1p
Februárban és márciusban a pénztárcánknak kedveztek a hipermarketek a Privátbankár Árkosár felmérése szerint, április elején azonban ismét drágább lett a nagybevásárlás. Aki a krumplit és a lisztet szereti, jól nem járhat.

Márciusban mind a Privátbankár Árkosár, mind pedig a KSH inflációs adata is arról tanúskodott: az előző hónap során szokatlanul kedvezően alakult az árszínvonal Magyarországon. A statisztikai hivatal 7 éve nem látott alacsony inflációt jelentett, a Privátbankár pedig közel egy év után mért éves szintű árcsökkenést a hipermarketekben.

Úgy tűnik, a nyert árelőnyből most valamennyit visszakérnek az áruházak: április 9-i felmérésünk szerint a 30 termékből álló élelmiszerkosár ára mind havi, mind pedig éves összehasonlításban drágább lett. Az áruházak között nem volt olyan, amelyikben csökkentek volna az árak: az Auchanban 3,6, a Tescóban 4,9, az Intersparban 6 százalékkal kellett többet fizetnünk, mint március elején. Tavaly ilyenkor az Auchanban 5,8, a Tescóban 6,8 százalékkal volt olcsóbb a nagybevásárlás.

(Az Intersparnak ez a nyolcadik hónapja a felmérésben, a Cora távozásával került be az Árkosárba.)

 

 

A három áruház árai alapján az átlagos kosárérték 17 869 forint volt – ez történelmi csúcs, magyarán 2007 óta vezetett felmérésünkben még sosem kellett ennyit fizetni a súlyozott mintakosárért. Már a legolcsóbb versenyző – jelenleg az Auchan – is csak egy hajszállal kínálja 17 ezer forintért a 30 terméket, a felmérésben ezúttal 3. helyen végző Intersparban 18 876 forint lett a számla végösszege.

A Privátbankár Árkosár éves árindexe

Az átlagos áremelkedés egy hónap alatt 4,9 százalékos (827 forintos), míg az Auchan és a Tesco árai alapján számolt éves áremelkedés 6,3 százalék lett, magyarán egy év alatt több mint egy ezressel lett drágább a nagybevásárlás.

A KSH csütörtökön közli az infláció márciusi alakulásával kapcsolatos adatait. Szakértők szerint tovább lassulhat a pénzromlás üteme: 2,5-2,6 százalékos, teljes éves inflációt valószínűsítenek - részletek >>

A legolcsóbb és legdrágább „versenyző” között 10 százalékosra nőtt a különbség áprilisra, ez közel 2 ezer forintos különbséget jelent. Persze a legkevesebbet akkor kellene fizetnünk a termékekért, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban kínálják – ezesetben csak 16 418 forintot kellene fizetnünk, de ehhez még hozzájön a tripla utazgatás költsége, vagy a tripla létszámú bevásárlócsapat megszervezésének nehézsége.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Februárhoz képest főleg a krumpli lett drágább, közel 40 százalékkal ugrott az ár egy hónap alatt. A csirkemell-filéért bő 20 százalékkal kell többet fizetnünk, mint egy hónapja, de 10 százalékot meghaladó mértékben drágult az ásványvíz, a felvágott, a májas, a csokoládé is. Komolyabb (10 százalékot meghaladó) árcsökkenést ezzel szemben csak a banánnál mértünk.

Forrás: Privátbankár Árkosár

A krumpli éves szinten is vezeti az áremelkedést, 150 százalékkal nőtt az ára. 20 százaléknál többet drágult tavaly áprilishoz képest a liszt, a csoki, a száraztészta, a csirkemell, a sajt, 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedett egyes üdítők, a pezsgő, a margarin, az olaj, a tea ára. A joghurtért, a rizsért, a banánért viszont bő 10 százalékkal kevesebbet kérnek, a tojás harmadával olcsóbb, mint egy éve.

Forrás: Privátbankár Árkosár

Az éves áremelkedésben élenjáró krumpli és liszt a fő alapanyagai számos élelmiszernek, például a krumplis lángosnak vagy a nudlinak is - akinek ezek a kedvencei, tényleg mélyebben a zsebébe nyúlhat.

Havi legolcsóbbak: sonka-sokk után

Az éves sonkaadag jelentős részét húsvétkor fogyasztják el a magyarok, így röviddel az ünnep után jobbnak láttuk (a nyúlhús helyett) három olyan termék árát megvizsgálni, amit azok is szívesen fogyasztanak, akik egy darabig rá sem tudnak nézni a húsfélékre.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Tofut például már kilónként 1146 forintért is találtunk – ehhez a Tescóban a füstölt Toffinit kell választanunk. A három felkeresett hipermarketben egyébként kizárólag ugyanennek a gyártónak a termékeit találtuk meg, az Auchanban a natúr változat volt a legolcsóbb kilónként 1217-ért, az Intersparban 1363 forintot kértek érte.

Aki avokádót akart venni, az az Auchanban hoppon maradhatott: ottjártunkkor csak a címke volt kint, az aligátorkörtének is nevezett gyümölcsből már egy darab sem volt. A Tescóban és az Intersparban egyaránt 249 forint volt darabja, az Intersparban valamivel szebb terméket kaphattunk ezért a pénzért.

Mungóbabcsírából viszont az Auchanban találtuk a legolcsóbbat, kilónként 2295 forintért, a Tesco 2395 forintot, az Interspar 2745-öt kért kilójáért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG