3p
Az áram csak szigorú feltételekkel kapcsolható ki a fogyasztók ingatlanaiban, több energiaszolgáltató mégsem veszi ezt figyelembe - közölte a Budapesti Békéltető Testület. A közlemény szerint a kikapcsolás egyebek mellett csak 60 napon túli fizetési késedelem esetén kezdeményezhető a lakossági fogyasztóknál.

A testület szerint egyre többen fordulnak a Budapesti Békéltető Testülethez olyanok, akik nem is tudtak arról korábban, hogy tartozásuk van, holott erről a szolgáltató köteles tájékoztatást adni. 

Mikor kapcsolhatnák ki az áramot


A szolgáltató csak akkor kezdeményezheti a lakossági felhasználó kikapcsolását, ha az 60 napot meghaladó fizetési késedelembe esett, és a fogyasztó a fizetési haladékról vagy a részletfizetési lehetőségről egyeztetést kezdeményezett, s ezek nem vezetett eredményre.

További feltétel, hogy a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről a fogyasztót legalább kétszer írásban értesíteni kell. Az első értesítésben fel kell hívni a figyelmét a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekre, és az előrefizetős mérő felszerelésének a lehetőségére is.

Jogtalanul kapcsolják ki az áramot

Kikapcsolást csak akkor lehet kezdeményezni, ha a fenti feltételek együttesen és kétséget kizáró módon fennállnak, más esetben jogtalan a fogyasztó kikapcsolása, amiért akár kötbérre is jogosult lehet a lakossági felhasználó. Ha pedig a fogyasztó nem szerepelt a védendő fogyasztók nyilvántartásában szociálisan rászoruló fogyasztóként és tartozása van, akkor az első írásbeli értesítéskor arról is tájékoztatni kell, hogy a szociálisan rászoruló fogyasztókat milyen kedvezmények illetik meg pontosan - áll a közleményben. Kötelező a fogyasztót tájékoztatni arról is, hogyan kezdeményezheti a nyilvántartásba történő felvételét, s a kérelemhez meg kell kapnia az adatlapot is.

A testület közölte, a második értesítéssel együtt a szolgáltatónak közölnie kell azt is, mikor kerül sor a kikapcsolásra - erre 5 munkanapos időszakot kell meghatározni. Fel kell hívni a fogyasztó figyelmét a tartozása nagyságára és eredeti fizetési határidejére is. E tájékoztatásnál, ha "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza a tértivevényes levél, akkor azt kézbesítettnek csak a postai kézbesítés megkísérlésének napját követő 10. munkanapon lehet tekinteni - írta a testület. További feltétel, hogy a fizetési kötelezettség határidejének lejártát követő 63. napon lehet csak legkorábban kezdeményezni a kikapcsolást.

Hol lehet panaszt tenni?


A közlemény szerint a nem, vagy nem kizárólag számlatartozásból eredő tartozás esetén a kikapcsolás feltétele annak igazolása is, hogy a tartozás kapcsán a szolgáltató már polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást indított. Jogszabályt sért az az áramszolgáltató, amely a fogyasztót a szolgáltatásból munkaszüneti napon, ünnepnapon, munkaszüneti napot vagy ünnepnapot közvetlenül megelőző munkanapon vagy éppen pihenőnapon zárja ki.

A testület felhívta a fogyasztók figyelmét arra, hogy jogtalan kikapcsolás esetén éljenek panasszal a szolgáltatónál. A vitás kérdések ingyenes és gyors rendezéséhez a békéltető testület nyújt segítséget a közlemény szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG