2p
Évek óta egyre növekszik a hackertámadások és adatlopások száma. Csak ebben a negyedévben harmadával nőtt a rosszindulatú akciók száma az előzőhöz képest - derült ki a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat negyedéves jelentéséből.

A szoftvereikkel ellátott gépek több mint egymilliárd támadást blokkoltak a harmadik negyedévben, 33,1 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. 110 millió e-mail cím volt fertőzött.

Hétezer új trójai született, ők főleg banki adatok lopására szakosodnak, míg a mobilos kártevők már majdnem 75 ezren vannak. A negyedévben mintegy 70 országban próbáltak banki adatokat lopni, ez több mint a duplája a korábbi számnak.

Az idei legveszélyesebb

Az IT-szakma biztonságtechnikai ága vörös riasztást adott ki a kiemelten veszélyes Bash/ShellShock sérülékenység miatt, ami teljes hozzáférést tesz lehetővé az operációs rendszerhez egy sor széles körben használt eszközön, többek között routereken és vezeték nélküli elérési pontokon.

Két, többek közt ezt a módszert is használó hálózatot leplezett le idén az orosz techcég, a „Crouching Yeti” és az „Epic Turla” hackerei  egy ideig biztosan nem támadnak újra.

Az idei legnépszerűbb

A magyar interneten gyakorlatilag percenként bele lehet futni adathalász vagy spammer oldalakba. Ezek valamilyen plusz tartalom, ismerőseink meztelen videója vagy egy híresség vallomása ígéretével vonzzák be a kattintásokat, rendszerint egy látszólag üres oldalra. Itt rejtett kódok pillanatok alatt megtámadják számítógépét, Facebook-fiókját.

Honnan jönnek?

Bár azt már az internet hőskora óta tudjuk, hogy a látszólagos tartózkodási hely nem jelent semmit az interneten, most mégis nézzük, mely országokból érkezik a rosszindulatú behatolási kísérlet?

Az esetek harmadában amerikai IP-címről érkezik a támadás, a második legtöbb Hollandiából, majd Németországból, Ukrajnából, és végül Oroszországból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG