2p
Az utazási kedvre is pozitív hatással van, hogy a gazdasági válság kitörése óta először javult a magyarok hangulata. A megkérdezettek közel fele tervezi ugyanis, hogy idén nyaralni megy.

Maguk mögött tudva a válság nadrágszíj-meghúzós éveit, a magyarok 40 százaléka úgy tervezi, hogy idén többet fogyaszt majd, mint tavaly. 2013-ban még csak a megkérdezettek egyharmada számított arra, hogy lehetőségei növekedni fognak az elkövetkezendő időszakban, ehhez képest a növekedés szemmel látható. Arra a kérdésre, hogy mire fog leginkább költeni a napi kiadásokon túl, a megkérdezettek többsége az utazás, szabadidő választ jelölte meg – derült ki a Cetelem Körkép 2014 felméréséből.

Míg a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint a lakosság csaknem 40 százaléka utazna el a főszezonban (ez valamivel meghaladja a tavalyi eredményt), addig a Cetelem Körkép 2014 adatai ennél is kedvezőbbek. 2013-ban még a lakosság 40 százaléka tervezte, hogy nyári pihenését lakóhelyétől távol tölti, idén már a megkérdezettek 45 százaléka tervezi, hogy nyaralni megy.

Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem Bank marketingigazgatója is előremutatónak látja, hogy a válság nehéz éveit talán végre magunk mögött hagyva egyre többek számára nyílik lehetőség arra, hogy a hétköznapok költségeinek fedezésén felül életminőségük javítására is fordítsanak pénzükből.

Útnak indulunk, de merre?

A nyaralás a többség számára belföldi üdülést jelent: a válaszadók mintegy 70 százaléka a határokon innen tervezi a feltöltődést, közülük minden harmadik a Balatont választja.

Akik viszont külföldi utazásra készülnek, elsősorban Horvátországot választják, amit Görögország, Olaszország, Románia (Erdély) és Bulgária követ. A Magyar Cetelem Bank ügyfeleiről szóló saját felmérésében is Horvátország a kedvenc úti cél, mögötte Olaszország a második, és Spanyolország a harmadik. A magyar turista átlagosan – egy hosszú hétvégénél többet, egy egyhetes nyaralásnál kevesebbet – 5 napot szán szabadságából nyaralásra, amelyre belföldön 90, külföldön pedig 150 ezer forintot tervez elkölteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG