A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon a május 13-i héten 0,2%-kal csökkent, kis lépésekkel fel-le változott az ár, igazi tendencia nélkül - derült ki a GKI Energiakutató elemzéséből.
A gázolaj jegyzésára heti átlagban 0,1%-kal csökkent, vagyis a benzinhez hasonlóan változott. A forint árfolyama a dollárral szemben a héten libikókázott, először gyengült, majd a hét második felében erősödött. Heti átlagában 0,7%-kal drágult egy dollár. A forint-dollár árfolyam gyengülése a dollárban mért árak csökkenését forintban számítva eltüntette.
A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 0,5%-os, míg a gázolajnál 0,6 százalékos árnövekedést mutatnak.
A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – egyik üzemanyag-fajtánál sem indokolnak árváltoztatást. Ezért várhatóan a benzin kiskereskedelmi átlagára 414 forint a gázolaj kiskereskedelmi átlagára 421 forint marad május 15-én.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



