2p
Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, a januárban vizsgázók már az új kérdésekkel találkozhatnak. Aki felkészült, annak nem jelenthet gondot – mondják.

Érsek István, a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal vezetője korábban elmondta: januártól a KRESZ-vizsgát letenni szándékozók a korábbinál sokkal több kérdést tartalmazó kérdésbankból kapnak feladatokat, és tartalmilag is megújulnak a vizsgakérdések, igazodva a technológiai változásokhoz.

A megújult vizsgával azt szeretné elérni a hivatal, hogy az elméleti képzéssel a vizsgázni szándékozó ténylegesen szert tegyen a közlekedési ismeretekre, felkészülten kerüljön ki a forgalomba, és ezzel javuljon a közlekedésbiztonság - emelte ki. Uniós célkitűzés, hogy a következő hat évben ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ha tartósan akarjuk fejleszteni a közlekedésbiztonságot, akkor a képzésbe kell invesztálni - mutatott rá.

Az eseményre kiadott sajtóanyag szerint január 12-én indul újra a vizsgáztatás, és akkor már az új kérdésekkel találkozhatnak a vizsgázók. Átállásra nincs szükség, mivel az előírt tananyag, a vizsga követelményrendszere, a számítógépes vizsgáztatási rendszer, a kérdések megjelenítése, száma és pontozása és a megoldásra rendelkezésre álló idő – a B kategóriánál 55 perc – nem változik.

Érsek István úgy vélekedett: mivel a tananyag nem változott, aki alaposan felkészült, annak nem fognak gondot okozni az új kérdések sem. Az új vizsgakérdések mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, ezen túl figyelembe veszik a technika változását is. Kikerültek az elavult, már nem létező helyzetekre és technikai megoldásokra vonatkozó kérdések, helyüket a korszerű megoldásokra vonatkozók veszik át. A sajtóanyag az utóbbira példaként a menetstabilizáló rendszert, valamint a kipufogógáz-tisztító berendezéseket említi.

A kérdésbank fejlesztése autósiskolák bevonásával, külső pályázati pénzek igénybe vétele nélkül történt – mondta el Érsek István az MTI érdeklődésére. A megújult kérdésanyag elérhető az interneten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG