2p
Egy évvel ez előtt még azt nyilatkozta a CBA, hogy készek egy esetleges kivonuló egység felvásárlására. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerint azonban erről szó sincs.

A CBA nem állította, hogy átvenné a Tesco bezárásra kerülő áruházait. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerdán azt is megerősítette: a vasárnapi zárva tartás miatt az élelmiszerkereskedelemben nem lesz forgalomcsökkenés, és amiatt egyetlen munkahelyet sem szüntetnek meg.

Fodor Attila valótlannak nevezte a bezárásra ítélt Tesco-áruházak megvételéről a sajtóban megjelent híreket. Felhívta a figyelmet, hogy ezek egy több mint egy évvel ezelőtti nyilatkozaton alapulnak, a CBA elnöke ugyanis még tavaly januárban általánosságban megjegyezte: készen kell állni arra, hogy egy esetlegesen kivonuló egységet megvásárolhasson a cég, amennyiben azok valóban értéket jelentenek a CBA számára. Fodor Attila azonban hangsúlyozta: bármilyen újabb üzlet megvásárlását alapos vizsgálat előzi meg, és ez hosszabb folyamatot jelent.

A kommunikációs igazgató a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban megismételte korábbi álláspontjukat: a CBA garantálja, egyetlen munkahely sem szűnik meg az intézkedés miatt a hálózatukban. "Fontos azt is megjegyezni, hogy a kereskedelem jelenleg munkaerőhiánnyal küzd, amit mi is tapasztalunk" - tette hozzá Fodor Attila.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek szerdán, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel.  Komoróczki István megjegyezte: a Coopnál korábban is sok üzlet volt zárva vasárnap, szerinte a más üzletláncoknál kieső forgalom áttevődik a hét többi napjára. 

Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Dunántúlon, a fővárosban munkaerőhiánnyal küzdenek, folyamatosan vesznek fel munkavállalókat, az élelmiszer-kiskereskedelmben pedig összességében nem várható forgalomcsökkenés. A Reál-üzletek vevői vasárnap helyett más napokon vásárolnak be náluk, az üzletlánchoz tartozó 200 négyzetméter alatti családi jellegű boltok pedig vasárnap is nyitva lesznek - mondta Kujbus Tibor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvégre "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG