2p
Az iraki harcok egyelőre nem érintik a legfontosabb olajtermelő helyeket, Amerika és Kína olajéhsége viszont fokozódhat. Az olaj összességében olcsóbb lett, a forint nem változott sokat, van remény arra, hogy a Mol szerdán legalább az egyik üzemanyagfajta árából enged egy kicsit.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek - írja friss elemzésében a GKI Energiakutató.

Mitől lett olcsóbb az olaj?

Ami a főbb tényezőket illeti: a Reuters adatközlése alapján a június 30 - július 4-i héten a benzin ára a mediterrán piacon heti átlagban 1,7%-kal csökkent, a gázolajnál 2,3%-os volt az árcsökkenés.

A Brent kőolaj ára a héten 109 dollár/hordós szint közelébe ért, heti átlagban 2,5 dollárral lett olcsóbb. Az árcsökkenés oka, hogy az iraki harcok továbbra is elkerülik a legjelentősebb kitermelő helyeket, a kurd területeknél is növekszik a kitermelés, valamint Líbiában régóta lezárt olajkikötők megnyitását tervezik. Az eheti árcsökkenést viszont fékezte, hogy kedvezőbb foglalkoztatottsági adat jelent meg az Egyesült Államokban és a kínai ipari termelés gyorsult (a növekvő gazdasági teljesítmény növekvő keresletet jelez, ami növeli az árat).

A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,9%-kal erősödött.

Helyreáll a "rend" - megint a gázolaj lesz olcsóbb?

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében 0,7-0,9% közötti árcsökkenés mutatható ki, a gázolajnál 1,0-1,4% körüli volt az árak mérséklődése.

A mediterrán tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – az gázolaj ára várhatóan 2-3 forinttal csökkenhet, a benzinnél nem várható változtatás. A fenti adatok alapján a benzin ára 428 forint/liter körül ingadozhat, a gázolaj ára 426 Ft/liter körüli szintre csökkenhet a GKI Energiakutató összeállítása szerint.

Dízelből többet tudunk tankolni, mint egy éve

Az elmúlt egy év során a benzin ára 3,7%-kal, a gázolaj ára 2,2%-kal emelkedett. Az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek emelkedése miatt 5%-kal kevesebb benzint de 1,3%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG