5p
Mindenki a csütörtöki Fed-ülésre vár, az európai tőzsdeindexek hullámszerű mozgást írtak le, végül a DAX kivételével estek. Mínuszban járt Kína és eséssel nyitott Amerika is, a BUX index viszont emelkedni tudott, a négy nagy cégünk közül három árfolyama emelkedett. Nagy brókercégek szerint emelkedhet az OTP és a Richter, erősödhet a forint a közeljövőben.
(Fotó: 123rf.com)

Reggel rossz makroadatok miatt megint nagyot estek a kínai tőzsdék, a japán Nikkei 225 is követte őket. Az európai nyitás mégis optimista volt, a DAX index egy százalékos pluszban is tartózkodott. Kora délutánra ugyan egy időre mínuszba csúszott, estére azonban megint emelkedett. Az amerikai tőzsdék mínuszos nyitása viszont megint elrontotta a hangulatot.

A piacokat befolyásoló legfontosabb tényező a héten, hogy a Fed kamatdöntő ülést tart, az európai idő szerint csütörtök esti bejelentésre várnak a piacok mindenütt. Úgy tűnik, a befektetők valamivel több mint a fele szerint még mindig nem nyúlnak a kamathoz, az esélylatolgatásokról itt tudósítottunk.

Az OTP remekelt

Európában az EuroStoxx 50 index végül 0,4 százalékot esett, a DAX 0,1 százalékos emelkedéssel, a francia mutató 0,7, a brit 1,1 százalékos eséssel végzett. A BUX index viszont stabilan pluszban mozgott, 0,65 százalékos emelkedéssel zárt.

Az OTP volt a fő hajtóerő, 1,9 százalékkal emelkedett 5522 forintra, a Richter 0,8, a Magyar Telekom 1,0 százalékkal drágult. A Mol viszont egész nap lefelé tartott, 1,1 százalékot esett. A forint ereje nem változott, az euró 313,20 forint volt, ugyanannyi, mint péntek este.

Nehéz a további irányt meglátni

„Nagyot erősödött a forint” – írta az Erste Befektetési Zrt. hírlevele, még a pénteki eseményekre utalva, amikor 316 forint közeléből 313 közelébe csökkent az euróárfolyam. Múlt héten sokat gyengült a dollár is az euróval szemben.

„A további irányról azonban nehéz beszélni, mert a hét második felében tartja a Fed a kamatdöntő ülését, ahol a piac szerint 70% a valószínűsége annak, hogy nem emel kamatot a jegybank” – írta a brókercég. „Van még tere a dollár további gyengülésének” – teszik hozzá, ezért a ma kezdődött korrekció nem biztos, hogy tartós lesz.

Még tovább emelkedhet az OTP

Az EUR/HUF árfolyamban „a következő támasz 312,5-nél látható, valójában hetek óta a szint felett sávozik a kurzus, és hamarosan megpróbálhatja áttörni a támaszt, ebben a esetben pedig célba veheti a 200 napos mozgóátlagot 308,9 forintnál” – írja az elemzés.

További árfolyamok>>>>>>

Ami a részvényeinket illeti, az Erste, az egyik legnagyobb brókercég még pénteken úgy vélekedett, „nem fest túl jól a hazai piac”. A KBC Equitas viszont biztató jeleket vél felfedezni az OTP grafikonján, szerinte „egy emelkedő háromszög alakzatból törhet ki a papír felfele, amiből a következő napokban akár egy további 300 forintos árfolyam emelkedés következhet”.

Megtáltosodna a Richter

Szintén az Equitas írja, hogy napok múlva kiderülhet a Richter egyik kulcskészítményének, a Cariprazine-nak a sorsa, amire már régóta várnak. Ha zöld utat kap a gyógyszer amerikai bevezetése, akkor egy több milliárd dollár nagyságú piac nyílna meg a Richter előtt.

Ez az Equitas szerint „mintegy 609 forinttal is növelheti a részvény reális értékét. Mivel a Cariprazine folyamatos csúszása miatt az árfolyam már nem tükrözi a készítményben rejlő potenciált, egy pozitív bejelentés hatására a reális érték beárazódása is kezdetét vehetné”.

További árfolyamok>>>>>>

Oldalazásnak érzik a DAX mozgását

A Handelsblatt szokásos heti kisbefektetői hangulati felmérésének „a nagy vihar előtti csend” címet adta. A legtöbb befektető (40 százalék) szerint a DAX indexben oldalazás van, irány nélküli mozgás, de magas azoknak az aránya is, akik szerint inkább lefelé tartanak a német részvények. A vihart pedig a csütörtöki Fed-ülés hozhatja el.

Ma is nagyot, két százalék körüli mértékben esett a kőolaj, az amerikai WTI 44 dollár, az európai Brent 48 dollár alá süllyedt. Ennek oka is a kínai kereslet várható gyengeségétől való félelem lehet. Az arany alig változott, az ezüst jókorát esett.

Figyeljünk az amerikai gázra

A Concorde Trading blog szerint a kőolaj mellett az amerikai földgázra is érdemes figyelni, amely egy kereskedési sáv aljára érkezett. De óvatosság ajánlott, mert az sincs kizárva, hogy innét letörés érkezik. Ha pedig nem változik az ár, oldalazás lesz, akkor pusztán a pozíció tartásával is veszteséget lehet elérni, mert a távoli határidők árai magasabbak a közelinél (contango).

Miért adják a feltörekvő piaci részvényeket? - teszi fel a kérdést Duronelly Péter, az Aegon Alapkezelő senior elemzője. Szerinte a feltörekvő piacokon évek óta trendszerűen csökken a vállalatok árbevétel-arányos nyeresége.

Drágulnak vagy olcsóbbodnak a feltörekvők?

„A marginszűkülés tehát valami olyan folyamat, ami a teljes piacot érinti, egyelőre megállíthatatlannak tűnik, és relativizálja azt, hogy könyv szerinti értéken a piac olcsó” – írja. Sőt, tovább megy, szerinte a romló mutatók miatt a feltörekvő piaci részvények az utóbbi időben látszólagos oldalazásuk ellenére lényegében egyre drágábbak lettek.

Változik a BUX index összetétele, a részletekről itt tudósítottunk.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG