A Pannon-Víz Zrt.elnök- vezérigazgatója, Tőke László a díjemelésről elmondta, hogy az érzékeny besorolású területeknél ez az összeg háromszoros szorzóval számolható. Ez azt jelenti, hogy egy köbméter ivóvíz fogyasztás után 3.600 forint talajterhelési díjat kell fizetni. A társaság működési területén például Győr a háromszoros szorzó alá esik. A Pannon-Víz működési területén a szigorítás nagyjából 10 ezer ingatlantulajdonost érint.
A Pannon-Víz a csatlakozók számának rohamszerű emelkedésével számol, erre munkaerő átcsoportosítással fel is készült a cég. Az ingatlantulajdonosoknak pedig kedvezményesen számítják fel a csöveket, és az első félévben a szakfelügyeleti díjból is engedményt adnak. Ezzel együtt a becslések szerint 40-60 ezer forintra rúg egy bekötés, ehhez jön hozzá a 8000 forint körüli szakfelügyeleti díj.
A víz-, és csatornahasználati díjaknál a törvényben előírt 2,56 százalékos nettó díjnövekedés miatt január 1-jétől a lakossági ivóvíz köbméterenkénti díja bruttó 244,8 forint, a közületi fogyasztók pedig 277,4 forintot fizetnek a 27 százalék áfával együtt. A szennyvízcsatorna- használati díj ugyancsaj nettó 2,56 százalékkal emelkedett. Eszerint egy köbméter szennyvíz elvezetéséért áfával együtt 493, 5 forintot fizet a lakosság, a közületek kiadása pedig 575,7 forint.
A víziközmű törvény elfogadása előtt a Pannon-Víz közgyűlése 3,88 százalékos nettó díjnövekedésről döntött, ez módosult az új törvény szerint 2,56 százalékra. Az ebből adódó árbevétel kiesés 40-45 millió forint, amelyet egyebek között megfontolt beruházás-politikával és nyugállományba kerülők álláshelyének üresen hagyásával szándékozzák kigazdálkodni - közölte az elnök-vezérigazgató.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél



