámolására készül: 300 pilóta, 900 légikísérő, a földi személyzetnél pedig 1700 ember állása szűnhet meg. Most először tényleges elbocsátások is lehetnek, korábban csak az önkéntesen távozók és a nyugdíjba vonulók munkahelyeit szüntették meg. Az elbocsátásokkal párhuzamosan járatok is megszűnhetnek, miután a tengerentúli útvonalak fele deficitesen működik, a 107 repülőgépből álló flottából pedig 14 eladására készül az Air France.

Szakszervezeti források szerint az Air France három hónapot ad a pilótáknak arra, hogy javaslatokat tegyenek egy megállapodásra, cserébe nem szűnnének meg járatok, és nem adnának el gépeket. A szakszervezetek a kormány közvetítését kérték a vezetőség és a pilóták között. Az állam ugyanis 17,6 százalékos tulajdonosa a légitársaságnak. Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte: elképzelhető, hogy kinevez egy mediátort, ha a párbeszéd nem indul meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG