2p
A korábbiaknál kisebb mértékben nőtt az iPhone-eladások száma az Apple-nél a tavalyi negyedik negyedévben a vállalat kedden közzétett jelentése szerint, miközben a cég nettó nyeresége tovább növekedett.
Vásárlók állnak sorba az Apple termékeit árusító iCentre bolt előtt a budapesti Allee Bevásárlóközpontban 2015. október 9-re virradó éjjel. Fotó: Marjai János

Az Apple 74,8 millió iPhone-t értékesített 2015 utolsó negyedévében. Ez 0,4 százalékkal több volt, mint az előző év azonos időszakában, de egyúttal ez volt a legkisebb növekedés a termék 2007-es bevezetése óta.

Hajszállal alulmaradt a szám

A cég nettó nyeresége 1,9 százalékkal, 18,36 milliárd dollárra nőtt 2015 utolsó negyedévében. Az árbevétel 1,7 százalékkal, 75,87 milliárd dollárra emelkedett. Mindkét érték rekordot jelent az Apple számára.

Itt vannak az árak: nálunk ennyibe kerül az új iPhone. Részletek >>>>

A Reuters ugyanakkor arra is rámutatott, hogy elemzők előzőleg 75,5 millió értékesítést valószínűsítettek a 4. negyedévre.

A karácsony előtti időszak az eladások szempontjából mindig a legerősebb az Applenek, nem utolsósorban az új modellek megjelenése miatt, a tavalyi negyedik negyedévben azonban, amikor az Apple egy az előzőnél jóval nagyobb kijelzővel rendelkező iPhone-modellt dobott piacra, ugrásszerűen, 46 százalékkal nőttek az eladási adatok az azt megelőző évihez képest.

Az idei első negyedévre a forgalom csökkenését várja az Apple. Az árbevétel az előrejelzés szerint 50-53 milliárd dollár körül lesz, szemben a tavalyi 58 milliárd dollárral.

Kína áll a gyengébb eredmény mögött

Az Apple a több nagy piacon, köztük Kínában mutatkozó gyenge konjunktúrát és az erős dollárt jelölte meg a kisebb növekedés okaként. Tim Cook, a konszern vezérigazgatója szerint korábban soha nem tapasztalt, extrém körülmények befolyásolták a számokat. Cook szerint a negatív hatások nélkül nyolc százalékkal nőtt volna a cég árbevétele.

A kínai értékesítések drasztikus visszaesése azonban nem következett be, az Apple árbevételének mintegy egynegyedét továbbra is Kínában éri el.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG