3p
Az amerikai foglalkoztatási adat valamivel jobb lett a vártnál, de nagy meglepetést sem okozott, így maradt az enyhén pozitív hangulat a legtöbb tőzsdén. Kivéve Németországban, ahol az euró erősödése okozott némi rosszkedvet. Az euróhoz képest a forint is gyengült, a BUX index pedig alulteljesített, mint a négy nagy cégünk részvénye esett.

Alapvetően jó volt a hangulat a tőzsdéken pénteken, de akadtak kivételek. Mint például a magyar BUX index, amely Európa tőzsdeindexei közül egyedüliként produkált jelentősebb esést, 0,8 százalékot. Ráadásul ez általános volt, mint a négy nagyobb részvényünk lefelé mozdult el. Leginkább az OTP, amely másfél százalékkal 8540 forintra esett. A Mol 0,8 százalékkal 20 595-re, a Richter és a Magyar Telekom pedig 0,2-0,2 százalékkal süllyedt, 6535, illetve 501 forintra.

Húsz százalékkal, a lehetséges maximális limittel 132 forintra esett a Konzum, az egyik Mészáros Lőrinc-cég, miután bejelentették rá a felvásárlási ajánlatot, ami csak 86,6 forint. Az Opimus, a másik haveri célpont egész nap fel volt függesztve, vélhetően ott is ajánlat érkezik, talán már ma este. A kisebb papírok közül 5,5 százalékkal ment fel az FHB, lehet, hogy az lesz a következő célpont?

Dollárerősödés, forintgyengülés

Amerikában ma foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat tettek közzé, amelyek jobbak lettek ugyan a vártnál, de nem kiugróan. Ezzel majdnem teljesen biztossá vált, hogy a Fed jövő héten emelni fogja a kamatokat, sőt sokan már a júniusi emelést is majdnem biztosra veszik. Azt azonban nem várják, hogy az előrejelzett három alkalomnál sűrűbb lesz az idén a kamatemelési gyakoriság. „Se túl hideg, se túl meleg” – mondták a fontos adatokról.

Ennek nyomán a dollár elég szépen gyengülni kezdett, feltehetően a korábban dollárerősödésre számító befektetők inkább zárják pozícióikat. A dollárindex (DXY) fél százalékos mínuszban volt, az euró pedig 0,9 százalékkal feljebb, 1,0670 dolláron. A forint erősen gyengült, 1,2 forinttal feljebb, 312,90 forinton volt este az euró árfolyama.

A német bankoknak jól ment

Európában a BUX-on kívül még a prágai és a frankfurti vezető indexek is csökkentek, de azok csak minimális mértékben. A DAX esésére jó magyarázat lehet az euró erősödése, ami nem jó a német exportőröknek, erre utal az is, hogy az index a nap nagy részében magasan, 12 000 pont felett járt, és csak délután esett vissza, a dollárral együtt.

A nyertesek közé tartozott a javuló kamatkilátások miatt a Commerzbank és a Deutsche Bank, a vesztesek közé a BMW, amelynek eladási statisztikáit olvashatták ma a befektetők. A francia és brit indexek 0,3-0,3 százalékkal emelkedtek.

Harmadik napja szakad az olaj

Az amerikai tőzsdék is jó hangulatban vannak, hat óra körül az S&P 500 0,2, a Nasdaq 0,3, a Dow Jones nem egészen 0,1 százalékos pluszban volt. A volatilitás továbbra is nagyon alacsony. Hétfőtől két hétig egy órával korábban nyitnak majd a magyar idő szerint az amerikai tőzsdék, mert az USA-ban előbb van a nyári időszámítás kezdete.

A kőolaj az előző két nap kiadós, a magas amerikai olajkészlet-adatok által kiváltott zuhanása után kezdetben fél-egy százalékos pluszban volt, estére azonban 0,8-0,9 százalékos mínuszba süllyedt. A WTI így 48,90, a Bent 51,70 dollár, pedig a gyengülő dollár elvileg jó a nyersanyagoknak. Ma este a működő amerikai olajkutak számának közzététele esedékes. Az arany és az ezüst is enyhe mínuszban vannak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG