2p
Az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb befektetési cége bankot alapít Szerbiában - szakértők szerint már így is túl sok a szereplő, inkább koncentrációra számítanak a piacon. Lehet, hogy az arabok is felvásárlásokat terveznek, de akkor ütközni fognak az OTP-vel is.

Engedélyezte a Szerb Nemzeti Bank hétfőn, hogy az egyesült arab emírségekbeli Royal Group pénzintézetet létesítsen Mirabank néven a nyugat-balkáni országban - írta közleményében a szerb központi bank. A következő lépés a működési engedély megszerzése lesz az arab ország bankja számára.

A közlemény szerint az országban 2008 óta ez az első zöldmezős beruházás a bankszektor területén.

Arab mamut érkezik

A Szerb Nemzeti Bank tájékoztatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a befektető a Royal Group nevű nemzetközi csoport, amely az 1990-es évek végén kezdte meg működését, és mára az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb befektetéssel foglalkozó cégévé vált. Kirendeltségei a Közel-Keleten, az Egyesült Államokban, valamint Európa, Ázsia, Afrika és Dél-Amerika számos országában jelen vannak. A cégcsoport mintegy 80, kis-, közepes és nagyvállalatból áll, amelyek összesen több mint 15 ezer személyt foglalkoztatnak.

Nem inkább kevesebb bank kellene?

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap áprilisi összeállítása szerint a szerbiai bankszektor tavaly mintegy 18 millió eurós (5,57 milliárd forint) veszteséget szenvedett el. Szakértők arról beszéltek:  a 7 milliós nyugat-balkáni országnak 29 különböző bank nagyon sok, ezért a közeljövőben egyes pénzintézetek elhagyják majd Szerbiát, míg másokat az ott maradó bankok vehetnek át.

Szerbiában a magyar OTP is jelen van (igaz, piaci részesedése csak 1 százalék körüli), a piaci koncentráció egyik lehetséges főszereplőjeként régóta emlegetik. Szerbiában az első negyedévben nyereséges volt az OTP, erről a piacról több bank akar kivonulni - mondta korábban Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, amikor a lehetséges nemzetközi és magyarországi akvizíciós tervekről kérdezték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG